Magyarországon elképzelni sem tudják, milyen az valójában, hogy van egy politikai párt és a kormányon levő pártok mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék. Ráuszítják az Alkotmányvédelmi Hivatalt, tagjairól információkat gyűjtenek, titkosszolgálati eszközökkel megfigyeltetik, aztán nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánítják, és megindítják ellene a betiltási eljárást. Közte még sok minden történik, mert ügynökökkel lazítják belülről a pártot NGO-kkal, szélsőbalos formációkkal, mint például az Antifa fizikailag is támadják őket, rendezvényeiken megjelennek, provokálnak, kövekkel dobálják, megverik őket. Természetesen mindezt a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás jegyében.
Németországról van szó, a 2013-ban alapított AfD-ről, amely alternatívát akart kínálni Németországnak. Az alapítók CDU-politikusok voltak, akik a régi kereszténydemokrata értékrendet képviselték, és egyszer csak azt vették észre, hogy Merkel-vezette pártjuk eltűnt alóluk. Ők maradtak, ahol mindig voltak, az origótól kissé jobbra, a párt maga viszont megállíthatatlanul tolódott balra. Lehetne mondani, hogy Merkel csak területet akart foglalni, de a kép mást mutatott, a kancellár asszony az elfoglalt területek ideológiáiból, zöldből, sárgából, vörösből is merített a párt számára. Az akkor még létező középosztályhoz tartozó régi öregek új pártot alapítottak, van ilyen. Eleinte nem fordítottak rájuk figyelmet, Németországban élve én sem hallottam róluk, aztán hirtelen előtérbe kerültek, és egyből veszélyessé is váltak a demokráciára: ellenezték ugyanis a migrációt. Ahogy nőtt a támogatottságuk, úgy nőtt politikai kirekesztettségük. Emlékszem rá, hogy 2016-ban az egyik tartományi parlamentbe bekerült AfD-képviselők az alakuló ülésen próbáltak barátkozni, de a többi párt képviselői látványosan hátat fordítottak nekik, nem fogadták kézfogásra nyújtott kezüket sem. Megpróbálkoztak a párt ellen a szalámi taktikával is, meginogtak tőle, de aztán talpra álltak, és 2017-ben a harmadik legjobb eredménnyel, 92 mandátumot szerezve bejutottak a Bundestagba.
Ekkor ereszkedett le a tűzfal, hogy megvédje a német demokráciát az előre törő szélsőjobbtól, a „náciktól”. És az Alkotmányvédelmi Hivatal hivatalosan is életbe léptette a megfigyelést, szervezte a kormányzó Nagykoalíció (CDU-SPD) megbízásából a lejáratást és nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a pártot. Kilenc éve tart ez az állapot. Ez idő alatt az AfD megerősödött (teher alatt nő a pálma), szuverenista, EU-szkeptikus párt lett. Legnépszerűbb politikusa Alice Weidel, aki csak a tizedik helyet éri el a német népszerűségi listán, kilenc kormánytag előzi. Olyan kormánynak a tagjai, amelynek soha nem látott elutasítottsága van a választók körében. Úgy látszik, hogy a közvéleménykutatók nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban közvéleményformálásra szegődtek.
Ma minden mesterkedés ellenére az AfD Németország legerősebb pártja, a keleti tartományokban 35-40 százalékon áll, de nyugaton is már a 20 százalék közelében. Ha a párt bárhol eléri az alsó határt, a hatóság véleménye szerint „bizonyítottan szélsőséges törekvések állnak fenn a liberális demokratikus alaprenddel szemben.” A 2025-ös választások után, az AfD sikereit látva meg is indult szövetségi szinten a betiltási eljárás. Az AfD ezt megtámadta, és most február végén a bírósági ítélet igazat adott a pártnak, így közvetlenül megmenekültek a betiltási eljárás elindítása alól.
Február elején Hamburgban politikai bomba robbant. Nagyot akartak a szervezők, akik létrehoztak egy háromnapos improvizációs színházi előadást, egy AfD betiltásáról szóló per szimulációját. Az előadás címe ”Per Németország ellen” volt, és egy valódi pert játszottak el, valódi színházban három napon át, tizenkét órán keresztül. A színpadon tárgyalóterem, vád, védelem és középen a bírák padja. A szereplők nem színészek, hanem civilek voltak, joghallgató, újságíró, igazi bíró, olyanok, akik vállalták a nyilvános szereplést.
