Fiatal csillagokat figyelnek meg a NASA szakemberei, akik most egy olyan térséget azonosítottak a világűrben, Földünktől tízezer fényévnyire, amelyben szokatlanul sok ilyen égitest található. Az űrteleszkóp, amellyel a Pók csillagködöt tanulmányozták egy iskolai programhoz kapcsolódva, már évekkel ezelőtt meghibásodott, ezért csak korlátozottan használható. Így olyan feladatokat kap, amelyek elvégzésére korábban nem volt elég ideje.
Folyamatosan küldi vissza felvételeit az űrből a Spitzer űrtávcső, a csillagászati műszer üzemeltetője, az amerikai űrügynökség, vagyis a NASA a hétvégén tette közzé honlapján a Pók nevű csillagködről készült kiszínezett képet, amely képünkön világos, fluoreszcens zöld színben látható. A Spitzer űrtávcső küldetése szorosan kapcsolódik a Two Micron All Sky Survey, közkeletű rövidítéssel a 2MASS néven ismert programhoz, amelyben a szabad szemmel nem látható, infravörös tartományban mérik fel az adatokat. A Pók csillagköd hivatalos megnevezése IC 417, s a közvetlen közelében található társa és követője, egy méreteiben jelentősen kisebb objektum, az NGC 1931-es, amely azonban a most közzétett felvételen nem látható. A kettőt együtt úgy nevezik: A Pók és a Légy csillagköd. A csillagködök jellemzően porból, gázból és plazmából álló csillagközi felhők, ködfoltok. A jelenség megnevezése azért okoz olykor zavart, mert az űrkutatásban korábban minden hasonló mélységi objektumot csillagködnek hívtak – így a Tejútrendszeren kívüli galaxisokat is. Például épp ebből a félreértésből adódik, hogy máig is gyakran Androméda-ködnek nevezik – tévesen! – az Androméda-galaxist.
A Pók csillagköd csaknem tízezer fényévnyire van a Földtől, a Szekeres csillagképben. A NASA tudósainak értékelése szerint ez most már – a beszerzett információk alapján – a világűrnek kétségkívül egy olyan része, ahol csillagok keletkeznek. Egyetemisták, tanárok és tudósok egy csoportja tavaly kezdte el megfigyelni ezt a térséget a kacifántos nevű NASA/IPAC Teacher Archive Research Program, vagyis a NITARP részeként. Azon dolgoznak, hogy megfigyeljék az új csillagokat ebben a térségben. A program célja, hogy oktatókat – és rajtuk keresztül egész iskolai osztályokat – vonjanak be az autentikus csillagászati kutatásokba. Minden csoport önállóan tevékenykedik és saját, eredeti programon dolgozik, aminek pedagógiai szempontból azért van különös jelentősége, mert nem már ismert eljárásokat és eredményeket reprodukálnak laboratóriumi körülmények között, s nem is ilyeneket dolgoznak fel, értékelnek ki újra, hanem a folyamatban lévő tudományos kutatások friss adatait kapják meg, és azokat használják fel munkájukhoz.
A Pók csillagköd térsége a Szekeres csillagképben az eredmények szerint egy valóságos csillagkeltető, illetve csillagóvoda, hiszen több nagyon fiatal égitestet figyeltek meg itt. A NASA által most közreadott felvétel jelentősége, hogy ezen több ilyen is pontosan azonosítható. A felvétel jobb oldalán a világűr fekete hátteréből jól megfigyelhetően kiemelkedik a csillagok egy csoportja. Fényük áthatol a szomszédos porfelhők rétegein, jellegzetes csíkokat rajzolva. A felvétel bal oldalán, a zöld alapszínben látható vöröses pontok is mind fiatal csillagok.
A kilencszázötven kilogramm indítási súlyú Spitzer űrtávcső tizenkét éve dolgozik a világűrben, 2003. augusztus 25-én lőtték fel a Kennedy Űrközpontból. A szerkezetben folyékony héliumot használtak ahhoz, hogy az infravörös érzékelőket öt és fél kelvines, azaz mínusz 268 Celsius-fokos hőmérsékletre hűtsék, a magával vitt héliummennyiség azonban 2009 nyarára elfogyott. A szerkezet ezért időközben harminc kelvinre melegedett, s így a műszerek egy része tönkrement.
Azóta a földi irányítás a távcsövet csak olyan feladatok elvégzésére tudja használni, amelyek ezen a hőfokon is kivitelezhetők. Így most előtérbe kerültek az olyan küldetések, amelyekre korábban csak nagyon rövid idő jutott: exobolygókat, földsúroló kisbolygókat és távoli galaxisokat vizsgálnak vele.
A Spitzer űrteleszkóp már eddig is jelentős eredményeket hozott, és nagyban elősegítette a tudományos kutatásokat. Így például a szerkezet segített hozzá ahhoz is, hogy 2009. október 6-án, a visszaküldött infravörös felvételei alapján azonosítottak egy nagy méretű, az összes addig ismert kiterjedését messze meghaladó gyűrűt a Szaturnusz körül. Ez porból és jégszemcsékből áll, az átmérője körülbelül háromszázszorosa, a vastagsága pedig csaknem a hússzorosa a bolygó átmérőjének. Egy évvel később ugyancsak a Spitzer űrtávcső azonosította a porcsóvát, amelyet Földünk – gravitációs erejének köszönhetően – „húz” maga után. Ez a megfigyelés nagyban előmozdíthatja az exobolygók kutatását is. w
<br /
