Hargita megye lesz Európa Gasztronómiai Régiója 2027-ben
ĀA cím széles körben népszerűsíti az adott térség eredményeit és programjait
ĀA cím széles körben népszerűsíti az adott térség eredményeit és programjait
ĀNagy Márton szerint a turizmus jól teljesít, a szektor kimagasló mutatói okot adnak az ünneplésre
Ā15 százalékkal bővült a vendégforgalom októberben
ĀKözel hetven hazai műhely rendelkezik a globálisan is ismert és elismert díjkategóriájának valamelyikével
ĀAz elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett a Magyarországra érkező külföldi turisták és a belföldi látogatók száma is, ezt a szakrális helyeken is érezni lehetett
ĀKönnyid László szerint a turizmus mára a versenyképesség motorja
ĀAz államtitkár Sárospatakon a Bodrog vízturisztikai lehetőségeit megcélzó konferencián szólalt fel
ĀA kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: érdemes erre büszkének lenni
ĀNyitrai Zsolt: Erősíteni kell a horgászközösségeket, fellendíteni a horgászturizmust
ĀAz ágazati támogatási program az MTÜ javaslatára idén májusban indult a vidéki szolgáltatók relatív versenyhátrányának mérséklésére
ĀA helyiek szerint a turisztikai fejlesztéseket nagyon át kell gondolni
ĀAz idén 170 turisztikai úti cél és ezen belül 65 európai térség versenyzett
ĀA fizetendő éves átalányadó Budapesten a négyszeresére emelkedik
ĀA japán kultúra legfurcsább meglepetései
ĀNagy Márton: Cél az ágazat versenyképességének növelése
ĀEurópa versenyképességének fokozásához együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség
ĀA római szökőkút Federico Fellini Édes élet című filmje nyomán vált igazán népszerűvé, amelyben Anita Eckberg csalogatja a vízbe Marcello Mastroiannit
ĀA főváros turizmusának szüksége van a „sharing economy” modellben működő szálláshelyekre
ĀAz államtitkár kiemelte, hogy hazánkban a turizmus jelentős gazdaságstratégiai ágazat, mely a GDP-nek már több mint 13 százalékát adja
ĀA Liget Budapest Projekt 2024-ben is folytatódott, méghozzá a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének rehabilitálásával
ĀAz országos vendégforgalom a tavalyit közel 11 százalékkal múlta felül, Budapesten pedig még ennek is a kétszeresével, több mint 22 százalékkal bővült
ĀA turizmus jelenleg egy megújulási folyamaton megy keresztül – véli Kulcsár Noémi, a METU Turizmus Intézetének vezetője
ĀNem csak az utazások, utaztatások minősége szűnt meg napjainkra, hanem életünk szinte minden szegmenséből eltűnt az elegancia
ĀAz orosz és ukrán turisták elvesztése az iparág globális bevételeinek három százalékát (14 milliárd dollárt) tette ki
ĀA turizmus adja a magyar GDP 14 százalékát, amelynek 50 százaléka Budapesten realizálódik
ĀA rendezvény egyúttal a Kutatók Éjszakája programsorozat első napja is lesz