A vikingekről szóló filmekben gyakran látjuk, hogy az elhunyt testét vízre bocsátják, majd egy tüzes nyíllal felgyújtják. Az ilyen rítus létezésére vonatkozó régészeti bizonyítékokat azonban még nem találtak, a Science jelentése szerint.
A szakemberek kételkednek egy ilyen szertartás megvalósíthatóságában. Az égő nyíl bejutása a halotthoz nem elegendő: a hamvasztáshoz több órán keresztül magas hőmérsékletet kell fenntartani. Ez idő alatt a hajó elsüllyedhetett, mielőtt a test teljesen elégett. Ezenkívül a szél és az áramlatok képesek a lángoló hajót visszafordítani a partra, vagy akár el is süllyeszteni.
Az írásbeli bizonyítékok lehetővé teszik, hogy kissé eltérő elképzelést dolgozzunk ki az ősi skandinávok temetési szokásairól. A X. században az arab utazó, Ahmad ibn Fadlan búcsúceremóniát tartott egy nemes emberrel a Volgán. A holttestét egy szárazföldön lévő hajón helyezték el, és a tüzet a szertartás egyik résztvevője folyamatosan életben tartotta.
A középkori irodalomban a tengeri temetésekről is vannak történetek. Tehát a „Beowulf” versben a dán király testét a nyílt tengerre küldik a hajón. Egy XIII. századi skandináv író munkája egy másik szertartást írt le: az elhunyt uralkodóval, Khakival együtt a hajót felgyújtják és útjára engedik. Ezek a történetek azonban nem erősítik meg a tűznyilak használatát.
A régészeti leletek azt mutatják, hogy a skandinávok hamvasztást részesítették előnyben. Ugyanakkor a tüzet a földön rendezték, és a hajók elszenesedett maradványait később eltemették. Az egyik példa a norvég Miklebust hajó, amely a IX. századból származik. Még akkor is, ha ilyen temetés nyomait találják, szinte lehetetlen megállapítani, hogy pontosan miből keletkezett a láng.
Howard Williams régész feltételezése szerint a modern kor embere találta csak ki ezt a mítoszt. A mozi világa persze szívesen fordul ehhez a látványos képhez. Az első ilyen film az 1958-ban bemutatott Vikingek című kalandfilm Kirk Douglas és Tony Curtis főszereplésével.
