Muravidéki magyarok és Åland-szigeteki svédek: két őshonos, kis lélekszámú kisebbség Szlovéniában, illetve Finnországban. Sorsuk két ellentétes példa arra, hogy egy nemzetállamban a többségi nemzet mennyire segíti vagy gátolja egy etnikai, kulturális kisebbség megmaradását, fejlődését.
Már az is krimibe illő, ahogy a Muravidéket – Alsólendva (Lendava) és környéke Muraszombatig (Murska Sobota) – 1919/1920-ban elvesztettük, bár a határ végleges kijelölésére csak 1921 szeptembere és 1922 novembere között került sor, népszavazás nélkül. A Muravidék területe bő kilencszáz négyzetkilométer, és akkori magyar lakossága mintegy huszonkétezer fő volt.
Magát az elcsatolás nagyhatalmi ötletét a helyi szlovén/vend törekvések mellett, az (is) adta, hogy a formálódó délszláv állam és a „bővülő” Románia összeveszett a koncon, tételesen a Bánáton. Komoly feszültség keletkezett az antant kegyencei között, hogy kié is legyen a Magyar Királyságtól elszakított terület. Párizs, az akkori pánszerb irredenta atyját, Nikola Pasicsot (1845–1926) meggyőzte, hogy legyen nagyvonalú, s „engedje át” (mintha valaha is az „övé” lett volna) Temesvárt és környékét a románoknak, s ezért a gesztusáért majd nyugati irányban kárpótolják más területekkel (Muravidék). Az agg politikus, későbbi többszörös királyi miniszterelnök, a szerb radikálisok vezére, hagyta magát meggyőzni, ezzel is kimutatva Szerbia „Piemont jellegét” a délszláv egyesülési folyamatban.
Egy autonómia születése
Ezen időszakra esik északon a Finn Köztársaság létrejötte, ugyanis 1917 decemberének végén a finnek hihetetlen ügyességgel kiszakadnak a formálódó Szovjet-Oroszországból, búcsút intenek a győztes Leninnek és álom-államának. Rövid, de annál keményebb polgárháború után 1920-tól Helsinki már saját magával törődik. A fiatal állam délnyugati részén található, döntő többségében svédek lakta hatezer-ötszáz (!) apróbb-nagyobb sziget összterülete 1527 négyzetkilométer, lakosainak száma ekkor húszezer fő – területi-etnikai autonómiát biztosítanak, Åland-szigetek (finnül Ahvenanmaa) néven, 1921-ben.
A finnországi svéd önkormányzat a Max Weber-i protestáns etika elvi alapján jött létre. Olyan fogalmak mentén, mint a többségi önkorlátozás, az életformáló nyelvi- és kultúrfilozófia, a szerzési ösztön minimalizálása, az empíria és empátia, a tolerancia, a közjó, a racionalitás, az erkölcsi és vallási alapon álló történelmi társadalomfejlődés (puritanizmus). Úgy látszik, ezek a fogalmak akkortájt és részben ma is, ismeretlenek Belgrádban és Bukarestben, bár szó nélkül aláírtak mindent a párizsi békeszerződésekben, amelyeknek része a kisebbségvédelem is. Míg a finnek a területükön létrehozott, Mariehamn fővárosú (az egyetlen város az autonómiában) svéd önkormányzatot annyira komolyan veszik, hogy a későbbiekben esetlegesen előforduló etnikai vitás kérdések eldöntésére a Népszövetséget kérik föl, addig déli szomszédainkat a magyar területek megszerzése után már semmi nem érdekli. Hiába fordulnak a helyi magyarok és a budapesti kormány is számtalan beadványban a világszervezethez a két világháború között.
A finnországi svédek berendezkednek, és kezdik kialakítani intézményeiket, iskoláikat, sajtójukat, politikai szervezeteiket. A Muravidékről pedig már a húszas évek folyamán megindul a magyarok ki- és elvándorlása a tengerentúlra és a csonkaországba. Sajnálatosan elsősorban az értelmiségé: papok, tanítók, tanárok, tisztviselők és mások. Lelassul, majd a királyi diktatúra bevezetése (1929) után megáll az a gazdasági fejlődés, prosperitás, amit a századforduló lendülete adott, s a Muravidék a térség (mai napig) legszegényebb régiójává válik.
A Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot felváltó Jugoszláv Királyság közigazgatásilag tíz bánságra oszlik. Ezekből az elcsatolt magyarság háromban (dunai, központja Újvidék [Novi Sad]; szávai, központja Zágráb és a drávai, központja Ljubljana) „érdekelt”. A harmadikba tartozik a Muravidék, ahol a legenyhébb a nemzetiségi elnyomás, de ennek ellenére a magyar lakosság létszáma folyamatosan csökken, míg a finnországi svédek enyhe népességnövekedést mutatnak a harmincas években.
Az utak szétválnak
A második világháborúban Finnország kétszer is harcolt a sztálini Szovjetunióval. Először az 1939/40-es téli háborúban hősiesen védekezett az országra törő, agresszor Vörös Hadsereggel szemben.
A finneket svéd önkéntesek és az Åland-szigetek-i „finn” svédek segítették a legnagyobb számban. Utána 1941 és ’44 között már Németország oldalán vettek részt a harci cselekményekben. Bár Finnország jelentős karéliai területeit rabolta el a Szovjetunió, az Åland Autonómia megnyirbálása föl sem merült, mindössze a Népszövetség helyébe az Egyesült Nemzetek Szervezete lépett.
1941 áprilisában, Jugoszlávia első szétesése után a magyar hadsereg bevonul a Muravidékre (a Muraközbe, a Drávaszögbe és Bácskába) is. Visszaállítják a magyar közigazgatást, és sok magyart besoroznak a hadseregbe, akik közül többen soha nem térnek vissza szülőföldjükre. A háború végén a Muravidék visszakerül Jugoszlávia akkor Szlovén Népköztársaság elnevezésű tagköztársaságához, de itt nem történnek a délvidéki magyar népirtáshoz hasonló szélsőséges etnikai atrocitások. Ekkor a helyi magyarok lélekszáma mintegy tizenkét–tizennégyezer fő.
Egy népfogyatkozás anatómiája
Nem sokkal a háború vége után, 1948 őszén, a Sztálin–Tito-konfliktus után vasfüggöny ereszkedett a Drávára és a Murára egészen 1963-ig. Az 1956-os forradalom előestéjén az MDP küldöttsége bocsánatot kért a jugoszláv vezetőktől, és Tito novemberben meggyőzte Hruscsovot Kádár személyét illetően, de 1958-ban határozottan elítélte Nagy Imréék kivégzését. A vértől csöpögő kezű Kádár megsértődött, s csak Tito ’63-as budapesti látogatásakor enyhült meg (a két ország viszonya is).
A Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség (MMNÖK) 1949-ben alakult meg, de pár év után megszűnt. Ezzel a Muravidék a perifériák perifériájává vált. A magyar elemi iskolák színvonala zuhant, a vegyes házasságok száma nőtt, az asszimiláció vészesen felgyorsult. A hatvanas évek politikai (fél)fordulatot hozott: megindult a kétnyelvű (magyar–szlovén) képzés a teljes közoktatás területén, ugyanakkor Ausztria közelsége elszívó erővel hatott a muravidéki magyarságra a vendégmunkás rendszer kialakulása után (1972-ben 1,2 millió jugoszláv állampolgár dolgozott Nyugaton). 1974-ben az új jugoszláv alkotmány életbe lépése után megszületett köztársasági szinten a szlovén alkotmány is, amely kimondta az autochton (őshonos) szlovéniai kisebbségek (magyar és olasz) pozitív diszkriminációját. A szlovén párt- és állami vezetés konkrét lépéseket is tett, de a beolvadás, önfeladás tendenciáját már csak lassítani tudta. 1975-ben megalakult két Magyar Nemzetiségi Oktatási-Művelődési Érdekközösség is Lendván és Muraszombatban, bővült a sajtó- és a könyvkiadás, a rádió, 1981-ben magyar lektorátus nyílt a Ljubljanai Egyetemen, 1985-ben Magyar Tanszék a Maribori Egyetemen, de ezen lépések sem tudták megállítani a magyarság tízezer fő alá apadását. A független Szlovénia kikiáltása utáni első népszámlálás 1991-ben 8720 magyart regisztrált a Muravidéken, a 2001-es mindössze 6243-at. A 2011-es, amely adatbázis alapú becslés, már csak 5500–5800 főre teszi a magyarok számát.
