Magyarországon hosszú időn át úgy választották ki a legfontosabb közjogi vezetőket, mintha valaki előre lefoglalta volna számukra a széket, az Országgyűlésnek pedig csak az ünnepélyes kárpitot kellett volna eligazítania mögöttük. A jelölt megérkezett, a kormánypárti képviselők szavaztak, a köztársasági elnök aláírt, az állampolgár pedig legfeljebb később tudta meg, hogy kit kapott meg évekre elnökeként.
Fejes Péter jelölése ehhez képest szokatlanul emberi pillanat volt. Baka András nemcsak közölte a nevet, hanem kiállt a jelölt mellé, bemutatta szakmai múltját, megindokolta választását, majd átadta neki a szót. Az ország így végre nem csupán egy közjogi rejtvény megfejtését kapta meg, hanem látott egy arcot, hallott egy hangot és kapott néhány mondatot arról is, mit gondol a leendő legfőbb ügyész saját feladatáról.
Ez önmagában természetesen nem garancia semmire. Polt Péternek is volt arca, hangja és életrajza. De a nyilvánosság mégis több a semminél, ahol a jelölt személyesen beszél, ott később a saját mondatai is számonkérhetők rajta.
Az új jelölés legfontosabb üzenete azonban nem is Fejes Péter személye, hanem az út, amely elvezetett hozzá. Baka András első jelöltjét az Országgyűlés elutasította. Az államfő nem sértődött meg alkotmányosan, a parlament nem kapott elnöki dorgálólevelet és senki sem rendelte el a demokrácia műszaki szünetét.
Baka újra tárgyalt, újra mérlegelt, majd új jelöltet állított.
Valahogy így kellene működnie annak, amit a tankönyvek a hatalmi intézmények együttműködésének neveznek. Néha még abban is igaza lehet a parlamentnek, hogy nemet mond. Sőt, időnként éppen ettől parlament.
Miért bukott el az első jelölt?
Baka András szeptemberben Szathmáry Zoltánt, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség korábbi főügyészhelyettesét jelölte legfőbb ügyésznek. Az államfő akkor is az ügyészi szervezet belső ismeretét, a szakmai tapasztalatot és a pártpolitikai kötődésektől mentes pályát nevezte meg fő szempontként.
A TISZA-frakció azonban egyhangúlag úgy döntött, nem támogatja Szathmáryt. A hivatalos indoklás szerint az új legfőbb ügyésznek alkalmasnak kell lennie az ügyészség iránti közbizalom helyreállítására, a politikai függetlenség garantálására és a felhalmozódott szervezeti problémák kezelésére. Az Országgyűlés szeptember 28-án titkos szavazáson, 138 nem szavazattal, nulla igen és egy tartózkodás mellett utasította el a jelöltet.
A döntés közvetlen politikai hátterében az állt, hogy Szathmáry testvére az úgynevezett aranykonvojügy egyik gyanúsítottja. Fontos hangsúlyozni, hogy egy családtag büntetőjogi érintettsége nem teszi bűnössé vagy szakmailag alkalmatlanná a jelöltet. Magyarországon egyelőre nem öröklődik a büntetőjogi felelősség és remélhetőleg ezt a reformot senki sem tervezi bevezetni.
A helyzet mégis súlyos összeférhetetlenségi és közbizalmi kérdést teremtett. A leendő legfőbb ügyész olyan szervezet vezetője lett volna, amelynek egyik egysége a közeli hozzátartozóját érintő ügyben nyomoz. Még a legszabályosabb kizárási mechanizmus mellett is állandóan felmerült volna, hogy ki felügyeli az eljárást, ki fér hozzá az iratokhoz, ki dönt egy esetleges hatásköri vagy személyzeti vitában?
Baka később elmondta, hogy a jelöléskor tudott a testvér ügyéről, de a rendelkezésére álló, nyilvánosságra nem hozható információk alapján más képet alakított ki róla, mint a közvélemény. Ez akár igaz is lehet. A probléma éppen az, hogy egy bizalomhiányos intézmény vezetőjét nem lehet titkos tudásra alapozott társadalmi bizalommal megválasztani. Amit az állampolgár nem ismerhet, az alapján nem is kérhető tőle bizalom.
Szathmáry elutasítása ezért nem a szakmai alkalmatlanság kimondása volt és még kevésbé valamiféle rokoni bűnösség megállapítása. A parlament azt mondta ki, hogy a jelölés körül kialakult helyzet alkalmatlanná vált a közbizalom helyreállítására. Ez finom, de alapvető különbség.
