Beszámolója szerint továbbra is folyamatos vita és kutatás tárgya az a rejtély, hogy miként kerültek a Stonehenge hatalmas kövei – köztük a 6,6 tonnás Oltárkő – a Salisbury-síkságra mintegy 5000 évvel ezelőtt.
Most azonban egy új elmélet látott napvilágot, amely a gleccserek mozgásának erejét az újkőkorszaki (neolitikumi) emberek találékonyságával ötvözi. A cél az, hogy megmagyarázzák: hogyan jutott el egy közel 6 tonnás, monumentális homokkő több mint 700 kilométeres távolságra, Skóciából a Londontól délnyugatra fekvő területre.
A Journal of Quaternary Science című folyóiratban megjelent új tanulmányban a tudósok elismerik, hogy még mindig nem tudják véglegesen megválaszolni, hogyan került a kő az északkelet-skóciai Orkney-medencéből Délnyugat-Angliába. A kutatók szerint valószínűleg nem kizárólag a jégmozgás vagy csupán az őskori emberek munkája áll a háttérben, hanem a kettő együttesen játszott szerepet.
A kutatócsoport megjegyezte, hogy a jégtakaró haladási sebességét figyelembe véve a kő nagyjából a távolság felét tehette meg természeti erők révén az Orkney-medencétől a Stonehenge felé. A gleccserek általi szállítás tehát csupán egy köztes szakasz lehetett a kő útjában, de önmagában nem ad magyarázatot a Salisbury-síkságon elfoglalt végső helyzetére.
Milyen kérdéseket vet fel az új elmélet? Érdekes módon – és ezt a szerzők is készségesen elismerik – még ez a feltevés is újabb megválaszolatlan kérdéseket szül. Remy Veness, a Sheffield Hallam Egyetem glaciológus kutatója (gleccsertani szakembere) és az új tanulmány egyik szerzője vázolta fel, hogyan játszódhatott le ez a folyamat, amely ráadásul elképesztő előrelátást igényelt az akkori emberektől.
Az Oltárkő a Stonehenge legnagyobb és legnehezebb úgynevezett „kékköve”. A szakértők úgy vélik, hogy ezt a darabot körülbelül 2000 évvel korábban helyezték el a területen, mint az emlékmű jellegzetes külső köreit alkotó nagyobb köveket. A közel 4 méter hosszú monolit mozgatása azonban cseppet sem volt egyszerű feladat.
A geológusok egyetértenek abban, hogy az Oltárkő a mai Skócia északkeleti részén egykor húzódó, ősi Orcádiai-tó üledékéből származó homokkőből alakult ki. A kő Angliába kerülésének korábbi főbb elméletei között szerepelt a jégtakaró általi sodródás, vagy a neolitikumi emberek általi – akár szárazföldi, akár vízi úton történő – szállítás.
Hogyan zajlott az elemzés? A tudósok a homokkő eredetének vizsgálatát jégáramlási modellezéssel kombinálták a lehetséges szállítási útvonalak feltérképezéséhez. Veness úgy véli, hogy az utolsó jégkorszak végén a jégtömeg olyan vastag és hatalmas volt, hogy az Orkney-medencéből lassú jégfolyamként ereszkedett le a mai Egyesült Királyság területére, magával ragadva a sziklákat és a törmeléket.
Egy Veness által öt éven át kidolgozott modell segítségével a kutatók megállapították, hogy az Oltárkövet körülbelül 12 000 évvel ezelőtt a jég sodorhatta el a Dogger-pad (Dogger Bank) területére. Ez egykor egy újkőkorszaki emberek által lakott terület volt, ma azonban már az Északi-tenger hullámai alatt fekszik, Anglia északkeleti partjaitól mintegy 100 kilométerre. A kutató hozzátette: „A Dogger-pad egy helyi magaslat volt Doggerland területén, és ma rendkívül gazdag régészeti leletekben.”
Fontos szempont, hogy ez a Dogger-pad jelenthette a jégkorszaki folyamat végállomását. Még ha a jégtömeg el is vitte az Oltárkövet idáig – amely Veness megfogalmazása szerint 10 000 évvel ezelőtt leginkább egy építési törmeléklerakó és egy bizarr kőmúzeum keverékére hasonlíthatott –, a kőnek akkor is valahogy meg kellett tennie további 400 kilométert, hogy elérje Stonehenge-et.
Van azonban egy másik izgalmas részlet is ebben az elméletben. Doggerland még 8000 évvel ezelőtt is a tengerszint felett volt. Ez a földterület egykor szárazföldi hídként kötötte össze az európai kontinenst Britanniával, a tengerszint emelkedése miatt azonban fokozatosan egy kis szigetté zsugorodott, mielőtt a hullámok végleg elnyelték volna.
Mivel Doggerland még azelőtt eltűnt az óceán alatt, hogy Stonehenge megépült volna, az Oltárkövet ki kellett menekíteni a süllyedő területről, és még jóval azelőtt a kontinensre (a mai Anglia területére) kellett szállítani, hogy az emlékmű részévé vált volna.
Veness szerint Nagy-Britannia neolitikumi lakói hihetetlen előrelátásról tettek tanúbizonyságot: látták lakóhelyük fokozatos tengerbe süllyedését, ezért a számukra fontos, szakrális köveket biztonságosabb helyre költöztették: „Amint az Oltárkő biztonságban átkerült Anglia keleti partjára, máris sokkal reálisabbá válik az az elképzelés, hogy onnan már emberek szállították tovább a Salisbury-síkságra.”
A szakember hozzátette: onnantól kezdve az Oltárkövet nagyjából ugyanolyan távolságra kellett mozgatni, mint a Stonehenge többi kékkövét, bár ez még így is tízszer nagyobb utat jelentett annál, mint amilyen távolságból a hatalmas, helyi sarsen köveket a helyszínre szállították – írta a Popular Mechanics.
