A kút mélyén először bronz csillant meg. Két nőalak és egy ritka fémtál feküdt odalent, olyan jó állapotban, hogy a tárgyak még őrizték eredeti fényüket. Aztán előkerültek a csontok. Egy férfi és egy nő maradványai.
A Bologna közelében fekvő Marzabotto mellett, az egykori etruszk város, Kainua területén dolgozó régészek egy mintegy 2500 éves rituális kutat tártak fel. A lelet önmagában is különleges lenne, ám a tárgyak és az emberi maradványok elhelyezkedése arra utal, hogy a kút története két szertartással kezdődött és végződött: az egyikkel „megnyitották”, a másikkal pedig évszázadokkal ezelőtt lezárták.
A felfedezés hátborzongatóan hangzik, de a kutatók egyelőre óvatosságra intenek.
Nincs bizonyíték arra, hogy a két ember áldozat lett volna.
Egy város születésének mélyére ástak
Kainua az etruszk civilizáció egyik különleges észak-itáliai központja volt. A település a Kr. e. 6. század végén alakult ki az Appenninek között, a Reno folyó völgyében. Szabályos utcahálózata és gondosan kijelölt szent területei miatt a régészek számára ma is kivételes betekintést enged abba, hogyan terveztek várost az etruszkok.
A most feltárt kút éppen az egyik legfontosabb szakrális körzetben feküdt.
A közelben két monumentális templom állt. Az etruszk feliratok alapján az egyiket Tiniának, a görög Zeusz és a római Jupiter megfelelőjének, a másikat feleségének, Uni istennőnek szentelték. Uni alakja a házassághoz, a nőkhöz és a termékenységhez kötődött; ugyanebben a térségben Vei, a föld és a termékenység istennőjének kultuszát is kimutatták.
Ebbe a vallási világba illeszkedik a kút is.
A kutatást vezető Elisabetta Govi, a Bolognai Egyetem etruszkológusa szerint az alján talált két bronz női szobrocska és a ritka bronztál fogadalmi ajándék lehetett, amelyet a kút alapításakor helyeztek el.
A keltezés szerint mindez a Kr. e. 6. század vége és az 5. század első évtizedei között történhetett – vagyis nagyjából akkor, amikor maga Kainua is megszületett.
Miért kellett ajándékot adni egy kútnak?
Mai szemmel furcsának tűnhet, hogy egy egyszerű víznyerő helyet vallási szertartással avassanak fel. Csakhogy az etruszkok számára a víz jóval több volt puszta természeti erőforrásnál.
Források, kutak és vízlelőhelyek gyakran kapcsolódtak isteni erőkhöz. A víz életet adott a földnek, biztosította a termést, ugyanakkor mélyen a föld belsejéből érkezett – abból a világból, amelyhez az ókori ember képzeletében az istenek és a holtak birodalma is kapcsolódott.
A Kainuában végzett korábbi ásatások már jelezték, hogy a környéken a vízhez kötődő kultusz különösen fontos lehetett. Govi tudományos munkái között is szerepel a marzabottói vízkultuszok vizsgálata.
A bronztárgyak ráadásul nem mindennapi holmik voltak. Értékesek, finoman kidolgozottak lehettek, ezért elhelyezésük valódi áldozatot jelentett: amit egyszer az isteneknek adtak, azt többé nem vették vissza.
Aztán két ember került a kútba
A történet második fejezete sokkal nehezebben értelmezhető.
A kút felsőbb rétegeiben egy férfi és egy nő csontvázára bukkantak. A kutatók szerint ezek már a létesítmény használatának befejezéséhez kapcsolódó rítus részei lehettek. A megnyitás után tehát valamikor eljött a pillanat, amikor a szent helyet jelképesen lezárták.
Hogy pontosan miként haltak meg az emberek, és miért éppen az ő testük került oda, azt még nem tudjuk.
Ez az a pont, ahol a régészeti történetek könnyen legendává változnak.
Az „emberáldozat” szó szinte kínálja magát, de a kutatók jelenleg nem tartják bizonyítottnak, hogy rituálisan megölt emberekről lenne szó. A csontokon végzett első vizsgálatok nem támasztanak alá ilyen következtetést. A maradványokat további antropológiai, radiokarbonos és genetikai elemzéseknek vethetik alá, hogy kiderüljön, kik voltak és mikor haltak meg.
Az etruszk emberáldozat kérdése egyébként régóta vita tárgya. A Bolognai Egyetem kutatói 2025-ben külön tanulmányt is közöltek az etruszk emberáldozatok régészeti és antropológiai bizonyítékainak vizsgálatáról, ami jól mutatja, mennyire összetett kérdésről van szó.
A titok éppen attól érdekes, hogy még nincs megfejtve
A marzabottói lelet ereje nem abban rejlik, hogy egy újabb „véres ókori szertartás” történetét kínálja.
Sokkal izgalmasabb ennél.
Egyetlen kútban egyszerre jelenik meg egy város születése és egy szent hely halála. Legalul ott vannak a bronztárgyak, amelyeket akkor helyeztek el, amikor Kainua lakói jövőt reméltek maguknak. Fölöttük pedig két ember maradványai jelzik azt a pillanatot, amikor a kút szerepe véget ért.
A tárgyakat a különleges, oxigénszegény környezet rendkívüli állapotban őrizte meg. A tervek szerint a restaurálás és tudományos vizsgálatok után a leletek a marzabottói Nemzeti Etruszk Múzeumban lesznek láthatók.
Addig azonban a legfontosabb kérdés megválaszolatlan marad.
Kik voltak azok az emberek, akiknek a története egy istennő szent kútjában ért véget?
Két és fél évezreddel ezelőtt valaki kövekkel és földdel lezárta a kutat. Talán úgy hitte, ezzel a szertartás is véget ért.
Nem sejthette, hogy egyszer újra felnyitják – és Kainua mélyéről ismét kérdések kezdenek felszínre kerülni.
