II. Ramszesz pontosan tudta, hogyan kell üzenni az örökkévalóságnak. Templomokat emelt, sziklába faragtatta saját arcát, győzelmeit pedig akkor is kőbe vésette, amikor a valóság jóval árnyaltabb volt. Több mint háromezer évvel később éppen egy ilyen felirat segíthet megfejteni egy régi egyiptomi rejtélyt: hol állt Mesen elveszett városa?
Az egyiptomi régészek a Szuezi-csatorna közelében, Tell Abu Seifi lelőhelyén egy hatalmas, kettétört homokkő áthidaló darabjaira bukkantak. Három oldalán II. Ramszesz uralkodói címei olvashatók. A döntő részlet azonban máshol rejtőzik. A szöveg egy Hórusz-szobor helyreállításáról beszél, az istent pedig „Mesen város urának” nevezi.
Ez még nem jelenti azt, hogy a régészek bizonyosan megtalálták Mesent. A bizonyíték azonban minden korábbinál erősebbnek tűnik.
Egy város Egyiptom katonai ütőerén
Tell Abu Seifi különleges helyen fekszik. A közelében húzódott az ókori Hórusz útja, amely a Nílus-deltát kötötte össze a Sínai-félszigeten át a Levantéval. Ez nem egyszerű kereskedelmi ösvény volt, erődök, katonai állomások és települések láncolata védte Egyiptom keleti határvidékét.
A mostani ásatások egy hatalmas vályogtéglából épült kerítőfalat, kapukat, belső helyiségeket és egy templomegyüttes maradványait is feltárták. Későbbi korokból két kőburkolatú út került elő, a helyet pedig évszázadokon keresztül újra és újra átépítették.
A Ptolemaiosz-korban a templom jelentős központ lehetett. A római korban katonai táborrá alakították, később pedig már mészégető kemencék működtek az egykori szentély területén.
A homok tehát nem egyetlen korszakot takart el, hanem csaknem egy egész történelmi rétegsort.
A fáraó, aki mindenütt ott akart lenni
Talán nem véletlen, hogy a nyomok ismét II. Ramszeszhez vezetnek.
A XIX. dinasztia uralkodója Kr. e. 1279 és 1213 között, mintegy 67 éven át ült Egyiptom trónján. Olyan hosszú ideig kormányzott, hogy alattvalói több nemzedéke számára ő maga jelentette a fáraót.
Hatalmának leghíresebb katonai epizódja a kádesi csata volt. Ramszesz templomfalain elsöprő győzelemként örökíttette meg az ütközetet, a történészek azonban inkább döntetlenhez közeli eredményről beszélnek. Kádes városát az egyiptomiak nem szerezték meg.
A hosszú egyiptomi–hettita vetélkedést végül diplomácia zárta le. Ramszesz és III. Hattuszilisz hettita király olyan békeszerződést kötött, amelynek mindkét félhez kapcsolódó változata fennmaradt.
Ramszesz tehát nemcsak háborúzott. Hatalmát tudatosan építette történetté.
Városokkal és templomokkal írta meg saját legendáját
Uralkodása alatt Pi-Ramszesz hatalmas királyi központtá fejlődött a keleti Nílus-deltában. A város egyszerre volt rezidencia, gazdasági központ és katonai hátország, ahol fegyvereket készítettek, harci szekereket tartottak karban, innen indulhattak a keleti hadjáratok is.
Még látványosabb öröksége Abu Szimbel. A núbiai sziklába vájt nagytemplom homlokzatán négy monumentális Ramszesz-alak őrzi a fáraó emlékét. A közeli kisebb templom főfeleségéhez, Nefertarihoz is kapcsolódik. A Metropolitan Museum szerint a királyné különleges rangját jól mutatják a számára emelt emlékművek.
A XX. században Abu Szimbelt a Nasszer-tó emelkedő vize fenyegette. A UNESCO vezette nemzetközi mentőakció során a templomokat több mint ezer kőtömbre bontották, magasabb területre vitték, majd újra összeállították.
Egy név, amely 3200 év után is működik
Tell Abu Seifi azonban most Ramszesz történetének egy kevésbé ismert oldalát villantja fel.
A felirat szerint valaki az ő uralkodása idején helyreállította Hórusz, Mesen ura szobrát. Ha sikerül bizonyítani, hogy Tell Abu Seifi valóban Mesen volt, a felfedezés új pontot rajzolhat Egyiptom katonai és vallási térképére. A kutatók ugyanakkor óvatosak: más térségbeli emlékeken is megjelennek hasonló megnevezések, ezért az azonosítás még nem tekinthető lezártnak.
Ebben rejlik a történet valódi szépsége.
II. Ramszesz egész életében azért dolgozott, hogy neve túlélje őt. Palotái elpusztultak, birodalma régen eltűnt, egykori útjait betemette a homok.
A neve azonban 3200 év múltán is működik, most talán egy elveszett városhoz mutatja az utat.
Források: Archaeology Magazine; Live Science; The Metropolitan Museum of Art.
