Újonnan előkerült levéltári dokumentumok alapján ismét felmerült a gyanú, hogy Adolf Hitler saját kezűleg végezhetett fiatal félunokahúgával, Geli Rauballal. A nő 1931-es müncheni halálát a korabeli hatóságok hivatalosan öngyilkosságnak minősítették, ám a friss bizonyítékok komoly ellentmondásokra világítanak rá az eddig ismert idővonalban.
A 23 éves Angela „Geli” Raubalt 1931 szeptemberében találták holtan, mellkasán egy lőtt sebbel Hitler müncheni lakásában. A halált okozó fegyver a későbbi diktátor saját pisztolya volt, aki a történelmi feljegyzések szerint szokatlanul szoros és kontrolláló kapcsolatot ápolt fiatal rokonával.
Közel 95 éven át tartotta magát az a hivatalos narratíva – amelyet a müncheni rendőrség nyomozati aktái is rögzítettek –, hogy Raubal holttestét szeptember 19-én találták meg. A korabeli iratok szerint aznap reggel Georg Winter, Hitler személyes szolgája törte fel a belülről magára zárt szoba ajtaját, ahol a padlón rátalált a lányra. A dokumentumok alapján Hitler – aki ekkor már egyre nagyobb politikai befolyással bírt, de még nem vette át a hatalmat – az előző délután elhagyta Münchent, és Nürnbergbe utazott, ami látszólag kizárta, hogy köze lehessen a halálesethez.
Harald Sandner német történész azonban a közelmúltban olyan bejegyzésre bukkant München hivatalos halotti anyakönyvében, amely Raubal holttestének megtalálási dátumaként és időpontjaként 1931. szeptember 18-át, délelőtt 10:15-öt tüntet fel. Ezt a dátumot a levéltárban talált két másik halotti értesítő is megerősítette.
Ha ezek a dokumentumok hitelesek, az 24 órával korábbra teszi a halál beálltát, ami egyben azt is jelenti, hogy a holttest megtalálásakor Hitler még Münchenben tartózkodott, hiszen a hivatalos verzió szerint csak szeptember 18-án délután indult el Nürnbergbe. Sandner a Der Spiegel magazinban publikált, illetve a jövő hónapban megjelenő könyvében (The Death of Angela 'Geli' Raubal: Suicide or Foul Play?) arra a következtetésre jutott: az eltérések arra utalnak, hogy a náci párttal szimpatizáló rendőrök szándékosan tusolhatták el a gyilkosságot.
Hiteles dokumentumok, nyitott kérdések
Thomas Weber, a náci Németország szakértője és az Aberdeeni Egyetem történelemprofesszora a CNN-nek elmondta, hogy személyesen ismerkedett meg Sandner megállapításaival. Webbert kezdetben szkepticizmus fogta el, de miután átvizsgálta az iratokat, arra a következtetésre jutott, hogy az új bizonyítékok komolyan aláássák az eddig ismert kronológiát.
„Feltételezve, hogy a Sandner által bemutatott dokumentumok hitelesek – és nincs okom ebben kételkedni –, egyértelműnek tűnik, hogy Raubal egy nappal korábban halt meg, mint azt az elmúlt közel száz évben feltételeztük, és így Hitler még Münchenben volt a halálakor” – mondta a professzor, hozzátéve, hogy mivel három független dokumentum is szeptember 18-ra teszi a dátumot, az adminisztrációs elírás esélye minimális.
Weber ugyanakkor óva intett attól az egyértelmű következtetéstől, hogy Hitler volt a gyilkos. Szerinte a náciknak más okuk is lehetett az eset eltussolására: a párt éppen a jobboldal széleskörű támogatását próbálta elnyerni, Hitler pedig magát a „bizalom és az erény megtestesítőjeként” akarta eladni a választóknak, amit egy családi öngyilkossági botrány is súlyosan veszélyeztetett volna.
Legendákba burkolózó tragédia
Geli Raubal Hitler féltestvérének, Angela Hammitzschnek (született Hitler) a lánya volt. Évekig a félnagybátyja közvetlen közelében élt, mivel édesanyja Hitler házvezetőnőjeként dolgozott, mielőtt a lány 1929-ben végleg beköltözött volna a müncheni luxuslakásba.
Számos történész egyetért abban, hogy Hitler szerelmes volt Raubalba, viselkedése pedig egyre birtoklóbbá vált a lánnyal szemben. Egyes teóriák szerint a kapcsolatuk szexuális dimenziót is öltött, bár ezt a mai napig vitatják. „A feltételezések szerint Hitler egészségtelen, sokak szerint vérfertőző jellegű megszállottsággal vonzódott Raubalhoz. Több olyan teória is létezik, miszerint féltékenységből végezhetett vele, mert a lány el akarta hagyni, vagy mert kiderült, hogy valaki mást szeret” – magyarázta Weber. A professzor hozzátette: bár ő maga nehezen hiszi el az incesztus tényét, a viselkedési minták kétségtelenül valamilyen „mély, abnormális kötelékre” utalnak.
A beszámolók szerint röviddel a haláleset előtt heves vita robbant ki Hitler és Raubal között, mivel a lány Münchenből Bécsbe szeretett volna költözni, hogy zenei tanulmányokat folytasson – írta a CNN.
Az újonnan feltárt levéltári feljegyzések valószínűleg sosem fogják egyértelműen megoldani Geli Raubal halálának rejtélyét. Ugyanakkor száz év távlatából újra felvetik a kérdést: mi is történt valójában Adolf Hitler müncheni lakásának zárt ajtói mögött 1931 szeptemberében?