Ilyen volt az egyik védő, Harald Marteinstein. Martenstein régi motoros az újságíró szakmában, sok lapban volt rovata, a nagyon balos Die Zeit és a liberális Tagesspiegel is büszke arra, hogy harminc év óta ír nekik. Igazán híres a színpadi védőbeszéde után lett, ma már szinte nincs senki Németországban, aki ne ismerné Martenstein nevét. Tizenhat perces beszédét sokmillióan nézték már meg, az AfD mindenkinek ajánlja. Ezért vagy másért, tíz nappal az előadás után megkapta a 2026-os Deutscher Sprachpreist, azaz a német nyelvért díjat.
Mit mondott ebben az AfD melletti elhíresült beszédében?
Egyszerűen tükröt mutatott a demokrácia nevében kormányzó pártoknak. Minden hatalomnak a többség akaratán kell nyugodnia, és ha betiltunk egy nagy támogatottságú pártot a demokrácia védelmére hivatkozva, akkor tulajdonképpen a demokráciát szüntetjük meg. Mert kizárjuk a lakosság egyre növekvő részét a politikából, megbélyegezzük őket, eltöröljük a véleménynyilvánítás szabadságát, megvonjuk az alapvető jogokat. Pusztán csak azért, mert a hatalmunk gyakorlásánál útban van ez a párt.
Ha a demokráciát jelzőkkel látjuk el, az már régen rossz, mondja Martenstein, és egyet kell értenie vele mindenkinek, akinek tapasztalatai vannak a demokrácia jelzős szerkezeteiről: polgári, népi, szocialista, liberális vagy éppen illiberális. A mostani, a „mi demokráciánk” irányított, majd mi megmondjuk, ki demokrata és ki nem. Aki jobboldali, az eleve nem lehet demokrata, ezért kell harcolni ellene, és ha átlépik a kritikus tömeget, akkor betiltani. A jobboldalira rásütik a náci bélyeget, ezt a modern gyűjtőfogalmat azokra, akik nem hisznek a szocializmus vagy az éppen divatos gender és wokeizmus győzelmében.
A baloldal jó, a jobboldal rossz – ennyire egyszerű ez. De aki minden jobboldalit nácinak nevez, csak mert nem baloldali, az történelmi analfabéta. Nekik nem jutnak eszükbe a kommunizmus áldozatai, az a sokmillió ember szerte a világban a Szovjetuniótól Venezueláig, akiket a nagyszerű baloldali ideológia jegyében ellenségnek nyilvánítottak és kivégeztek. A fasisztákért, nácikért szerintük nem kár. Nem tudják, hogy jobboldali politikusok harcoltak a klasszikus nácik ellen, de Gaulle, Adenauer vagy Churchill, és ők alapították meg az európai összefogást is.
A jobboldal hibája, mi több, bűne, hogy a hagyományok mellett állnak, a családot jó modellnek tartják és a hazájukat is szeretik. Szeretik, nem gyűlölik. A 2. világháború óta minden politikai véleménykülönbség azzal zárul, hogy a hazájukat szeretőket lenácizzák. Ez a végső érv. Náci az AfD is, mert politikai vita zajlik a Németországban a csúcsosodó problémák és konfliktusok megoldása körül. A korlátlan befogadás helyett a migrációt a gazdasági lehetőségekhez akarják igazítani, visszaállítani a 2010 előtt biztonsági szintet, működő iskolákat, új versenyképes gazdaságot szeretnének. És békét.
A „Németország ellen” szimulált koncepciós per végén az AfD-t mégsem tiltották be, de a bíróság engedélyezte a párt megfigyelését. Ez történt a valóságban is, nemcsak a színpadon. Talán Martensteinnek is szerepe volt abban, hogy a valódi, a kölni bíróság február 26-án igazat adott az AfD keresetének, és érvénytelenítette az alkotmányvédelmi besorolást. Martenstein lavinát indított el, vajon áttöri-e a felépített tűzfalat?
