Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok teljes felügyeletet gyakorol a Hormuzi-szoros felett, és ezt fenn fogja tartja.
Az elnök internetes közösségi oldalán szerdán megjelent közleményében azt hangoztatta, hogy az iráni kikötők ellen érvényben lévő amerikai haditengerészeti blokád áthatolhatatlan, "ami ellen Irán semmit sem tehet".
Trump az iráni vezetés részéről az elmúlt napokban reagáló bejegyzésében megismételte állítását, miszerint Iránnak nem marad haditengerészete és légiereje, megmaradt katonáit pedig nem tudja fizetni.
"Mindössze álhíreik vannak és 300 százalékos inflációjuk, ami csak rosszabb lesz" – fogalmazott, hozzátéve, hogy Irán részéről "csak beszéd van és semmi cselekvés".
Az elnök bejegyzését megelőzően az iráni Iszlám Forradalmi Gárda parancsnokának főtanácsadója az amerikai PBS-nek adott interjúban azt hangoztatta, hogy Irán képes addig elnyújtani a konfliktust az Egyesült Államokkal, amíg Trump az elnök.
Mohammed Reza Nahdi azt állította: eddig sikeresen akadályozták meg azt, hogy az Egyesült Államok elérje a háborúban kitűzött céljait, azaz az iráni rezsim megbuktatását és az ország megtörését.
"Fenn kell tartanunk az elrettentést, hogy az ellenség soha nem merjen megtámadni bennünket, és így biztonságban élhetünk" – fogalmazott az iráni kormányzati tisztségviselő, és sikertelennek mondta az Egyesült Államokat abban, hogy megtámadja az iráni olajexport kulcsának számító Kharg-szigetet, valamint, hogy megnyissa a Hormuzi-szorost.







