A ma esti Eb-selejtezők közül kiemelkedik a hamburgi német–holland összecsapás, akár a válogatottak játékerejét, akár a futballmúltat, az egykor volt sikerességet tekintve. De a lényeg, hogy a helyszín Hamburg. Mint 1988-ban…
Amikor 1988 júniusában a holland válogatott – ugyancsak Hamburgban, a mostani mérkőzés színhelyén – legyőzte a(z akkor még nyugat)németeket, szinte egyetlen óriási partivá változott a királyság csaknem 34 ezer négyzetkilométere. Meglett emberek kivetkőzve önmagukból, önfeledten rohangáltak a csatornák partjain, ismeretlenek borultak egymás nyakába, az amszterdami Leidsepleinen fékezhetetlennek tűnő idősek és fiatalok a levegőbe dobáltak bicikliket, azt kiabálva, hogy visszaszerezték azokat. Fura cselekedeteiknek természetesen történelmi gyökere volt. Emlékeztettek arra a szomorú holland legendára, amely szerint a második világháború alatt a németek a történelem legnagyobb kaliberű biciklilopását hajtották végre, hogy így fosszák meg legkedveltebb közlekedési eszközüktől a holland ellenállásban résztvevőket. A kerékpárok históriája befészkelte magát a két nép történetébe. A népünnepély közepette néhány német – kihasználva, hogy több mint 40 év elteltével már nem voltak mindenki számára oly mélyek a sebek – ellopott néhány biciklit, hogy aztán visszaadva tulajdonosának, tréfálkozva emlékeztesse holland barátját, hogy immár más idők járnak.
Hollandiát 1940. május 10-én támadta meg a Harmadik Birodalom, az ország alig négy nappal később, május 14-én kapitulálni kényszerült. A hollandok később a saját lelkiismeretükkel sem tudtak elszámolni. Százalékos arányban a hollandok közül többen sorakoztak fel a Waffen SS zászlója alá, mint bármelyik más megszállt ország lakói közül. Ezért gondolják manapság társadalomkutatók és lélekbúvárok, hogy a hollandoknak a háború óta különösen erős németgyűlölete két forrásból táplálkozik. Egyfelől utálják a németeket a háborúban elkövetett szörnyűséges tetteik miatt, másrészt utálják őket saját maguk helyett, a saját lelkiismeretükkel így számolva el. Harry Mulisch írónak van egy nagyszerű mondása, ami alkalmasint ugyancsak jól jellemzi a helyzetet: „A legtöbb holland a háború után csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz…”
Az Oranje és a német labdarúgó-válogatott az utóbbi ötven évben számos nagy csatát vívott egymással. Ezeket elsősorban holland részről mindig áthatotta a történelem. Ugyanakkor a játékosok közül keveseknek van olyan súlyos személyes bánatuk, mint az 1974-ben világbajnoki ezüstérmet szerző narancsmezesek középpályásának, Wim van Hanegemnek. Ő egyszer így nyilatkozott a második világháború alatt még illegálisan terjesztett Vrij Nederland, azaz Szabad Hollandia című újságnak: „Nekem az a bajom a németekkel, hogy az őseik rosszak voltak, ugyebár!” Simon Kuper holland újságíró Football Against the Enemy című könyvében oldalakat szentelt a holland–német háború gyökereinek. Ebből az is kiderült, hogy Van Hanegem idézett mondatában a rosszra a holland fout jelzőt használta. Kuper hozzátette, ez az ő nyelvükben úgy is értelmezhető, hogy a háborúban rossz oldalon áll. Van Hanegem nem zsidó származású, de a háborúban bombatámadásban megölték a családjából az édesapját, két fivérét és egy nővérét. Halálukért a németeket teszi felelőssé, és alighanem élete végéig gyűlölni fogja őket.
Ő volt az egyetlen, aki az 1974-es világbajnoki döntő után nem ment el a hivatalos fogadásra.
Egyébként a hatvanas évek óta kifejezetten jó volt a két ország hivatalos kapcsolata, Hollandia Németországban tudhatta első számú kereskedelmi partnerét, egyben legfőbb szövetségesét, ha úgy tetszik, pártfogóját az Európai Közösségen belül. Ám a már említett hamburgi meccs, ez a győzelem különleges érzelmeket szabadított fel a szereplőkben és a szurkolókban egyaránt. Simon Kuper a már idézett munkájában arról is írt, hogy Jan Jongbloed, az 1974-es Oranje kapusa a találkozó előtti napon még arról nyilatkozott, hogy a hollandok és németek közötti viszály már a múlté. A meccs után viszont táviratot küldött a csapatnak, amelyben azt írta: „Felszabadítottatok minket a szenvedések alól.”
A beszámolók szerint az ország lakosságának hatvan százaléka, tízmillió ember ünnepelt az utcákon! Igaz, közben a játékosok is alig bírtak magukkal. Ronald Koeman, aki többször is panaszkodott arra, hogy a németek arrogánsak viselkedtek velük, ezért ő „az egyetlen rendes sráccal”, Olaf Thonnal cserélt mezt, később bevallotta, a fehér trikót vécépapírnak használta… Rinus Michels, akit nyugalma, rendíthetetlensége és keménysége miatt hol Tábornoknak, hol pedig Szfinxnek becéztek, felemelt mutatóujjával mutogatott a német közönségnek. Azt nyilatkozta: „Különösen elégedett vagyok a győzelemmel, de az okokat most nem akarom részletezni.”
Néhány hónappal később megjelent egy később felkapott verseskötet, amely a Hollandia–Németország, futballköltészet címet kapta. Profi költők és profi futballisták is írtak bele verseket. Hans Boskamp például így írt: „Édes bosszú, azt gondoltam, nem is létezik / vagy csak rövid időn át tart / S akkor itt volt ez a hihetetlenül gyönyörű / kedd este Hamburgban”.
Eb-selejtezők. J csoport: Örményország–Olaszország 1–3. (A többi mérkőzés, így a Montenegró–Magyarország barátságos találkozó is lapzárta után ért véget.) A mai program. C csoport: Észtország–Fehéroroszország, Németország–Hollandia. E csoport: Szlovákia–Horvátország, Wales–Azerbajdzsán. G csoport: Ausztria–Lettország, Szlovénia–Lengyelország. I csoport: Ciprus–Kazahsztán, San Marino–Belgium, Skócia–Oroszország
