Globális világunkban a gyűlölethullám, a történelem újraértékelése is szervezetten halad. Kolumbusz Kristóf, Giuseppe Garibaldi, II. Viktor Emánuel, Gabriele D’Annunzio és Indro Montanelli lettek a rasszizmusellenes mozgalom olaszországi célpontjai. A korábban ikonként tisztelt történelmi alakoknak távozniuk kell a közterekről világszerte, így Olaszországban is elkezdődött a száműzendők listázása.
A rasszizmusellenes mozgalmak a történelem szimbólumait, kiemelt ikonjait vették célba. Akiket évtizedeken, évszázadokon keresztül a civilizáció, a demokrácia, a népek közötti párbeszéd, a szabadság példaképeinek tekintettek, azok hirtelen rasszista bűnözőkké, a kolonializmus, a rabszolgatartás szimbólumaivá váltak. Sorsuk távozás – követelik a radikális vezérek. A történelmi múlt megváltozott szemlélése heves vitákat váltott ki az olasz közéletben. Az első hivatalos támadást a milánói őrszemek elnevezésű rasszizmus- és homofóbellenes mozgalom indította, amely Indro Montanelli újságíró bronzszobrának eltávolítását követelte Giuseppe Salától, Milánó polgármesterétől. „Montanellinek távoznia kell a modern nagyvárosból, mivel rasszista volt”, hangzik a kijelentés, és máris indul a szópárbaj. Montanelliben ugyanis a mai napig az egyik legtekintélyesebb újságíró alakját látja az utókor, példaként tekintve kulturális hagyatékára. A jobboldali újságíró pályafutása elején a La Corriere della Sera munkatársa volt, majd megalapította az Il Giornale napilapot, amely ma is a jobboldali konzervatív média egyik legmeghatározóbb hangadója. Ötven könyv, több ezer újságcikk őrzi a kiemelkedő értelmiségi kulturális hagyatékát.
A rasszizmusellenes milánói őrszemek azonban kényelmetlennek tartják alakját, egy fiatalkorában elkövetett döntése miatt. A huszonéves Montanelli Etiópiában a fasiszta rezsim alatt egy tizenkét éves fiatal lányt vásárolt meg családjától, és vett feleségül. Időskorában sem mutatott megbánást fiatalkori tettéért, „abban a korban és társadalmi közegben ez volt a szokás” – nyilatkozta egy tévéadásban. A jelenkor azonban nem bocsát, távoznia kell!
A milánói polgármester válaszára várva egy ismeretlen tanulócsoport úgy vélte, azonnal végez az újságíró szobrával. Vörös festékkel leöntötte, és „rasszista és megerőszakoló” fekete felirattal gyalázta a köztéri emlékművet. Az írott sajtót ellepték a körmönfont érvelések, a szobor eltávolításáról, illetve maradásáról. A közösségi hálón is heves viták lobbantak az újságíró megítéléséről. A Hiénák elnevezésű tévéműsor alaposan körbejárta a kérdést pro és kontra. Luca Paladini, a milánói őrszemek mozgalom elnöke a kiskorú afrikai lány szemszögéből közelíti meg a múlt eseményeit, erőszakos, rasszista viselkedésnek minősítve Montanelli tettét. A tények azonban azt mutatták, hogy a fiatal lány Montanelli távozása után egy eritreai katonához ment feleségül, és három gyermeknek adott életet. Az elsőszülött fiú Indro nevét viselte, ami arra enged következtetni, hogy pozitív élményeket hagyott az olasz katona a fiatal lány életében.
„Indro Montanelli szobrának továbbra is Milánó közterén kell maradnia, mert életéből három hónapot töltött Afrikában, és kilencven éven keresztül élt Európában. Pályafutásának hetvenéves kulturális hagyatéka ötven kötet és ötvenezer újságcikk, amely nem összemérhető három, Etiópiában töltött hónappal” – nyilatkozta az újságíróról elnevezett alapítvány elnöke.
A rasszizmusellenes milánói őrszemek szoboreltávolítási kérelmét Giuseppe Sala is kategorikusan visszautasította. „Mit várunk el a múlt alakjaitól, akikről tereket, utcákat nevezünk el? Hogy makulátlan életük legyen? Kevesen maradnának, akikre így emlékezhetnénk. Az emberi sorsokat összességükben kell megítélni” – hangzott a rövid, de velős érvelés a milánói polgármester részéről.
De miért pont Indro Montanelli személye bántja a George Floyd halála kapcsán felháborodott történelemcenzúrázókat a számos olasz történelmi személy közül? Eugenio Capozzi jelenkori történész szerint Montanellit már életében érték elhallgatott támadások. A nagy nevű újságíró 1973-ban búcsút vett a Corriere della Sera napilaptól, amely fokozottan a baloldali radikálisok szócsövévé, a szélsőséges hatvannyolcasok támogatójává vált. Megalapította 1973-ban az Il Giornale Nuovo napilapot, amely a mai napig Olaszország konzervatív védőbástyája. A Vörös Brigádok [tagjai] 1977-ben lábon lőtték, de erről egyetlen hír sem jelent meg semmilyen sajtóorgánumban. Ma is, mint a múltban, az erőszakosok gyűlöletének céltáblájává vált. Életében rálőttek, halála után pedig szobrát és emlékét gyalázzák” – kommentálja a történteket Capozzi Facebook-oldalán.
A szobordöntögetés nem spontán, féktelen lázadás, hanem egy ideológia konkrét megvalósítása. A nyugatitörténelem morális elítélése a politikai korrektség egyik tartópillére. A nyugati humanizmus alapjainak lerombolásával a nagyhatalmak által manipulálható üres teret hagy helyette – írja egy elemzésben Capozzi.
A történelem újraértékelése, megtisztítása, a művészeti alkotások cenzúrázása nem újdonság. A lázadók szimbólumokat, példaképeket tagadnak, a múlt alkotásai ellen támadnak. Ez valójában nem más, mint a nyugati baloldal hegemonizáló ideológiájának következetes megvalósítása. Semmi köze a társadalmi egyenlőtlenségek megoldásához. A politikai korrektség ideológiai diktatúrája, a hatvannyolcas nemzedék hagyatéka, amely megtagadta a nyugati civilizáció hagyatékát. Függetlennek, likvidnek tartják magukat, a felelősségtől és a múlt nyomásától felszabadulva csupán a jelen és a jövő végtelen élvezeteinek élnek.
(A szerző újságíró)
