Meg kell újítani a magyar kutatási ökoszisztéma zászlóshajóját
ĀGulyás Balázs: Európa hátrányba került Ázsiával és Észak-Amerikával szemben
ĀGulyás Balázs: Európa hátrányba került Ázsiával és Észak-Amerikával szemben
ĀRengeteg tudás, tapasztalat, eredeti ötlet halmozódik fel a magyar egyetemeken
ĀEgyetemek, kutatóintézetek és a gazdasági szektor szereplői mutatják be közös eredményeiket
ĀA forma miatt van? A vágás mélysége, vagy a szégyenérzet, ami a papír okozta sérülésekből fakad?
ĀA felejtés a mindennapi életünk része
ĀA két év során a magyar tudományos élet történeti és kortárs sikereit hangsúlyozzák
Ā„Kutatónak lenni, újat létrehozni, segíteni másoknak nagyszerű”
ĀAz emberi méltóságra és a társadalmi igazságosságra gyakorolt hatásoknak is figyelmet kell szentelni
ĀEzek az állatok dél-amerikai eredetűek
ĀAz ókori rómaiak az építkezés és a mérnöki munka mesterei voltak
ĀEz a cica megérdemli az összes csemegét
ĀA világegyetem története közel 14 milliárd évvel ezelőtt kezdődött
ĀEz az, amiért a kábelek folyton összegabalyodnak
Ā„Minden más elhullik, a kereszténység örök”
ĀA felfedezés fényt derít a múltban élt emberek életére, és feltárhatja a jelenkori bűnügyi helyszínek titkait is
ĀEgyre több a bizonyíték arra, hogy nem az ember az egyedüli, aki iszik
ĀSokszor van egy tökéletesen hétköznapi magyarázat a természetfeletti észlelésekre
ĀEz a kémiai vegyület megállíthatja az agyban okozott károsodások egy részét
ĀAzonosították a „szuperterjesztő” fehérjéket
ĀÚgy tűnik, hogy nem kellene működnie, de valahogy mégis működik
ĀKétségesnek tűnhet, hogy az, ahogyan egy ételt feldarabolnak, több vagy kevesebb ízt adna neki, de a tudomány szerint ebben valóban lehet valami
ĀA szintek nem jelentenek egészségügyi kockázatot, de a kutatók aggódnak
ĀA kutatók már vizsgálják a majomhimlő elleni terápiás lehetőségeket is
ĀA idő ugyanolyan ütemben ketyeg, de a róla alkotott képünk megváltozik
ĀA Bajnokok hazahívása program lényege, hogy hazahívja a külföldön kutató magyar tudósokat
ĀA humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk
ĀÉrdemes megállni egy kicsit. Szó szerint