Minden út Rómába vezet?

A kutatók rekonstruálták az ókori Róma gigantikus úthálózatát

Történelem
  • 2026.09.24. - 19:51
róma Marcellus-színház
A római Marcellus-színház építése Caesar idején kezdődött, Augustus uralkodása alatt fejeződött beAFP/Bridgeman Images

A „minden út Rómába vezet” szólás jól kifejezi azt a hagyományos elképzelést, hogy az ókori Római Birodalom úthálózatának középpontjában mindenekelőtt a birodalom fővárosa állt.

Egy új kutatás azonban árnyalja ezt a képet. A tudósok csaknem 300 ezer kilométernyi ókori római utat vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a szárazföldi közlekedési hálózat jóval összetettebb volt annál, mint hogy valamennyi fontos út Rómából indult vagy oda vezetett volna.

A kutatók a Itiner-e nevű digitális adatbázist használták, amely az egykori Római Birodalom útjainak térképét tartalmazza Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet területén. Hálózatelemzéssel vizsgálták meg, mely városok és útszakaszok játszottak különösen fontos szerepet az emberek és az áruk mozgásában. Az eredmények szerint Róma valóban jelentős központ volt, de a szárazföldi úthálózatban nem feltétlenül számított a legfontosabb csomópontnak.

Különösen jól kapcsolódó városnak bizonyult többek között Antiochia, Ancyra, Korinthosz és Byzantion, amelyet később Konstantinápolyként ismertek. Az elemzés szerint még az Itáliai-félszigeten sem Róma körül összpontosult a legfontosabb közlekedési útvonal: a kutatók szerint a félsziget egészét tekintve a legnagyobb hálózati központi szerepet egy, az Adriai-tenger felőli oldalon húzódó útvonal játszotta, amely elkerülte Rómát.

A vizsgálat egy másik elterjedt elképzelést is árnyal, miszerint a rómaiak szinte mindig tökéletesen egyenes utakat építettek. Bár a mérnökök valóban előnyben részesítették az egyenes nyomvonalat, amikor a terep lehetővé tette, a hegyek, folyók, völgyek és már meglévő települések gyakran kényszerítették őket kerülőkre. A nehéz terepen hidakat, teraszokat, támfalakat és sziklába vágott útszakaszokat is alkalmaztak.

Érdekes kapcsolatot találtak az ókori és a modern közlekedési infrastruktúra között is. Több olyan térségben, ahol egykor sűrű római úthálózat alakult ki, ma is jelentős közlekedési útvonalak találhatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai utak egyszerűen a római utak nyomvonalát követik. Sok esetben inkább arról lehet szó, hogy bizonyos természetes közlekedési folyosók – például hágók, völgyek vagy folyók menti útvonalak – már kétezer évvel ezelőtt is kedvező lehetőséget kínáltak a közlekedésre.

A kutatás ugyanakkor elsősorban a szárazföldi közlekedést vizsgálta. A Római Birodalomban a folyók és a tengeri útvonalak szintén rendkívül fontosak voltak, ezért ezek bevonása akár jelentősen módosíthatná az egyes városok közlekedési központként betöltött szerepét. A kutatás legfontosabb tanulsága így az, hogy a római úthálózat nem egy Rómából kiinduló egyszerű „pókháló” volt, hanem egy hatalmas, összetett rendszer, amelynek működését a földrajz, a regionális központok és a különböző közlekedési útvonalak együttesen határozták meg - írja a Nature Communications.

Reklám