Az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij egy kedden sugárzott interjúban elmondta, felkészülnek egy esetleges új orosz támadásra észak felől, azt azonban nem tartotta valószínűnek, hogy az oroszok Kijev felé próbálnának előrenyomulni.
A TSN ukrán televízió interjúban úgy vélekedett, a szomszédos Fehéroroszországból érkező támadás is valószínűtlen, bár az ukránok hetek óta azzal vádolták Moszkvát, hogy nyomást gyakorol szövetségesére, hogy nagyobb szerepet vállaljon a háborúban.
"A legvalószínűbb forgatókönyv - amit több forrás is megerősít - egy lehetséges támadó művelet északon, Oroszország területéről, a Brjanszk régióból" - hangoztatta. "Ez természetesen reális lehetőség, és felkészülünk rá".
Mint kifejtette: egy ilyen művelet célja nem az lenne, hogy Kijev felé nyomuljanak, hanem megpróbálnának területeket elfoglalni a Csernyihivi régióban, és elvonni az 1250 kilométer hosszú frontvonal mentén máshol bevetett ukrán erőket.
Egy ilyen stratégia "a front megnyújtását és tartalékaink elvételét" jelentené - mondta. Hozzátette: Fehéroroszország – amely lehetővé tette Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy területét felhasználva megindítsa az Ukrajna elleni kezdeti támadást - aligha fog beleegyezni további részvételbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hetek óta figyelmezteti Fehéroroszországot, hogy ne vállalkozzon egy ilyen lépésre.
A közelmúlt eseményeire tekintettel nem hiszi, hogy a fehérorosz vezetés a területét az oroszok rendelkezésére bocsátaná egy támadó művelethez - hangoztatta Szirszkij. "Ugyanakkor természetesen ezt a lehetőséget is figyelembe vesszük" - fűzte hozzá.
Zelenszkij a hónap elején egy hetet adott Fehéroroszországnak arra, hogy lebontsa azokat a reléállomásokat, amelyeket Kijev szerint az Ukrajna elleni támadásokhoz használtak az orosz erők. Zelenszkij azóta kijelentette, hogy az állomások már nem működnek.
A tévécsatornának adott nyilatkozatában Szirszkij úgy vélte, hogy az orosz frontvonalbeli tevékenység 30 százalékkal csökkent, miközben az ukrán erők folytatták a főként az olajiparhoz kapcsolódó orosz célpontok elleni távolsági csapásmérő hadjáratukat.