Baka első kudarca vagy a rendszer első sikere?
Az első jelölés kétségtelenül politikai és kommunikációs fiaskó volt. Az államfő nem egyeztetett előzetesen a parlamenti pártokkal, holott a megválasztáshoz a képviselők kétharmadának támogatása szükséges. Baka Sólyom László gyakorlatához hasonlóan a jelölési jog elnöki önállóságát kívánta megőrizni és elsősorban szakmai szervezetekkel tárgyalt.
Ez alkotmányosan védhető magatartás. Gyakorlatilag azonban olyan, mintha valaki gondosan megtervezne egy hidat, majd csak az avatás reggelén kérdezné meg, van-e folyó a másik oldalon. A köztársasági elnöknek nem kell pártutasításra jelöltet választania, de azt érdemes előzetesen felmérnie, hogy az általa javasolt személy megszerezheti-e a szükséges parlamenti támogatást.
A második körben Baka láthatóan tanult ebből. Saját közlése szerint több tucat egyeztetést folytatott, tiszteletben tartotta az Országgyűlés korábbi döntését, és úgy állított új jelöltet, hogy közben eredeti szakmai szempontjait sem adta fel. Az államfő teljes beszéde és Fejes Péter nyilatkozata nyilvánosan is olvasható.
Ez nem az elnöki hatalom veresége, hanem a közjogi párbeszéd működése. A köztársasági elnök jelöl, az Országgyűlés dönt, a sajtó kérdez, a társadalom pedig megismerheti a mérlegelés szempontjait. A vita nem rendszerhiba. A vita hiánya volna az.
Ki az a Fejes Péter?
Fejes Péter 1960-ban született Szombathelyen. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, majd a Szombathelyi Városi Ügyészségen kezdett fogalmazóként dolgozni. 1988-ban nevezték ki ügyésszé. A Vas Megyei Főügyészségen kezdetben fiatalkorúak ügyeivel foglalkozott, később csoportvezetői és sajtószóvivői feladatokat is ellátott.
Harminckilenc éves ügyészi pályája Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyéhez kötődött. Dolgozott tárgyalótermi ügyészként, fellebbviteli ügyészként, megyei főügyészként és büntetőjogi főügyészhelyettesként. LL.M.- és PhD-fokozatot szerzett, büntetőjogot oktatott az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ügyészi szolgálata 2025 novemberében, az életkori korlátozás miatt szűnt meg.
Veszprém megyei főügyészként az országos érdeklődést kiváltó Marian Cozma-gyilkosság ügyében felügyelte a nyomozást és jelentette be a vádemelést. Szintén az ő vezetése idején történt a 2010-es vörösiszap-katasztrófa. A hosszú, megismételt büntetőeljárásban később is képviselte a vádat; a jogerős döntés végül három vádlottal szemben szabott ki szabadságvesztést. A legfontosabb ügyeit és pályáját részletesen összefoglaló portré alapján nem íróasztal mellől érkező büntetőjogászról van szó.
Pályájának legérdekesebb töréspontja 2012-ben következett be. Polt Péter „bizalomvesztésre” hivatkozva megszüntette Fejes veszprémi főügyészi megbízatását. Fejes az ügyészi szervezetben maradt, később fellebbviteli ügyészként, majd Vas megyei főügyészhelyettesként dolgozott tovább.
Hogy Polt pontosan miért vesztette el iránta a bizalmát, máig nem ismert. Fejes az ügyészségi titoktartás miatt erről nem beszélhet részletesen. Ezt a mozzanatot tehát nem szabad automatikusan függetlenségi érdemrenddé alakítani. Lehetséges, hogy szakmai vagy személyi konfliktus állt mögötte és az is, hogy Fejes valamiben nem igazodott a központi elváráshoz. A biztos tény mindössze az, hogy Polt leváltotta a vezetői posztról, de Fejes további ügyészi pályája nem tört meg.
Baka választása valószínűleg éppen ezért eshetett rá. Fejes eléggé belső ember ahhoz, hogy ismerje a szervezetet, de életrajza alapján nem tartozott a Polt-korszak legszűkebb vezetői köréhez. Nem kívülről érkező forradalmár, de nem is a Legfőbb Ügyészség felső emeletéről egyszerűen eggyel feljebb lépő utód.
