„Ma reggelre a FLIRT motorvonatok újraindultak. Már tegnap este elkezdtek “éledezni”, amint a hőmérséklet 38 fok alá süllyedt” – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdai Facebook bejegyzésében.
A miniszter elárulta, hogy a járművek rendszerei a túlmelegedés miatt letiltották az akkumulátorok töltését, márpedig enélkül a motorvonatok megállás után nem tudnak újra elindulni. A rendszer tegnap egyes esetekben 70 fok feletti akkumulátorcella-hőmérsékletet is érzékelt.
Hozzátette, hogy hasonló jelenség sajnos az újabb, központi számítógépes rendszerekkel felszerelt autóbuszoknál is előfordul ilyen rendkívüli hőségben – ezek a védelmi rendszerek érthető módon a tűzveszély megelőzését szolgálják.
„A gyártó, a Stadler már dolgozik a megoldáson. A szintén általuk gyártott, legújabb KISS motorvonatoknál nem jelentkezett ez a probléma, így remélhető, hogy a 2006 óta forgalomba állított FLIRT motorvonatok esetében is megtalálható a műszaki megoldás” – írta.
Hozzátette:
„Ez a történet egy másik szempontból is tanulságos. Jól mutatja, hogy ami a világ számos országában évek óta visszatérő figyelmeztetés, az ránk is igaz: nem vagyunk teljesen felkészülve a klímaváltozás hatásaira. Sokszor a villámárvizek vagy más hirtelen természeti események kapcsán beszélünk erről, de most azt látjuk, hogy az egyre gyakoribb és egyre intenzívebb hőhullámok egészen váratlan helyeken is okozhatnak üzemzavarokat.”
Vitázy Dávid szerint ezekből a tapasztalatokból tanulni kell. Az új járművek tervezésénél és műszaki specifikációinál is figyelembe kell venni, hogy a korábban rendkívülinek számító időjárási helyzetek egyre inkább a mindennapok részévé válnak.
„Abban pedig ne legyen kétségünk: miközben az emberiség összességében nem tudta érdemben lassítani a klímaváltozás folyamatát, az egyre melegebb és szélsőségesebb időjáráshoz való alkalmazkodás elkerülhetetlenné vált” – írta.
„Ez egyre több forrást, felkészülést, türelmet és áldozatot igényel – nem csak a távoli jövőben, hanem már ma is. És ebben a helyzetben egy egyébként jól működő, de túlmelegedés miatt biztonsági okból leálló motorvonat még mindig a legenyhébb következmények közé tartozik, bármennyire bosszantó is.”
„A tegnapi fennakadások miatt az utasok türelmét ezúton is köszönöm. Bízunk benne, hogy ma már nem kell ismét 38–40 fokos hőséggel számolnunk. Vigyázzunk egymásra” – zárta bejegyzését a miniszter.







