Milák Kristóf Tenefirén készül az olimpiára
ĀRemek eredményeket ért el Kós Hubert az amerikai egyetemi viadalon
ĀRemek eredményeket ért el Kós Hubert az amerikai egyetemi viadalon
ĀAz úszó a repülőtéren jelent meg, és a tenerifei edzőtáborba tart
ĀEgy korábbi bejelentés alapján októberben, a budapesti világkupán tért volna vissza, de végül ekkor sem láthatták a rajongók
ĀAz olimpia szervezői aggályaik mellett azt is hangsúlyozták, hogy az úszóeseményeket nem akarják máshová áttenni
ĀFRICSKA. Milák Kristóf edzésbe állt – erről szólnak hírek. Meg arról, hogy keményen rója a hosszakat, de sehogy sem akar nyilatkozni
ĀVerrasztó Dávid és Evelyn többszörös magyar bajnok, egykori válogatott édesanyja hosszan tartó betegeskedés után hunyt el 54 éves korában
ĀHosszú Katinka csak olimpiai szinttel indulhat a párizsi olimpián
ĀA szövetségi kapitány Milák Kristófról is beszélt
ĀNem az olimpiai szint volt a cél, mondta a verseny után
ĀA nagykanizsai lövészezred könyvtárából elfelejtették kiszedni Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napja című könyvét
ĀKönnyedén gyűjthetett volna újabb világbajnoki címeket
ĀA BVSC 24 éves versenyzője a középdöntőből a negyedik idővel várta a finálét
ĀA dohai világbajnokság úszóversenyeinek múlt vasárnapi nyitányán a 4×100-as férfi és női gyorsváltó olimpiai részvétele is biztossá vált
ĀGyárfás Tamásnak, aki egykor a médiavilágban, majd a sportdiplomáciában megingathatatlannak tűnő pozíciókba verekedte be magát, több arca is volt
ĀOscar-jelölt film valós történet alapján arról, hogy a rég elkaszált álmok még hatvanévesen sem hagyják békén az embert, és jól teszik
ĀPercekig úgy tűnt, Márton nélkül rendezik majd a döntőt, ám a videóelemzők végül kizárták a futamgyőztes lengyel Krzysztof Chmielewskit, ami a 24 éves magyarnak kedvezett
ĀKína második alkalommal rendez világbajnokságot, 2011-ben Sanghaj volt a házigazda
ĀSebestyén Dalma 200 méter vegyesen a 14. helyen jutott az elődöntőbe
ĀVasárnap Rasovszky az olimpiai számban, 10 kilométeren diadalmaskodott
ĀAz utolsó 1000 méteren óriási csata kezdődött a szám legjobbjai között
ĀAz élmezőny tagjai nagy csatát vívtak, a két magyar félperces hátrányban volt a legjobbakkal szemben
ĀA szervezők bejelentése szerint az első katari vizes vb-n több mint 2600 versenyző szerepel 201 országból
ĀEgyedüli magyarként versenyez a háromnapos eseményen
ĀKét fiatal tinédzser lány a veszélyes dagály ellenére gondolkodás nélkül egy házaspár után vetette magát
ĀJelenleg egyedül Ivan Girev úszó rendelkezik a rajtjogot megengedő semleges státusszal az orosz vizessportolók közül