Engedélyezte az amerikai legfelsőbb bíróság helyi idő szerint hétfőn, hogy folytassák a washingtoni Fehér Ház új báltermének és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek az építését.
A szűk többséggel, 5-4 arányban megszavazott döntés a testület augusztus végén hozott hasonló tartalmú ideiglenes határozatát váltja fel, és megsemmisíti egy alsóbb szintű bíróság döntését a felszín feletti építkezések leállításáról.
A 400 millió dolláros építkezés ellen egy műemlékvédelemmel foglalkozó civil szervezet (National Trust for Historic Preservation) indított pert tavaly, miután lebontották a Fehér Ház keleti szárnyát, és megkezdték egy több mint 8 ezer négyzetméteres bálterem építését anélkül, hogy ehhez a Kongresszus jóváhagyását kérték volna. A beadvány csak az épület földfelszín feletti részének leállítását kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy annak látképi hatása van a Fehér Házra és környékére.
A legfelsőbb bíróság most kimondta, hogy a szervezetnek valószínűsíthetően nincs jogi alapja perelni, és nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva azt is megállapították, hogy a kormányzat valószínűleg „helyrehozhatatlan károkat” szenvedne, ha a projektet leállítanák. John Roberts főbíró ugyanakkor, bár az ideiglenes határozatot korábban aláírta, hétfőn nyilvánosan határozott ellenvéleményt fogalmazott meg, amely szerint az építkezés jó eséllyel törvénytelenül zajlik, mert a Kongresszustól nem kaptak rá felhatalmazást.
A Kongresszusnak „teljes körű alkotmányos fennhatósága van Washington és a szövetségi ingatlanok fölött”, és a washingtoni szövetségi kormányzati területeken tilos építkezni kongresszusi felhatalmazás nélkül – közölte Roberts.
„A mai döntés nem tekinthető győzelemnek a hatalmi ágak szétválasztása szempontjából” – tette még hozzá a főbíró.
Donald Trump a közösségi médiában örömének adott hangot a döntéssel kapcsolatban.
„Örömmel jelentem, hogy a legfelsőbb bíróság minden további bizonytalanság, kétség vagy fenyegetés nélkül támogatta a bálterem/katonai komplexum megépítését. Amerika aranykorát éljük, és ez lesz a legnagyszerűbb épület Washingtonban” – írta az amerikai elnök, aki egyben „megalapozatlannak” nevezte a pert.
A jogi csatározás ezzel nem ért véget: az ügy alsóbb szintű bíróságokon folytatódik, ami hónapokig, sőt akár még évekig is húzódhat, miközben a bíróságra beadott dokumentumok szerint az építkezés legfontosabb része hónapokon belül befejeződhet. Trump egyebek mellett azzal érvel, hogy az építkezés nem érint közpénzt, hanem azt magánfelajánlásokból finanszírozzák, így nem vonatkozik rá a kongresszusi jóváhagyási kötelezettség.







