Sokakat tölthet el csodálkozással, leginkább azokat, akik már sok-sok nyarat tudhatnak maguk mögött, hogy mennyiféle közelítésmóddal tudják értelmezni az arra hivatottak az évszakok jellemzőit. Mégis, kiket tekinthetünk illetékes megszólalóknak ezekben az ügyekben?
Elsőként nyilván a meteorológusokat. Beszélnek is ők derekasan mindenfélét a műsoraikban, de ők sem tudják minden esetben érdekessé tenni azt a tényt, hogy nyáron meleg van. Télen meg hideg. A maradék tavaszban meg őszben ilyen is és olyan is az idő. Előbújhatnak ugyan földrajztudósok, fizikusok vagy akár űrkutatók, ők sem viríthatnak olyan adatokat, amelyekkel a szenzációéhes nagyközönség figyelmét megfoghatnák.
Maradnak hát a hírhozók, a hírgyártók, régebben az újságok az újságírókkal, mostanában a hírportálok és a közösségi hálók a tartalomgyártókkal. Az senkit ne zavarjon, hogy ennek egyre kevesebb értelme van, hiszen aki bármit is odapöcköl az internetre, az tartalmat készít.
Kicsire nem adunk. Régimódian tegyünk úgy, mintha bárkinek is fontos lenne, hogy éppenséggel mit ír, vagy mit olvas.
Itt van például az egyik, magát népszerűnek valló liberális internetes felület a maga, magukat nagyon jelentős sajtótényezőnek nyilvánító munkatársaival. Ők is, mint mindenki más, minden nyáron rácsodálkoznak arra, hogy június-július-augusztusban meleg van. Kánikula. Ám erről micsoda ósdi dolog lenne csak úgy megemlékezni, ezért hát ki kell találniuk, meg is tették, egy olyan közelítésmódot, amit ők felettébb izgalmasnak találnak. Ez pedig nem más, mint felszólítják közönségüket, hogy keressék a legmeredekebb, legizzasztóbb és legextrémebb hőségriadós sztorikat a környezetükben.
Megkapjuk a példatörténeteket, például az órákra egy légkondimentes vonaton rekedt iskoláscsoportról, vagy a római családi nyaralásról, amikor is a megolvadt aszfaltba ragad az elbeszélő papucsa, miközben egy Luigi nevű ember túlárazott fagyit akar rásózni. Ne akadjunk fenn azon a liberális elképzelésen, miszerint olyan rohadt meleg is lehet, még a beton is megolvad, nyilván a városi népek összekeverték az aszfalttal. De várják az elromlott hűtőkből kibányászott büdös kovászosuborka vicces históriáit is.
Jó történetnek számít az is, ha valaki beszámol egy hetekig elhúzódó légkondi szerelésről, esetleg egy hőségbe belebolondult szomszéd jégkása felvásárlásáról, de nagy sikerre számíthat az a történet is, amikor valaki a legdurvább vízhiánynak esik áldozatául egy negyven fokban égő településen. Ez utóbbin sem érdemes akadékoskodni, hogy miért pont negyven fokos, az indítványozónak nyilván becsípődött ez az érték, erősen tudja, hogy ennek beálltakor olvad az aszfalt.
Az annyira csodált Nyugatról kúszott be fölénk a hőkupola, ami alatt aztán szárba szökkenhetnek az idei nyár legizzasztóbb, legbüdösebb, leghányingerkeltőbb gatyarohasztó történetei. Erre van igény. Ettől lesz vicces minden magára valamit is adó tartalomgyártó.
Ez meg aztán azokon kívül, akik mindenben és mindig csak a rosszat veszik észre, a többséget feltehetően még akkor sem érdekli, ha a nagy, szuperdemokratikus nyugati hőkupolában nincs és nem is lehet más közelítésmód.
