Mindeddig gyenge volt az összefogás a Covid-19 elleni küzdelemben
ĀKína időben és késlekedés nélkül tájékoztatta a WHO-t, üzente Peking
ĀKína időben és késlekedés nélkül tájékoztatta a WHO-t, üzente Peking
ĀA gyógyultak száma meghaladta az 1,6 milliót
Ā„Reméljük, Tokió olyan hely lesz, ahol az emberiség a COVID feletti diadal után találkozhat”
ĀA koronavírus legtöbb halálos áldozata az Egyesült Államokban van
ĀA fertőzés továbbra is 187 országban van jelen
ĀAz enyhítések megkezdése előtt fel kell készíteni az egészségügyi ellátórendszert
ĀA fertőzöttek száma meghaladta a 3,6 milliót – ÖSSZEFOGLALÓ
ĀAz Egészségügyi Világszervezet főigazgatója azt mondta: „hosszú út áll előttünk, és sok munkát kell még elvégeznünk”
ĀSzergej Lavrov szerint az Egészségügyi Világszervezet rendesen ellátja feladatát a koronavírus-járvány keltette válságban
ĀHa már kritizálnak, legalább vegyék figyelembe a valóságot - mutat rá a kommunikációs igazgató + VIDEÓ
ĀUgyan egyes országokban enyhülni látszik a helyzet, a világjárványnak még messze nincs vége
ĀTöbb országban jelentősen csökkent a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, mindeközben a WHO főigazgatója állítja, a neheze csak most jön
ĀAz Egészségügyi Világszervezet budapesti irodavezetője szerint hatékonyan is működik hazánkban a tesztelés
ĀGuterres: A tanulságok nélkülözhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a jövőben esetleg megjelenő hasonló kihívásokra hatékony választ tudjunk adni
ĀAz elnök szerint az Egyesült Államok kötelessége elszámoltatni a világszervezetet a járvány ügyében tett lépései miatt
ĀA hét végéig döntést hoz arról is, hogy az amerikai kormányzat továbbra is folyósítja-e a WHO nyújtott amerikai hozzájárulást
ĀFelmérések szerint a szaglás elvesztése a koronavírusos betegek mintegy 60 százalékánál jelentkezik
ĀA kormányoknak és az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán beköszöntött „új valóságra”, mégpedig hosszú időre - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója
ĀAz Egészségügyi Világszervezet által meghirdetett szolidaritási tervhez eddig 200 ezer személy járult hozzá 95 millió dollár
ĀTedrosz Adhanom Gebrejeszusz bejelentette, hogy tárgyalni fog a küszöbönálló G20-as csúcstalálkozó állam- és kormányfőivel, arra kérve őket, hogy segítsenek a járvány elleni eszközök gyártásában
ĀVilágszerte szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy járvány nemcsak az időseket, de a fiatalokat is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti
ĀA teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni
ĀA világszervezet szerdán minősítette több kontinensre kiterjedő világjárványnak a COVID-19 koronavírus-fertőzést
ĀAz Egészségügyi Világszervezet főigazgatója jelentette be a hírt
ĀNem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak, mondta a világszervezet főigazgatója