2028-ban kezdődhet a Kassa és az ukrán határ közötti D1-es építése Szlovákiában.
A jelenlegi tervek szerint 2028 első negyedévében kezdődhet és 2031 első negyedévében fejeződhet be a Magyarbőd (Bidovce) és a szlovák–ukrán határ közötti D1-es autópálya építése. A 72 kilométeres szakaszt a szlovák állam stratégiai beruházásként kezeli. A projekt előkészítéséről és paramétereiről a közlekedési minisztérium előterjesztése számol be - olvasható a pozsonyi Új Szóban.
Mint megtudhattuk, a sztráda 72,02 kilométer hosszú, irányonként két sávos lenne. Hét csomópont épülne, többek között a Kassához közeli Magyarbődön, Dargón, Nagymihályban, vagy például Szobráncnál is. Két pihenőhelyet is kialakítanának, összesen 24,8 kilométernyi zajvédő fal, valamint számos híd és vadátjáró szerepel a tervekben. A nyomvonal a Kassa-vidéki, a Tőketerebesi, a Nagymihályi és a Szobránci járáson haladna keresztül. Magyarbődnél kapcsolódna a meglévő D1-eshez, majd a Dargói-hágón át Gálszécs térségét is érintené. Ezt követően Nagymihály mellett haladna tovább Szobránc irányába, majd a Felsőnémeti-Ungvár határátkelőnél érné el Ukrajnát. A magasabban fekvő Dargói-hágónál mintegy 25 méter mély bevágással számolnak.
A környék domborzati és geológiai adottságai miatt külön stabilizációs és vízelvezetési megoldásokra lesz szükség - teszi hozzá a lap.





