Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
ĀA spanyolok elleni három pontjukat magukkal vitték a középdöntőbe
ĀA spanyolok elleni három pontjukat magukkal vitték a középdöntőbe
ĀA portugál sztártréner több mint húsz év külföldi edzősködés után térhet vissza hazájába
ĀA lengyelek Loyd vezérletével verték meg a sztárjátékost – meglepetés a spanyoloknál is
ĀA zárónegyedben elvesztette lendületét a magyar csapat
ĀA nyolcaddöntőben a brazil Fluminensétől szenvedett vereséget
ĀHa a labdarúgó-válogatottunk oda-vissza kikap Törökországtól, az minden egyebet felülír. Boldog, boldogtalan úgy érzi, hogy most aztán neki okvetlenül meg kell szólalnia
ĀA török csapat simán kikapott az Európa-ligában
ĀA 2,4 millió euró összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán
ĀA bő egy óráig tartó mérkőzésen mindkét szettben egyszer vesztették el adogatójátékukat
ĀA 25 éves játékos marad Portugáliában, ahol jövő héten újabb challenger-verseny vár rá
ĀA Bochum ezzel a plusz két ponttal is utolsó, míg a berliniek a 12. helyen állnak
ĀEgy etruszk szokástól Hollywoodig nyúlnak a szálak
ĀA Union ezzel három veretlen meccs után veszített először, és a tizedik a Keleti főcsoportban
ĀA jelenség ezzel a súlyos vereséggel és ezzel a furán sokatmondó döntetlennel alighanem most (is) felmutatta: ilyenek vagyunk
ĀA szövetségi kapitány csalódott a háromgólos vereség miatt
ĀFranciaország újabb vereséget szenvedett
Ā„Nem hiszem, hogy sikerrel járnak"