Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben. A rangos cirkuszművészeti díjat augusztus 12-én a Fővárosi Nagycirkuszban Graeser József cirkuszszakmai igazgató adta át a Mirázs-Örökség című előadáson.
A díjazottról idén is a magyar artistaszakma döntött. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója kiemelte: Földváry Balázs több mint három évtizedes pályafutása során bizonyította kimagasló tehetségét, kitartásával és példamutató szakmai munkájával méltán érdemelte ki a ragos cirkuszszakmai elismerést - olvasható a Fővárosi Nagycirkusz közleményében.
Földváry Balázs tizenhárom évesen kezdte meg tanulmányait a budapesti Baross Imre Artistaképző Intézetben, ahol az akrobatika, a tánc, a pantomim és a zsonglőrködés mellett művészet- és cirkusztörténetet is tanult. Később a Magyar Táncművészeti Főiskola gimnáziumában folytatta képzését, artistaművészi diplomáját pedig 1994-ben szerezte meg.
Pályája kezdetén ikária-, ugrókötél- és BMX-produkciókban lépett fel; 1999-től már önálló BMX-számmal szerepelt. A Cirque du Soleil előadásainak hatására sajátította el a German Wheel technikáját, amely hamarosan művészi repertoárjának központi elemévé vált. Később a Cyr Wheel műfajával bővítette eszköztárát, produkcióját pedig LED-technológiával tette még látványosabbá. Napjainkban mindhárom műsorszámával keresett vendége a rangos nemzetközi színpadoknak és cirkuszoknak.
Több mint három évtizedes nemzetközi pályafutása Európától Ázsián és Észak-Amerikán át a Közel-Keletig ível. Fellépéseit az Egyesült Királyság, Németország, Japán, Kanada, Ausztrália, India, Katar, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Mexikó, Belgium és az Egyesült Államok közönsége is láthatta.
Olyan nagy múltú és rangos intézmények, illetve társulatok művészeként dolgozott, mint a Blackpool Tower Circus, a Great Yarmouth Hippodrome Circus, a berlini Friedrichstadt-Palast, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Budapest Varieté és az abu-dzabi Ferrari World. Nemzetközi cirkuszokban, varietékben, színházakban és luxus-óceánjárókon éppúgy szerepelt, mint televíziós műsorokban, reprezentatív gálaesteken, valamint nagyszabású sport- és vállalati rendezvényeken.
2026-ban German Wheel produkciójával a Take That „Circus Live” koncertturnéjának artistaművészeként lép színpadra.
Földváry Balázs művészetében technikai pontosság, újító szemlélet és kiforrott előadói kultúra találkozik. A BMX, a German Wheel és a Cyr Wheel elismert mestereként több mint harminc éve képviseli méltó módon a magyar artistaművészetet a világ porondjain.
A rangos cirkuszszakmai díjra idén öt artistaművészt nomináltak. Földváry Balázs mellett a 2026-os év Karádi-díj jelöltjei között voltak: Bakk Diána, Eötvös Christofer, Horváth Judit Eszter és Németh Zsófia.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által felkért korábbi Karádi-díjas művészeiből álló nomináló zsűri tesz javaslatot az adott évben kiemelkedő művészi munkát végző magyar artistaművészekre. A jelölés során figyelembe veendő szempontok: az adott évben elért művészi teljesítmény, valamint a megkérdőjelezhetetlen, példaértékű közösségi és magánélet.
2025-ben Richter Angelina kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc-díjat.
Richter Angelina a több évszázadra visszanyúló Richter dinasztia egyik legfiatalabb tagja. Angelinát már egészen kiskorától kezdve különös szál fűzte a lovakhoz, négyévesen lépett fel először, egy bájos pónifogat műsorszámmal. Folyamatosan edzett lovakkal, hiszen mindig is tudta, hogy ez az ő világa. A hosszú tréningezés és a rá jellemző kitartó munka végül meghozta a csodálatos eredményt: 2023 őszén Guinness-rekordot döntve, egyedüli nőként a világon 20 lóval bemutatta a posta produkciót. Saját lovaival a szabad idomítás művészetét tökéletesíti, számos európai nagyváros cirkuszában vendégszerepeltek, 2025-ben pedig fellépett a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszherceg című műsorában. Angelina meghívást kapott a cirkuszművészet csúcsát jelentő 2026-os Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyprogramjába.







