Az Excalibur a világ egyik leghíresebb legendás fegyvere, amely elválaszthatatlanul összefonódott Arthur király történetével.
A közismert változat szerint olyan különleges kard volt, amelyet csak Britannia jogos uralkodója birtokolhatott, és természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezett. A történeti bizonyítékok azonban jóval bizonytalanabbak: jelenleg nincs olyan régészeti lelet vagy hiteles korabeli dokumentum, amely igazolná, hogy az Excalibur nevű kard valóban létezett. Maga Arthur király történelmi személye is vitatott. Elképzelhető, hogy a legenda hátterében egy, az 5–6. században élt brit hadvezér vagy több különböző történelmi személy alakja áll, de a későbbi történetek Arthurja már nagyrészt az évszázadokon át formálódó irodalmi hagyomány szereplője.
Az Excalibur története ráadásul jóval bonyolultabb annál, mint amit a filmekből ismerünk. A legkorábbi walesi hagyományban Arthur kardját Caledfwlch néven említik. Ez szerepel a középkori walesi Culhwch és Olwen történetében is. Geoffrey of Monmouth 12. századi, rendkívül nagy hatású Historia Regum Britanniae, vagyis Britannia királyainak története című művében a kard már Caliburnus néven jelenik meg, és a szerző azt állítja, hogy Avalon szigetén kovácsolták. A név később az ófrancia irodalomban Escalibor formában élt tovább, ebből alakult ki végül az angol Excalibur.
A kard eredete még ennél is régebbi kulturális rétegekhez vezethet. A walesi Caledfwlch feltűnően hasonlít az ír mitológia Caladbolg nevű legendás kardjára, amely többek között Fergus mac Róich alakjához kapcsolódik. A kutatók vitatják, hogy az egyik név közvetlenül a másikból származik-e, de lehetséges, hogy mindkettő egy nagyon régi kelta hagyományból fejlődött ki. Ez azt jelenti, hogy az Excalibur történetének gyökerei akár Arthur középkori irodalmi alakjánál is sokkal régebbiek lehetnek.
Az egyik leggyakoribb félreértés, hogy Excalibur minden változatban azonos a „kőbe szúrt karddal”. A középkori történetek ennél összetettebbek. A kard kihúzása a kőből – amellyel a fiatal Arthur bizonyítja, hogy ő Britannia jogos királya – csak később, Robert de Boron 1200 körül keletkezett történeteiben jelenik meg. Más hagyomány szerint Excaliburt nem egy kőből húzza ki Arthur, hanem a Tó Hölgye adja neki. Sir Thomas Malory 15. századi Le Morte d'Arthur című művében lényegében két kard szerepel: Arthur először megszerzi a kőből kihúzott kardot, amely később eltörik, majd a Tó Hölgyétől kapja meg Excaliburt. A későbbi feldolgozásokban a két történet gyakran összemosódott, ezért ma sokan automatikusan Excaliburnak nevezik a kőbe zárt kardot is.
Excalibur különleges ereje is fokozatosan alakult ki. Geoffrey of Monmouth korai történetében még nem az a mindenható mágikus fegyver, amelyként később ismertté vált. A későbbi legendákban azonban rendkívüli tulajdonságokat kapott. Egyes történetek szerint pengéjének ragyogása elvakíthatta Arthur ellenségeit. Még érdekesebb, hogy bizonyos középkori változatokban nem is maga a kard, hanem a hüvelye volt az értékesebb mágikus tárgy: aki azt viselte, nem veszített vért sebeiből. Merlin ezért figyelmeztette Arthurt, hogy a hüvelyre még a kardnál is jobban vigyázzon.
Arthur utolsó csatája után következik a legenda egyik legismertebb jelenete. A halálosan megsebesült király arra utasítja Sir Bedivere-t, hogy dobja Excaliburt vissza a tóba. Bedivere először képtelen megválni a rendkívül értékes fegyvertől, végül azonban engedelmeskedik. Amikor a kard a víz fölé repül, egy titokzatos kéz emelkedik ki a tóból, elkapja Excaliburt, majd eltűnik vele a mélyben. Arthur ezután Avalonba távozik. A legenda bizonyos változatai szerint nem is halt meg véglegesen, hanem egy napon visszatérhet, amikor Britanniának ismét szüksége lesz rá.
Excalibur tehát elsősorban a brit, azon belül különösen a walesi és tágabb kelta hagyományhoz kapcsolható. Ugyanakkor az Arthur-mondakör később az angol identitásnak is rendkívül fontos részévé vált, ami történelmi szempontból érdekes ellentmondás: Arthur eredeti hagyománya a britonokhoz kötődött, akik éppen az angolszász terjeszkedéssel szembeni ellenállás hőseként őrizhették emlékét. A középkorban azonban francia, angol, walesi és más európai szerzők folyamatosan továbbformálták a történetet. Így Excalibur egy helyi kelta-brit hagyományból végül az egész európai lovagi kultúra egyik legismertebb jelképévé vált.
Felmerül persze a legizgalmasabb kérdés: megtalálhatják-e valaha az igazi Excaliburt? Ha szó szerint azt a mágikus kardot keressük, amelyet a Tó Hölgye adott Arthurnak, erre jelenleg semmilyen régészeti bizonyíték nincs. Egyetlen ismert kardot sem sikerült hitelesen Excaliburként azonosítani. Ha azonban Arthur legendája mögött valóban állt egy 5–6. századi hadvezér, akkor elméletileg elképzelhető, hogy létezett egy különleges, hozzá kapcsolódó fegyver is. Egy ilyen kard akár fenn is maradhatott régészeti környezetben. A probléma az lenne, hogy szinte lehetetlen bizonyítani: valóban „Arthur kardját” találták meg, hiszen nincs olyan biztos történelmi adatunk, amelyhez a leletet hozzá lehetne kötni.
A tóba dobott kard motívuma ugyanakkor régészeti szempontból egyáltalán nem annyira fantasztikus, mint elsőre hangzik. A vaskori és későbbi európai kultúrákban valóban előfordult, hogy fegyvereket helyeztek folyókba, tavakba és más vizes helyekre rituális felajánlásként. Emiatt elképzelhető, hogy az Arthur-monda ezen része egy valós, régi szokás emlékét őrzi, még akkor is, ha maga Excalibur soha nem létezett.
Éppen ezért egy jövőbeni régészeti felfedezés könnyen újra fellobbanthatná az Excalibur körüli vitát. Ha például Britanniában egy Arthur korára, vagyis nagyjából az 5–6. századra keltezhető, rendkívül különleges kard kerülne elő egy tóból vagy más rituális környezetből, az óriási szenzáció lenne. Tudományosan azonban valószínűleg akkor sem lehetne kijelenteni, hogy „megtalálták Excaliburt”. Sokkal valószínűbb, hogy a legendás kard soha nem kerül elő – mert Excalibur talán nem egy elveszett tárgy, hanem évszázadokon át formálódó történetekből született szimbólum. A kard jelentősége ugyanis nem elsősorban abban rejlik, hogy valóban létezett-e, hanem abban, amit jelképezett: a jogos uralkodót, a hatalmat, a hősiességet és azt a reményt, hogy a megfelelő vezető a legsötétebb időben is képes megmenteni országát.