Miért Györgyi Kálmán neve volt a legfontosabb mondat?
Fejes bemutatkozásában Györgyi Kálmánt és Kovács Tamást nevezte meg olyan korábbi legfőbb ügyészekként, akiknek utódává válni számára megtiszteltetés. Györgyi 1990 és 2000 között vezette az ügyészséget és szakmai tekintélyét politikai távolságtartásával, visszafogottságával, valamint az intézmény önállóságának következetes képviseletével alapozta meg.
Györgyi említése ezért nem egyszerű udvariasság. Irányjelző lehet. Azt üzeni, hogy Fejes nem a legutóbbi másfél évtizedből keres követendő mintát, hanem abból az időszakból, amikor a legfőbb ügyész személyét a politikai táborok jelentős része szakmai tekintélyként fogadta el.
Van azonban Fejes mondatainak egy vitatható része is. A jelölt méltatta a korábbi ügyészség fegyelmezettségét és szervezettségét. Egy hierarchikus intézményben fegyelemre természetesen szükség van. De az ügyészség megújítása nem jelentheti a parancsuralmi kultúra restaurálását. Az új rendszerben olyan ügyészekre van szükség, akik nem politikai és nem is informális belső elvárásokhoz, hanem a törvényhez és saját szakmai lelkiismeretükhöz igazodnak.
Györgyi Kálmán szellemiségéhez nem a régi folyosók hangulatát, hanem a pártpolitikai távolságtartást kell visszahozni.
Miért nem elég egy kívülről érkező kiváló jogász?
A Polt-korszak után csábító gondolat lett volna kívülről hozni legfőbb ügyészt. Egy tekintélyes bírót, ügyvédet, egyetemi tanárt vagy nemzetközi jogászt, akit nem kötnek az intézmény régi lojalitási hálói.
Csakhogy a magyar ügyészség rendkívül centralizált, hierarchikus szervezet. A legfőbb ügyész nemcsak ünnepi beszédeket mond, hanem személyzeti, ügyelosztási, irányítási és szakmai hatáskörök egész sorával rendelkezik. Ismernie kell a belső utasításokat, a nyomozó főügyészségek és a Legfőbb Ügyészség kapcsolatát, a fellebbviteli rendszert, az iratmozgás útját, valamint azt is, hol lehet egy kényes ügyet látványos döntés nélkül hónapokra lelassítani.
Egy kívülről érkező vezető tiszta lappal indulhatna, de az első fél évét könnyen azzal tölthetné, hogy megtanulja, melyik ajtó mögött van a szervezeti fék. Mire megtalálná, az ajtót esetleg már áthelyeznék.
A belső jelölt előnye a működési tudás. A hátránya is ugyanaz. Túl sok mindent tekinthet természetesnek abból, amit éppen meg kellene változtatnia. Fejes alkalmassága ezért nem pusztán azon múlik, hogy harminckilenc évet töltött az ügyészségen. Hanem azon, képes-e kívülről is ránézni arra a szervezetre, amelyet egész életében belülről látott.
A Tisztítótűz nem lehet ügyészi munkaterv
A TISZA-kormány a „következmények nélküli világ” megszüntetését és a Tisztítótűz programját hirdette meg. Ez politikai célként érthető, a választók valódi következményeket várnak a korrupció, a közvagyon eltűnése és a hatalommal való visszaélés után.
A legfőbb ügyész azonban nem a Tisztítótűz végrehajtója. Nem Magyar Péter jogi jobbkeze, és nem a kormány börtönügyi projektvezetője. Az ügyészség feladata nem az, hogy beteljesítse a választási ígéreteket, hanem hogy minden ügyben a bizonyítékokat, a törvényt és a közérdeket kövesse.
A két cél jó esetben találkozik. Ha valóban történtek bűncselekmények, a független ügyészség feltárja őket, függetlenül attól, hogy az elkövető volt miniszter, jelenlegi államtitkár, nagyvállalkozó vagy a kormányhoz közel álló új szereplő. A következmények nélküli világ akkor ér véget, amikor a törvény nem ismeri a politikai színskálát.
Fejes legfontosabb vizsgája ezért nem az lesz, indítanak-e eljárást Orbán-kori ügyekben. Hanem az, hogy ugyanazzal a szakmai szigorral járnak-e el egy TISZA-kormányhoz köthető gyanú esetén is. A függetlenség nem ott kezdődik, hogy az ügyészség végre nyomoz a korábbi hatalom emberei ellen. Hanem ott, hogy a jelenlegi hatalom sem kap mentességet.
