Karla Faye Tucker történetében minden benne volt, amitől egy büntetőügy országos erkölcsi vitává válhat: kegyetlen gyilkosság, halálos ítélet, vallási megtérés, megbánás, nemzetközi kegyelmi kampány és végül egy halálos injekció, amely 1998-ban befejezte az életét, de nem a róla szóló vitát.
1983 júniusában Houstonban két embert, Jerry Lynn Deant és Deborah Thorntont brutálisan meggyilkoltak. A támadásban Karla Faye Tucker és társa, Daniel Garrett vett részt. Tucker később maga is elismerte, hogy csákánnyal sújtott le áldozataira. Az ügy részletei olyan kegyetlenek voltak, hogy amikor 1984-ben halálra ítélték, alig akadt, aki nyilvánosan megkérdőjelezte volna a büntetés súlyosságát.
A történet azonban a halálsoron váratlan fordulatot vett.
Tucker a börtönben keresztény hitre tért, rendszeresen olvasta a Bibliát és egyre többet beszélt arról, hogy mélyen megbánta tettét. Interjúiban azt állította, hogy a drogos, erőszakos fiatal nő, aki a gyilkosságokat elkövette, az már nem létezik. Évekkel később még egy börtönlelkésszel is házasságot kötött.
A közelgő kivégzés hírére az addig inkább texasi büntetőügyből nemzetközi történet lett.
Tucker kegyelméért olyan emberek emeltek szót, akik politikailag aligha álltak egy oldalon. II. János Pál pápa, Pat Robertson televíziós prédikátor, Newt Gingrich és európai politikusok is arra kérték a texasi hatóságokat, hogy változtassák életfogytiglani börtönbüntetésre az ítéletet.
Éppen ettől vált az ügy különösen kényelmetlenné a halálbüntetés támogatóinak egy része számára. Tucker nem ártatlanságát próbálta bizonyítani. Kimondta, hogy bűnös volt, de személyisége, gondolkodása már megváltozott. A kérdés tehát nem az volt, elkövette-e a gyilkosságokat, hanem az, hogy van-e helye a kegyelemnek akkor, ha valaki évtizedek alatt láthatóan más emberré válik.
A nemiség kérdése is előkerült. Texasban Tucker előtt utoljára 1863-ban végeztek ki nőt, amikor Chipita Rodriguezt felakasztották. Ellenfelei szerint azonban éppen ez nem lehetett döntő szempont, ha a törvény azonos mércét alkalmaz, egy gyilkos büntetését nem határozhatja meg, hogy férfi vagy nő.
A döntés végül a texasi kegyelmi rendszer kezében volt. Fontos árnyalat, hogy George W. Bush kormányzó nem rendelkezett korlátlan kegyelmi jogkörrel. A Texas Board of Pardons and Paroles ajánlása nélkül lényegében csak egyszeri, harmincnapos halasztást adhatott volna. A testület nem javasolta az ítélet megváltoztatását, Bush pedig nem állította le a végrehajtást.
Álláspontja szerint a döntés középpontjában a bűncselekménynek kellett állnia. A texasi vezetés azt hangsúlyozta, hogy az áldozatok szempontjából nincs jelentősége annak, milyen nemű volt az elkövető, és a későbbi megtérés sem törli el a gyilkosságot.
1998. február 3-án Karla Faye Tuckert halálos injekcióval kivégezték a huntsville-i börtönben. Harmincnyolc éves volt. Ő lett az első nő, akit Texasban a polgárháború óta kivégeztek.
Ügye azért maradt különösen emlékezetes, mert egyik oldal számára sem kínált kényelmes választ.
A gyilkosság brutalitását lehetetlen volt elkenni. Két ember meghalt és Tucker ebben aktívan részt vett. Ugyanakkor a halálsoron eltöltött csaknem másfél évtized alatt olyan személyiséggé vált, akinek őszinte megbánásában még a halálbüntetés több hagyományos támogatója is hinni kezdett.
És éppen itt húzódik a Karla Faye Tucker-ügy máig nyugtalanító kérdése: ha a büntetés egyik célja az ember megváltozása, mit kezd az igazságszolgáltatás azzal, aki állítása szerint valóban megváltozott, de már halálra ítélték?
Texas 1998-ban megadta a maga válaszát. A vita azonban azóta sem ért véget.
