
Na ugye
ĀMindig izgalmas megfigyelni, hogy milyen utat jár be egy-egy szimbolikussá váló eset

ĀMindig izgalmas megfigyelni, hogy milyen utat jár be egy-egy szimbolikussá váló eset

ĀTalán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a külföldről is pénzelt Átlátszó hírportál perek sokaságával igyekszik fontos gazdasági információkhoz juttatni kenyéradó gazdáit
ĀEurópa egész történelme, mint ahogy maga a világtörténelem is, akár tetszik, akár nem, a jó és a rossz állandó harcán feszül, forr és fejlődik

ĀÁlláspont. Nagyobbá csupán a felelősségtudat és az alázat tesz, az a két dolog, ami fájón hiányzik korunkból

ĀAz értéksemlegesség fogalma feltehetőleg az egyik legpusztítóbb, legmérgezőbb kifejezés a nyugatias modernitás önmeghatározásra szánt fogalomkészletében

ĀTóta W. már odáig megy az emberiség iránt érzett csalódottságában és az újabb kétharmad miatt érzett kétségbeesésében, hogy potenciális naplopót és terroristát lát egy gyermekben

ĀÁlláspont. Valószínűleg mind ismerjük a „magyar Activity”-t az Amerikából jöttem névre hallgató játékot, amelyben az egyik fél elmutogat egy foglalkozást, a többiek pedig megpróbálják kitalálni

ĀA 2016-ban az ENSZ-közgyűlés által elfogadott New York-i deklaráció a menekültekről és migránsokról formailag számottevően megváltozott, ám a lényegét tekintve ugyanaz maradt

ĀMiért nem tudják a rosszak, hogy melyik oldalon állnak?
ĀÁlláspont. Ha megnézzük a tényeket, Angela Merkelnek sok mindenért kellene felelnie – mondta a Magyar Hírlapnak a minap Douglas Murray brit konzervatív újságíró
ĀVidéki Lajosnak eszébe jutott a régi idők iskolája, az egyetemi oktatók kiváló embersége, szakmaisága. Akik állítólag ma plágiumvadász-programokkal fésülik át tanítványaik munkáit
ĀÁlláspont. A fejünkben elkezdődő szellemi forradalomhoz kell táplálék, kellenek azok a jobbító szándékú gondolatok
ĀÁlláspont. Kezdenek hazaszállingózni külföldre szakadt honfitársaink, leginkább a fiatal munkavállalók, vagy éppen nem mennek el
ĀA tavaszi napsugár melegét nem tudom eltenni. A fájdalmat sem, amely hosszú évek alatt megkeserítette s megkönnyítette életünket és halálunkat
ĀMarcus Vergilius Eurysacesnek hívták, a késői köztársaság korában emeltette síremlékét.Épp itt. Az egykori városkapu mellett. Valamit jól kiszámított, ha ma is tudjuk a nevét
ĀAz elmúlt években egyre többet lehet arról hallani – első sorban az európai balliberális forrásokban és hazai követőik előadásában –, hogy hazánkban nem működik a jogállam
ĀAz egykori gyarmatosítók hamis humanizmustól eltelve befogadják a harmadik világbéli jövevényeket. Mert megtehetik. Papíron pedig szépen fog működni a népességnövekedés
ĀNap mind nap, bárhol a közterületeken láthatjuk, a hírekben hallhatjuk is a hatályos törvényekkel szembeszegülő, a jogszabályokra fittyet hányó erőszakos és jogsértő alakok viselkedését
ĀÁlláspont. A bomlás virágai ellepik az ellenzéki térfelet nemcsak Vonáéknál, de a többi, szintén leszerepelt formációnál is
ĀCsóti Györgynek május 7-én megjelent és vitaindítónak szánt írásával könnyű egyetérteni, de lehet vitatni, és jó lenne továbbfejleszteni
ĀA bizonyíték nélküli orosz beavatkozást hazudozó Egyesült Államok ismét kormánydöntésre tör – most Iránban és Venezuelában