Hová kerüljön az ügyészség az új alkotmányban?
Baka beszédében tudatosan összekapcsolta a jelölést az új alkotmány megalkotásával. Ez indokolt, mert a magyar ügyészség problémája nem egyszerűen személyzeti kérdés. A jelenlegi modell rendkívül nagy hatalmat összpontosít a kilenc évre, kétharmados többséggel megválasztott legfőbb ügyész kezében.
A kétharmad önmagában csak akkor jelent politikai konszenzust, ha nincs egyetlen pártnak kétharmada. Ha van, akkor a minősített többség könnyen egyszerű kormánypárti döntéssé válik, csak ünneplőben.
Az új alkotmánynak meg kellene őriznie az ügyészség kormánytól való intézményi függetlenségét. Hiba volna az igazságügyi miniszter alá rendelni, mert ezzel a mindenkori kabinet közvetlenül befolyásolhatná a vádemelést. A függetlenség mellé azonban valódi elszámoltathatóságot kell építeni.
Szükség volna egy politikailag kiegyensúlyozott, többségében szakmai ügyészi tanácsra, amely részt vesz a legfőbb ügyész kiválasztásában, felügyeli a vezetői kinevezések tisztaságát és védelmet ad az egyedi ügyészeknek a jogellenes belső utasításokkal szemben. A Velencei Bizottság 2025-ös állásfoglalása ugyancsak szigorúbb szakmai feltételeket és ügyészi tanács létrehozását javasolta, éppen a magyar legfőbb ügyész rendkívül széles hatáskörei miatt. A testület részletes véleménye itt olvasható.
Átláthatóvá kellene tenni a kényes ügyek áthelyezését, a nyomozások megszüntetésének indokait és a vezetői utasításokat. Erősíteni lehetne a bírósági felülvizsgálatot azokban az esetekben, amikor az ügyészség nem emel vádat. A parlament beszámoltathatná a legfőbb ügyészt az intézmény működéséről, de nem utasíthatná egyedi büntetőügyben.
A legfőbb ügyészi mandátum maradhatna a kormányzati ciklusnál hosszabb, de célszerű volna egyszeri, nem megújítható időszakban gondolkodni és olyan pótszabályt alkotni, amely sikertelen választás esetén sem teszi korlátlan ideig hivatalban tarthatóvá a korábbi vezetőt.
A cél nem egy gyenge ügyészség. Hanem olyan erős ügyészség, amelynek erejét nem egyetlen ember politikai vagy személyes belátása, hanem ellenőrizhető szabályok adják.
A kocka el van vetve, de ez nem szerencsejáték
Fejes Péter bemutatkozását Caesar híres mondatával zárta: „Alea iacta est”, vagyis a kocka el van vetve. A mondat elegáns, bár a magyar ügyészség jövőjét jobb lenne nem a szerencsére bízni.
A jelölt múltja komoly szakmai tapasztalatot, tárgyalótermi gyakorlatot és vezetői rutint mutat. Polt Péter egykori bizalomvesztése érdekes, de önmagában még nem függetlenségi bizonyítvány. Györgyi Kálmán említése biztató irányjelzés, de a közbizalmat nem lehet nagy elődök nevével visszaidézni. Ahhoz nyilvános program, átlátható személyzeti döntések, következetes ügykezelés és politikai távolságtartás kell.
Baka András második jelölése mindenesetre jobb, átgondoltabb és nyitottabb lett az elsőnél. Az államfő nem elveszítette a tekintélyét azzal, hogy jelöltjét leszavazták, hanem most kezdheti megszerezni. Elfogadta a parlament döntését, új egyeztetéseket folytatott, majd személyesen bemutatta azt, akire az ügyészség megújítását bízná.
Most az Országgyűlés következik. A képviselőknek nem azt kell eldönteniük, hogy Fejes Péter rokonszenvesebb-e elődjénél, hanem azt, van-e konkrét terve a szervezet átalakítására, hajlandó-e feltárni a korábbi működési hibákat, és képes-e nemet mondani annak a politikai többségnek is, amely megválasztja.
Mert jó legfőbb ügyész nem az, akiben a kormány megbízik. Hanem az, akinek döntéseiben akkor is bízhatunk, amikor a kormány éppen nagyon elégedetlen vele.







