A rézkarc megújítója, a műfaj ritka és rendkívüli, színes változatának művelője, Gross Arnold grafikusművész csütörtökön, életének nyolcvanhatodik évében elhunyt – közölte a család tegnap a távirati irodával.
(Fotó: Horváth Péter Gyula)
„Nekem úgy tűnik, a képzőművészet eltűnőben van. A kultúra szünetel. A háború óta megy minden lefelé, az utolsó húsz-harminc év volt a legrosszabb” – mondta a lapunknak négy évvel ezelőtt adott interjúban. Nem szomorúan, csak tényszerűen. Az idős alkotó műtermében szerteszét rajzokat, nyomólemezeket, fotókat, különféle rejtélyes eszközöket, dísztárgyakat láttunk – a vérbeli műterem olyan tündérvilág volt, mint az alkotásai. Közvetlen és kiváló mesélőképessége mellett szinte szóhoz sem jutottunk: de így volt jó. Sodort magával az, ahogy elmondta élettörténetét, amely pedig olyan színes volt, mint a művei.
Romániában, Tordán született, családja a második világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross Arnold pedig innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára, majd miután a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. Hincz Gyula és Koffán Károly voltak a mesterei, s barátja lett Kondor Béla és Szabó Vladimir is, az ő művészetük szintén hatott rá. Amikor pedig eljutott Rómába, a híres Giorgio De Chirico fedezte fel, később Amerigo Tot is támogatta. A rézkarcról azt tartotta akkoriban, hogy kifáradt, a fekete-fehér technikát ezért váltotta fel a nagyon munkaigényes, de elképesztő hatású színessel. Nem utólag színezte, hanem a nyomólemezeket festette fel, és különös meseviláglátásának megfelelően maguk a rajzok is részletgazdag, mágikus jeleneteket ábrázoltak.
Híre külföldön is jelentős: a hetvenes években Picassóval, Chagall-lal, Dalíval volt közös tárlata, de Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben is nagy visszhangot kiváltó kiállításokon szerepelt. Ezzel kapcsolatban azt mesélte nekünk: nem tudott vele mit csinálni a kommunista hatalom, mert nem volt rajta „fogás”.
Persze ösztöndíjakat, lakás- és műterem-kiutalást nem nyert el, mégis elismerték: kétszer kapott Munkácsy-díjat, majd 1987-ben érdemes művész lett. A rendszerváltás után, 1995-ben vehette át a Kossuth-díjat, tavaly pedig a Nemzet Művésze Díjjal tüntették ki életművéért.
Kisméretű rézkarcai mellett néhány nagyméretű kompozíciót is készített, a Művészek kertje például a Duna-parti Marriott szállodában, a Kertvárosi álom pedig a budai Mercure hotelben látható. Könyvei közül az Adamis Annával közösen készített Versek és képek, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve örvendett nagy népszerűségnek.
Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, szeptemberben pedig a XI. kerületi Bartók Béla úton Gross Arnold-galériát hozott létre a fia, hogy a grafikus saját művei mellett a gyűjteményét is bemutassák – amelynek java része jelentős kortársai, például Kondor Béla alkotásaiból áll.
