Gyopáros Alpár: Újabb tízmilliárd forintra pályázhatnak a falvak
ĀA program elsődleges kedvezményezettjei az aprófalvas vármegyék, például Zala
ĀA program elsődleges kedvezményezettjei az aprófalvas vármegyék, például Zala
ĀA csaló egy 89 éves asszonyt vert át
ĀA rendőrség amfetamint és kokaint tartalmazó anyagokat is lefoglalt
ĀA férfi egy liter vodka elfogyasztása után elaludt, feltartóztatva ezzel a vonatok továbbhaladását
ĀA nő az idősek bizalmába férkőzött, majd meglopta őket
ĀAz illegális szereket online értékesítették, majd postán küldték ki
ĀA szakemberek éjfélre várják a tetőzést, az előrejelzések szerint azonban keddtől kedvezőbb időjárási fordulat áll be
ĀNarancs riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő éjszakára
ĀZala vármegyében mintegy 30 ezer hektáron kukoricát, 9 ezer hektáron pedig napraforgót termelnek
ĀA csomópontban egy 38 méter átmérőjű körforgalom épül
ĀA kormány komoly forrásbevonást tervez e téren a közeljövőben
Ā3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott 200 nap alatt, az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak
ĀTöbb helyszínen is forgalomkorlátozást vezettek be az erős szél okozta károk miatt Magyarországon – közölte az Útinform kedd reggel a honlapján
ĀAz autó valamilyen okból lefordult az emelőről, és ráesett az alatta fekvő férfira
ĀA trófeák közel 60 százaléka érmes lett
ĀA földmozgást szombaton 22:59-kor mérték Zalakomár közelében. A rengést a lakosság is érzékelte, eddig Zalakaros, Zalakomár és Galambok településekből érkezett bejelentés
ĀAz együttműködés eredménye nemcsak a statisztikai számokban, hanem a mindennapokban is tapasztalható - emelte ki Kövér László
ĀMíg világszerte 40 százalékkal csökkent a külföldi beruházások szintje, addig ez Magyarországon 130 százalékkal emelkedett 2020-ban
ĀA Karoling kori lelet egyedülálló Magyarországon
ĀMagyarország számos természeti kinccsel rendelkezik, az emberek körében felértékelődött a természetközeliség
Ā15 millió forintos kormányzati támogatással újítottak fel egy katolikus plébániatemplomot a Zala megyei Pölöskén