Jelenleg több mint 118 ezer olyan ukrán állampolgárt tartanak nyilván a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős ukrán koordinációs központban, akiket Oroszország elszigetelten, a külvilággal való kapcsolattartás lehetősége nélkül tarthat fogva – jelentette ki az említett kijevi törzs egyik képviselője.
Oleg Huscsin a „Kényszerített eltűnések és az egyetemes joghatóság elve: az Oroszországi Föderáció állampolgárainak büntetőjogi felelősségre vonásának lehetőségei” című kutatás bemutatóján – amelyet az Ukrinform hírügynökség székházában tartottak – kiemelte, hogy ukránok teljes elszigeteltségben történő fogva tartásáért Oroszországban a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és ügyészek a fő felelősök.
„Ha egy embert az állam, annak képviselői vagy ügynökei, illetve az államhoz kötődő személyek elrabolnak, majd a külvilággal való kapcsolattartás lehetősége nélkül tartanak fogva, akkor ez a modell erőszakos vagy kényszerített eltűnésnek minősül” – magyarázta az illetékes. Kijelentette, hogy ezt a cselekményt viszonylag nemrég nyilvánították bűncselekménnyé: az ENSZ valamennyi személy kényszerű eltűnéssel szembeni védelméről szóló egyezményének elfogadásával. Tájékoztatása szerint Ukrajna kevesebb mint tíz éve csatlakozott az egyezményhez.
Olekszandr Kuksa, az ukrán főügyészség képviselője a háborús bűncselekményekkel összefüggésben alkalmazott egyetemes joghatóságról és a kényszerű eltűnésekről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán állam egy véres ellenséggel áll szemben, amely nem egyetlen, hanem egyszerre több bűncselekményt követ el – írta a kiszo.net.







