Vélemény

2020.
augusztus 06.
2:23
Rab Irén
Rab Irén

Kié a Balaton?

ĀA kommunizmus idején az ideológiai harcban elfáradt káderek pihenésére Aliga mellett a Balaton sok más pontján volt zárt pártüdülő. Ezekbe egyszerű magyar embernek nem volt gyere be

2020.
augusztus 06.
2:21
László Tamás
László Tamás

Egy DK-s kerület árulása

ĀA balliberálisok által vezetett önkormányzat nem akarja, hogy egy vadonatúj egészségügyi központ létesüljön egynapos sebészettel együtt? A kapzsiság felülír mindent

2020.
augusztus 06.
2:20
Domonkos László
Domonkos László

Nyugati emberek

ĀMert a történelem mindig kiszemel embereket. Lám, nyugati embereket is. Lehet őket internálni, megpróbálni félreállítani, így-amúgy – még fizikailag is, hát hogyne – kinyírni, de lám: megszületnek. És itt vannak. És pontosan tudják a dolgukat

2020.
augusztus 06.
1:23
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Szélkerék

ĀFricska. A fene érti Szél Bernadettet! Hónapokig nem mondott semmi kirívó ostobaságot, bár az is igaz, alig szólalt meg

2020.
augusztus 05.
1:45
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Fapados-liberális módszerek

ĀSzomjas vagy? – kérdezik a padlóra ragasztott, Hűsítő Budapest logóval ellátott matricák a Lehel téri metrómegállóban a tikkadt utazót, s meg is adják a választ, egyúttal az utasítást: Keresd az ivókutakat a megállóban!

2020.
augusztus 05.
1:43
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Miért sérteget a Momentum?

ĀLétezik egy olyan, jellemzően nagyvárosi (főként budapesti), középosztálybeli fiatalokból álló társadalmi réteg, amely vevő a mindent lenéző, a múltat félresöprő szabadelvű nagyképűségre

2020.
augusztus 05.
1:42
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Beneš és szellemisége

ĀHa Jalta ma már a múlté, a beneši rendeletek de iure csak részben vesztették el hatályukat

2020.
augusztus 05.
1:38
Nagy Dóra
Nagy Dóra

Elmennek a pokolig

ĀLett is nagy riadalom, mert a liberálbolsik nem szoktak hozzá, hogy belépjenek a területeikre

2020.
augusztus 05.
1:33
Erdélyi Rezső Krisztián
Erdélyi Rezső Krisztián

Az átmenet jelöltje

ĀA Donald Trump kihívójaként fellépő Joe Biden arra készül, hogy Egyesült Államok valaha volt legidősebb elnökeként kezdje meg első ciklusát

2020.
augusztus 05.
1:31
Forró Péter

Az áldozat

ĀFricska. Most, hogy ebben a vacak Lánchíd-közbeszerzésben is hibát találtak, kíváncsi vagyok, miként próbálják elverni a port ezen a tehetséges emberen

2020.
augusztus 04.
1:40
Bencze Izabella

Rákosi-klónok

ĀCsak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?

2020.
augusztus 04.
1:35
Deme Dániel

Az EU éheztetné a konzervatív lengyeleket

ĀA csekk-könyv és a hatalom a baloldaliak kezében van, nekünk viszont jövőnk van, amit ők már pénzzel sem tudnak maguknak visszaszerezni

2020.
augusztus 03.
4:26
Őry Mariann

Sarrazin nem hallgat

ĀHosszas küzdelem után végre fellélegezhetnek a német szociáldemokraták: a párt kizárta soraiból Thilo Sarrazint

2020.
augusztus 04.
1:41
Dippold Pál

Gyurcsány, a kígyókirály

ĀNem nyugszik a szemkilövető kígyóember. A keresztény jelképrendszerben egyértelműen a gonosz, a sátán szimbóluma a csúszómászó

2020.
augusztus 04.
1:37
Lóránt Károly

A szén-dioxid-csata

ĀAz IPCC-jelentésekben megfogalmazott cél, hogy 2050-re a világ szén-dioxid-kibocsátása zéróra csökkenjen, az Európai Unió kötelezően végrehajtandó programjává vált. Ez a cél azonban fizikailag megvalósíthatatlan

2020.
augusztus 04.
1:32
Galsai Dániel

Örülsz, Vincent?

ĀFricska. Hogy mekkora a káosz és a szellemi szétesettség ballib oldalon, azt megkísérlem demonstrálni

2020.
augusztus 03.
4:25
Bogár László

Nincs másik?

ĀKedves Index, te fogantatásod pillanatától mindmáig egy globális hatalmi struktúra lokális médiafegyvere vagy, ezt te tudod a legjobban, függetlenül attól, hogy mit sem sejtő híveiddel mit próbálsz elhitetni

2020.
augusztus 03.
4:23
Kondor Katalin

Emlékeink az „Ájemefről”

ĀOlyan korban élünk, amikor szinte naponta panaszkodunk arra, mily gyorsan változik a világ

2020.
augusztus 01.
5:04
Faggyas Sándor

Lampedusa hosszú árnya

Ā„Büszke vagyok arra, hogy megvédtem Olaszországot, ismét ezt tenném, a lelkiismeretem tiszta” – írta Matteo Salvini, miután csütörtök este a római szenátus szűk baloldali többsége megvonta a mentelmi jogát

2020.
augusztus 03.
4:23
Galsai Dániel

Szellemi pribékek

ĀFricska. Gyurcsány kezdte, ki más kezdhette volna? „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek”

2020.
augusztus 01.
5:02
Szerencsés Károly

A tollasgyík csapdája

ĀA sárospataki vár egyik bástyáján fent tanyázik egy gólyamadár. Észrevettem, örültem neki nagyon. Magas az a vár, még magasabb a toronynak is beillő bástyája