Pati Nagy Bence fényképeinek mindegyike ott van a maga fekete-fehér valóságában beleragadva az időbe, halott képek, mondhatná a korszerű ember, semmi mozgás, semmi vibrálás, semmi mai izgalom nincs bennük. Pedig dehogy nincs. Éppen ezek a régi fényképek szólnak ezerszer pontosabban mindarról, ami volt. A mai internetes agybombázások meg csak locsoghatnak, mert hiszen vannak locsogó mozgóképek is, sőt, leginkább azok vannak.
Pati Nagy Bence képei sok mindent megőriztek azokból az időkből, amikor még fiatal volt. A múlt század utolsó évtizedeinek világából. Forgunk itt közöttük, és megsúrolja valaha volt hajunkat a nagy kérdés: mi mozgunk az időben, vagy az idő mozog bennünk? Erre most sincs igazi válasz. A képek itt vannak, Pati Nagy Bence meg elment közülünk. Meghalt. Akik itt maradtak, még az ilyen alkalmakkor, a poszthumusz kiállításon sem tehetnek mást, mint emlékeznek. Ide-oda ugrálnak az időben, és valamit igyekeznek felidézni abból, hogy milyenek is voltak azokban a pillanatokban, amiket a nagy fénybefogók egyike, Pati Nagy Bence kimerevített. A tárlatokon manapság szokás elmagyarázni a nézőknek, hogy mit is akart az alkotó ábrázolni. Ez igen vicces némelykor. Egy Picasso-kép mellett nagyobb a magyarázat, mint a kép.
Pati Nagy Bence