Mintaszerű önrendelkezés
Alapvetően másképpen zajlik az élet az Åland-szigetek Autonómiájában, ahol a svéd lakosság létszáma folyamatosan nőtt, az ezredfordulóra elérte a huszonhétezer főt, s mára már a harmincezret közelíti. A terület finanszírozója a finn költségvetés, meghatározott évi kvóta szerint. (0,46 százalék, kb. 160 millió euró). Emellett a teljes adó- és illetékbevétel is helyben marad, de pályázhat az autonómia állami segélyekre és kölcsönökre is.
A hatalmi ágak megoszlása: a kétkamarás, többpárti parlament (Landsting), a tartományi kormány (Landkapsstyrelse) és a tartományi önkormányzatok. A kormány hat főosztállyal (minisztériumok) rendelkezik, élén a kormányzó áll, akit a finn államfő nevez ki. A törvényeket a harmincfős parlament hozza.
A bírói hatalmat a finn törvények szerint gyakorolják. Az Åland-szigetcsoport Európa négy (Ciprus, Gibraltár, Svalbardi [korábban Spitzbergák]) demilitarizált övezetének egyike, lakosai külön útlevéllel rendelkeznek.
A szigeteknek önálló svéd nyelvű oktatási rendszere van: kilencosztályos általános iskola, háromosztályos középiskola. A felsőoktatást három intézmény látja el: Műszaki Egyetem, Zeneakadémia és Rendőrakadémia. Állandó színház, Szépművészeti- és Tengerészeti Múzeum is található a kis autonómiában, ahol két napilap jelenik meg, s 1984 óta saját tévéállomás és független rádió gazdagítja a médiát. A finn (fi.) internetkódot 2006-ban felváltotta az önálló (ax.) világhálós kód. A szigeteken 1954-től saját zászló és címer használatos, ezeket egészítik ki 1984-től a belső használatra kibocsátott Åland postabélyegek. Hivatalos ünnepnap az „Åland Önkormányzatok Napja”, amely a parlament megnyitásának ünnepe.
A számok magukért beszélnek
Csaknem száz év történetét tekintettük át vázlatosan. Ebből az látszik, hogy a muravidéki magyarság hogyan kopott negyedére-ötödére, miközben a hasonló nagyságú és lélekszámú, de lényegesen rosszabb földrajzi adottságú területen autonómiában élő finnországi svédek száma harmadával nőtt. Történt ez annak ellenére, hogy a múlt század 70–80-as éveiben a jugoszláv nemzetiségi politikát össze sem lehetett hasonlítani például a románnal vagy a szovjettel, és a jugoszlávon belül is kiemelkedett a szlovén türelmével, törvényességével és korrektségével. Ez az önálló Szlovénia létrejöttével még fokozódott. De a számok (tények) makacs dolgok, s a muravidéki magyarság fölszívódása nem egyedi jelenség. Ugyanez történt az Őrvidéken (Burgenland, Ausztria) is, mint ahogy magyar ember hírmondónak sem maradt a Muraközben (Csáktornya [Cakovec] és környéke, Horvátország). A legdrámaibb magyar népességcsökkenés is a keresztény-katolikus Horvátországban történt, ahol az 1910-es népszámlálás száztízezer magyart tartott nyilván, a legutóbbi 2011-es pedig bő tízezret a Drávaszögben (Dél-Baranya), amit csak 1945-ben csatoltak Horvátországhoz.
Ne legyenek illúzióink! A szórványosodás folyamata egyaránt hat a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Délvidéken is. A megmaradásra gyógyírt csak és kizárólag a tömbmagyarság autonómiája jelenthetne, amely létforma megmentett harmincezer svédet és nem dőlt össze a világ. Csak a finnek lettek gazdagabbak, s vívták ki azt az elismerést, amit méltán megérdemelnek.
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa
