Kilencvenhét éves korában elhunyt Csu Zsung-csi, Kína korábbi miniszterelnöke, aki 1998 és 2003 között töltötte be a tisztséget és jelentős szerepet játszott a kínai gazdasági reformokban - jelentette szerdán a kínai állami hírügynökség.
Csu helyi idő szerint szerda délelőtt 11 óra 06 perckor hunyt el Pekingben betegség következtében. A kínai vezetés közös nekrológjában a párt és az állam kiemelkedő vezetőjeként méltatták.
Az 1928-ban született Csu a pekingi Csinghua Egyetemen szerzett diplomát, és 1949-ben csatlakozott a Kínai Kommunista Párthoz. A kulturális forradalom idején vidékre küldték, ahol fizikai munkát végzett, majd később politikailag rehabilitálták és visszatért a közéletbe.
Csu 1987 és 1991 között Sanghaj polgármestere volt, majd a központi kormányzatban miniszterelnök-helyettesként dolgozott. 1998-ban lett Kína miniszterelnöke.
Csu a kínai gazdasági átalakulás egyik meghatározó alakja volt. Miniszterelnökként az állami vállalatok átalakítását és hatékonyabbá tételét szorgalmazta, ami jelentős elbocsátásokkal járt. Kormánya emellett átalakította a központi és a helyi kormányzatok közötti adóügyi viszonyokat, valamint lakáspiaci reformokat vezetett be.
A politikus továbbá vezető szerepet vállalt Kína csatlakozásának előkészítésében a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). A csatlakozásról folytatott tárgyalások éveken át tartottak, Kína végül 2001-ben lett a szervezet tagja.
Miniszterelnökként szókimondó, határozott stílusáról is ismert volt. Reformjai ellenállásba ütköztek a párton belüli konzervatívok és az állami vállalatok vezetői részéről, ugyanakkor intézkedései jelentős változásokat hoztak a kínai gazdaság működésében.







