A sakkban a „mérgezett gyalog” jól ismert kifejezés, olyan bábu, amelynek gyors leütése később súlyos árat követelhet. A 2024-es dagesztáni bajnokságon azonban állítólag maga a sakktábla vált mérgezetté. És ez már nem megnyitáselmélet volt, hanem rendőrségi ügy lett belőle.
2024 augusztusának elején az oroszországi Mahacskalában rendezték a dagesztáni sakkbajnokságot. A játékosok érkezése előtt még üresen álltak az asztalok, amikor a biztonsági kamera különös jelenetet rögzített.
A felvételen Amina Abakarova sakkozó látható, amint körülnéz a teremben, odalép ahhoz az asztalhoz, amelynél riválisa, Umayganat Osmanova készült játszani, majd valamilyen anyagot helyez a tábla közelébe, illetve szétkeni azt.
Néhány órával később már senki sem tekintette jelentéktelen mozdulatnak.
Osmanova játék közben rosszul lett. A korabeli beszámolók hányingerről és szédülésről írtak, ő maga pedig később arról beszélt, hogy különös szagot érzett, majd egészségi panaszai jelentkeztek. A verseny rendezői vizsgálni kezdték az asztalt.
A gyanú szerint higany került a sakkasztalra és a figurák környezetébe. Több tudósítás úgy írta le az anyagot, mint egy összetört hőmérőből származó elemi higanyt.
A különbség fontos. Nem minden higanyvegyület egyformán mérgező és az egészségügyi kockázat függ az anyag formájától, mennyiségétől, valamint attól, hogy belélegzik, lenyelik vagy más módon kerül kapcsolatba vele az ember. Az elemi higany különösen a belőle felszabaduló gőz belélegzésekor jelent veszélyt, főként zárt térben.
Vagyis ez nem egy rosszul sikerült tréfa volt.
A kamera felvétele mindent megváltoztatott
Az ügy talán hosszú találgatássá válhatott volna, ha nincs a versenyteremben térfigyelő kamera. A felvétel azonban olyan jelenetet mutatott, amely után a szervezők értesítették a hatóságokat.
Abakarovát őrizetbe vették, az orosz sakkszövetség pedig felfüggesztette a versenyzéstől, amíg az ügyet kivizsgálják. A korabeli orosz és nemzetközi beszámolók szerint büntetőeljárás is indult.
A hatóságok által ismertetett feltételezett indíték szinte prózai volt ahhoz képest, amit a kamera mutatott: régi személyes konfliktus és sakkbeli rivalizálás.
A két nő jól ismerte egymást és korábban többször játszott egymás ellen. Egyes beszámolók szerint közvetlenül az eset előtt is volt közöttük sportbeli és személyes feszültség. Abakarova a nyomozás során a sajtóban idézett közlések szerint azt állította, hogy ellenfele korábban megsértette őt vagy családját és azt akarta elérni, hogy Osmanova ne tudjon részt venni a versenyen.
Ha ez valóban így történt, akkor a történet legmegdöbbentőbb része talán éppen az indíték aránytalansága.
Egy sakkjátszma elveszíthető.
Egy sértést túl lehet élni.
Egy mérgező anyaggal elkövetett szándékos támadás következményeit viszont már nem lehet egyszerűen visszatenni a dobozba a bábukkal együtt.
A sakk történetében ez szinte példátlan
A sakkról szeretjük azt gondolni, hogy a konfliktus rendezésének legtisztább formája. Két ember ül egymással szemben, ugyanazt a 64 mezőt látják, ugyanazok a figurák állnak rendelkezésükre és ideális esetben az nyer, aki jobban gondolkodik.
Persze a sakkvilág sem mentes a csalásoktól. Voltak már rejtett elektronikus eszközök, számítógépes segítség, előre megbeszélt eredmények és botrányos vádaskodások.
De az, hogy valaki fizikailag veszélyessé tegye ellenfele játékterét, egészen más kategória.
Itt nem arról van szó, hogy valaki egy számítógép segítségével megtalálja a legjobb huszonharmadik lépést. Arról van szó, hogy a másik fél esetleg már azért se tudjon játszani, mert szerencsés esetben „csak” rosszul lesz.
A sakkban ilyen értelemben ritka a történet. A sport egészében azonban sajnos akadnak párhuzamok.
Tonya Harding és a térdre mért csapás
A legismertebb talán Nancy Kerrigan 1994-es megtámadása.
Az amerikai műkorcsolyázót a detroiti amerikai bajnokság edzése után egy férfi támadta meg, és teleszkópos bottal térden ütötte. A cél az volt, hogy sérülése miatt ne tudjon versenyezni.
Az ügy azért vált világhírűvé, mert a támadás szálai Kerrigan nagy riválisának, Tonya Hardingnak a környezetéhez vezettek. A támadás megszervezésében Harding volt férje, Jeff Gillooly és társai játszottak szerepet. Harding később bűnösnek vallotta magát abban, hogy akadályozta a nyomozást, az amerikai műkorcsolya-szövetség pedig örökre eltiltotta.
Kerrigan végül felépült és néhány héttel később ezüstérmet nyert a lillehammeri téli olimpián.
A történet máig annak jelképe, milyen torz irányba fordulhat a versenyszellem, amikor valaki már nem jobb akar lenni az ellenfelénél, hanem egyszerűen el akarja távolítani az ellenfelet.
Pontosan ezért annyira nyugtalanító a dagesztáni eset is.
Amikor már magát a felszerelést manipulálták
Van egy másik híres sporttörténeti eset is, bár ott nem az ellenfél egészségét veszélyeztették.
Az 1976-os montreali olimpián a szovjet öttusázó Borisz Onyiscsenko olyan párbajtőrt használt, amelyet manipuláltak. A fegyver egy rejtett szerkezet segítségével találatot tudott jelezni akkor is, amikor az ellenfelet valójában nem érintette penge.
Lebukott.
Kizárták az olimpiáról, sportkarrierje gyakorlatilag összeomlott, az eset pedig a modern olimpiai történelem egyik leghírhedtebb csalásává vált.
Ez azonban még mindig csalás volt.
A dagesztáni sakktáblánál történtek – amennyiben a vádban szereplő szándék bizonyítható – ennél súlyosabb határátlépést jelentenek, mert nem a pontszámot, hanem egy ember testi épségét érintették.
A történet legabszurdabb részlete még hátravan
Osmanova végül nemcsak felépült, hanem a beszámolók szerint folytatni is tudta a versenyt és jó eredményt ért el.
Ha valaki forgatókönyvben írná ezt, talán túlzásnak éreznénk, hogy az egyik játékos állítólag mérgező anyaggal próbálja távol tartani riválisát, a rivális pedig végül mégis leül és sakkozik.
Az élet időnként hajlamos felülírni a legjobb forgatókönyveket is.
Az eset azonban ettől még egyáltalán nem mulatságos. A higany nem kellék, a rosszullét pedig nem pszichológiai hadviselés. Ha valaki tudatosan mérgező anyagot helyez oda, ahol tudja, hogy egy másik ember hosszabb időt tölt majd, azzal már nem egy sportszabályt sért meg.
A sakkozók gyakran mondják, hogy a parti során meg kell találni az ellenfél gyenge pontját.
A mahacskalai történet azonban éppen arra emlékeztet, hogy van egy határ, amely után már nem létezik sport, rivalizálás vagy taktika.
Csak egy ember marad, aki nyerni akar és egy másik, akinek ehhez már hozzá sem kellene érnie a bábukhoz.
A sakkban az ellenfelet mattolni szokás.
Megmérgezni nem.
