Megvan a magyar csapat

37-en utaznak Poznanba

Sport
  • 2026.08.12. - 20:43
Cikk borítókép
Kopasz BálintBertrand GUAY / AFP

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége szerdai ülésén jóváhagyta a poznani gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságra utazó csapat névsorát. Az év legfontosabb versenyén 37 magyar versenyző vesz részt.

A lengyelországi város 2010 után lesz ismét vb-házigazda. A szezon leginkább várt versenyét augusztus 26. és 30. között rendezik, a tét pedig az olimpiai és a paralimpiai kvalifikáció szempontjából sem kicsi, ugyanis az itt szerzett ranglistapontok másfélszeres szorzóval kerülnek be az összesítésbe.

Kajak szakágban 16 sportolóra számít Tóth Dávid szövetségi kapitány. A férfiaknál nem történt változás a júniusi Európa-bajnoki csapathoz képest. Ezer egyesben a szám háromszoros világbajnoka, egyben címvédője, Kopasz Bálint áll rajthoz. Az Eb-győztes négyes is folytathatja idei nagyszerű szereplését, a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta egység az eddigi négy versenyéből hármat megnyert, a brandenburgi világkupán pedig a dobogó második fokára állhatott fel. Fodor és Kurucz párosban friss Eb-ezüstérmesként várhatja a rajtot. Varga Ádám ismét két számban, ötszáz és ötezer egyesben indul, míg kétszázon az Eb-harmadik Balogh Gergely bizonyíthat ismét.

A nőknél Csikós Zsóka ezer és ötszáz egyesben szerepelhet, előbbiben ő a címvédő, utóbbiban tavaly harmadikként zárt. A mindhárom világkupát a negyedik, az Eb-t pedig az ötödik helyen záró fiatal négyes változatlan összeállításban veheti fel a harcot a legjobbakkal. A legnagyobb szenzáció egyértelműen a Tölgyesi Flóra, Hofer Bianka páros csapatba kerülése. A júliusban még a korosztályos világversenyeken kiválóan szereplő versenyzők két hete óriási meglepetésre megnyerték a pótválogatót, így a 20 éves Tölgyesi és a 18 éves Hofer is élete első felnőtt világbajnokságára készülhet - írja a magyar szövetség honlapja. Kétszáz egyesben a szám kétszeres Európa-bajnoka, Lucz Anna, ötezer méteren pedig 2021, 2022 és 2024 világbajnoka, az idei Eb-n is diadalmaskodó Kőhalmi Emese élvezi a kapitány bizalmát. Tóth Dávid tartaléknak Ujfalvi Laurát nevezte meg.

Poznanba 12 kenus utazik. A férfiaknál Fejes Dánielre vár a legsűrűbb program, az MTK sportolója ugyanis az ötszáz egyes és négyes mellett az olimpiai C-1 1000 méteres számban is indul, melyben a legutóbbi, montreali világkupán második lett. Ötszáz párosban a tavaly vb-harmadik Kollár Kristóf, Juhász István duó állhat rajthoz: a paksi páros a montreali vk-n győzött, méghozzá egy 1:36.88-as pályával, ami a valaha mért legjobb magyar időeredmény ebben a számban. Kétszáz egyesben az Eb-ötödik Hodován Dávid, míg ötszáz négyesben a vb-címvédő Fejes, Kollár, Juhász, Hajdu Jonatán egységet nevezi ifj. Foltán László kapitány.

A nőknél a neveket tekintve egy változás történt a portugáliai Európa-bajnoksághoz képest: bekerült Horányi Dóra, aki C-2 200 méteren Opavszky Rékával térdel össze. Az olimpiai számok tekintetében kétszáz egyesben ismét Paragi Petra, ötszáz párosban pedig az Eb-második Kiss Ágnes, Nagy Bianka kettős versenyez majd. Kiss emellett ötszáz egyesben, valamint a világbajnoki címvédő négyesben is főszereplő lesz. Ötezer méteren a mindhárom idei világkupán és az Európa-bajnokságon is megállíthatatlan Csorba Zsófiának lehet majd szurkolni.

Para szakágban Hajdu Botond szövetségi kapitány kilenc versenyzőt jelölt a csapatba. KL1-ben Kiss Péter Pál az Eb, valamint mindkét világkupa megnyerése után pályafutása hatodik világbajnoki elsőségére hajthat. Mellette ott lesz ebben a kategóriában Suba Róbert is. A rutinos versenyző VL2-ben is indul. KL2-ben sincs meglepetés, a hölgyeknél Varga Katalin, a férfiaknál Kiss Tibor neve szerepel a csapatban. Boldizsár Dalma, Molnár Nikoletta és Kiss Erik is rutinos tagja a válogatottnak, amely azonban két vb-újoncot is avat a VL1-ben induló Baranyai Réka és a KL3-ban versenyző Mazug Anetta személyében.

férfi kajak:

K-1 200 m: Balogh Gergely

K-1 500 m: Varga Ádám

K-1 1000 m: Kopasz Bálint

K-1 5000 m: Varga

K-2 500 m: Kurucz Levente, Fodor Bence

K-4 500 m: Nádas Bence, Fodor, Kurucz, Tótka Sándor

női kajak:

K-1 200 m: Lucz Anna

K-1 500 m: Csikós Zsóka

K-1 1000 m: Csikós

K-1 5000 m: Kőhalmi Emese

K-2 500 m: Hofer Bianka, Tölgyesi Flóra

K-4 500 m: Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna

férfi kenu:

C-1 200 m: Hodován Dávid

C-1 500 m: Fejes Dániel

C-1 1000 m: Fejes

C-1 5000 m: Adolf Balázs

C-2 500 m: Kollár Kristóf, Juhász István

C-4 500 m: Kollár, Juhász, Hajdu Jonatán, Fejes

női kenu:

C-1 200 m: Paragi Petra

C-1 500 m: Kiss Ágnes

C-1 5000 m: Csorba Zsófia

C-2 200 m: Opavszky Réka, Horányi Dóra

C-2 500 m: Kiss, Nagy Bianka

C-4 500 m: Kiss, Nagy, Opavszky, Csorba

para (200 m):

Suba Róbert (VL2, KL1)

Kiss Péter Pál (KL1)

Kiss Tibor (KL2)

Kiss Erik (KL3)

Boldizsár Dalma (VL2)

Varga Katalin (KL2)

Molnár Nikoletta, Mazug Anetta (mindkettő KL3)

Baranyai Réka (VL1)

Reklám