Napjaink egyik égető kérdése, hogy a különböző kultúrák képesek-e egymást gazdagítva, békében élni, akár egyetlen ország határain belül is. Harai Dénes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora a közelmúltban kísérletet tett a speciálisan magyar kulturális kódot meghatározó jelenségek felvázolására.
Több évezredes vita tárgyát képezi, hogy lehetséges, szükséges-e egy kultúrát klónozni. Már az antikvitás csúcsteljesítményei is két integránsan egymásra épülő kultúra összhatásaként jöttek létre, ugyanakkor az ezt követő századok sokkal inkább a kultúrák és ezzel párhuzamosan a civilizációk összecsapásáról szóltak.
A közelmúlt eseményei élesen megmutatták, hogy az európai kultúrkörben viszonyítási alapként kezelt demokráciafogalom mennyire nem tekinthető interkulturális állandónak akár Európán belül sem. A tengerentúlra kitekintve pedig a legutóbbi amerikai elnökválasztás kérdőjelezte meg a politikai korrektség több évszázados angolszász kultúrkörben gyökerező létjogosultságát.
Harai Dénes professzor nemrég amellett foglal állást, hogy a magyar nemzet – Veres Péter szavaival élve – sajátos képlet, amelyhez az elmúlt évezredekben rendkívül egyedi élet-, gondolkodás-, viselkedés-, és szokásmódok kapcsolódtak. A professzor nem állítja, hogy ezek egységes rendszerben tárgyalhatók, ugyanakkor kiemeli, hogy azonosíthatók azok a viszonyítási pontok, amelyek döntő jelentőségűek kultúraformáló erejük révén. A globalizáció által a nemzeti csoportkohézió látványos erodálódásának lehetünk szemtanúi, amely a nemzeti értékekkel szemben a fogyasztói társadalom kulturális klónozásában ölt testet. A vietnami és az iraki háborúk óta tudjuk, hogy az urbanizációhoz kötött fogyasztásalapú demokrácia exportja nehezen működik. Ugyanis párhuzamosan létezik egy falusi és városi kultúra.
A magyar viszonyrendszerben mindez azt jelenti, hogy a népi élet valóságtartalmai sajátos építőkövei kultúránknak, főleg annak fényében, hogy Budapest mennyire különálló testet képez a magyar identitásban. Az elmúlt évszázadban sokszor szándékosan hevített vidék–város szembeállítás súlyos feszültségeket szült annak ellenére, hogy a magyarság lelki egységét még a négy nagy történelmi katasztrófa (Muhi, Mohács, Világos, Trianon) sem tudta megtörni. A migráció éppen ezért a kulturális kódrendszer zártságának problémájaként is felvethető, hiszen nem csupán nyelvi, vallási és szociokulturális aspektusok mentén tárgyalható a téma, hanem csoportképző, nemzeti alapokon is. Harai hangsúlyozza, hogy az „idegen” kifejezés bázis-komplexus, az önvédelmi reflex része, amely évezredek alatt alakult ki, ezért a veszteségből származó viszonyítási pontok nehezen alakíthatók át. Végső megállapítása, hogy a magyar befogadó nemzet, ugyanakkor történelmi kódrendszerén keresztül mélyen európai.
Behódolás – egy nagy vitát kiváltó könyv
Nem hazai szerző ugyan, de mindenképpen ide kívánkozik megemlékezni Michel Houellebecq-ről, aki Behódolás című művével igen nagy vitát generált Franciaországban, majd egész Európában. Politikusok, értelmiségiek, művészek szólaltak meg, s szinte mind arról polemizáltak, vajon milyen lesz a holnapután Franciaországa és ekképpen Európája? Mit tud kezdeni a vallási radikalizmussal, a fundamentalizmussal egy jóléti demokrácia? Hogyan reagáljon a felvilágosodás kultúrájával szembeni radikális türelmetlenségre egy felvilágosult értelmiségi? A regény megjelenése után néhány héttel valóban elindult egy muszlim identitású párt a franciaországi helyhatósági választásokon, és megszerezte első képviselői helyeit.
