A libanoni parlament kedden megszavazta a halálbüntetés eltörlését, ezzel az ország a Közel-Keleten elsőként szüntette meg a legsúlyosabb büntetési formát. Adel Nassar igazságügyi miniszter történelmi jelentőségűnek nevezte a döntést.
„A halálbüntetés eltörléséről szóló törvényjavaslatot elfogadták” - közölte a libanoni parlament elnökének hivatala kedden. Libanonban 2004 óta nem hajtottak végre kivégzést.
A törvény értelmében: a hatálybalépés előtt elkövetett bűncselekmények életfogytiglani szabadságvesztéssel lesznek büntethetők.
Adel Nassar igazságügyi miniszter szerint a döntésnek gyakorlati jelentősége is van, mivel a halálbüntetés eltörlésével Libanon a jövőben nem ütközhet akadályba a gyanúsítottak kiadatásakor olyan országokból, ahol szintén nincs halálbüntetést.
Ramzi Kaiss, a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet kutatója „monumentális lépésnek” nevezte a parlament döntését az emberi jogok terén. A szavazás egyértelmű szakítást jelent egy „kegyetlen és önkényes” büntetéssel, amelyet szerinte soha nem lett volna szabad alkalmazni.
A halálbüntetés eltörléséről szóló törvény elfogadása része volt a parlament keddi ülésén tárgyalt jogszabálycsomagnak. A képviselők egy általános amnesztiáról szóló törvényjavaslatról is tárgyaltak, amelynek elfogadása évek óta visszatérő kérdés a libanoni törvényhozásban.







