Skóciában kötött ki a Bella 1
ĀAz Atlanti-óceán északi vizein foglalta le az amerikai parti őrség
ĀAz Atlanti-óceán északi vizein foglalta le az amerikai parti őrség
ĀAz amerikai Stena Immaculate tartályhajó és a Solong nevű, Portugáliában bejegyzett konténerhajó szenvedett balesetet
ĀA tengeri emlősök feltehetően olajszennyezés következtében múltak ki
ĀAz első jelentések szerint a hajón nem történt személyi sérülés, a konténerszállító hajó nem kért segítséget, és folytatta útját
ĀA húszi lázadók által kilőtt ballisztikus rakéta a vízbe csapódott, személyi sérülés nem történt és a hajóban sem keletkezett kár
ĀNem történt sérülés, és nem került szennyező kőolajszármazék a vízbe
ĀA hajóban súlyos károk keletkeztek, olaj ömlik belőle a Vörös-tengerbe, szakértők véleménye szerint terrortámadás történt
ĀA brit kormány levélben fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához
Ā„Irán lépése azt mutatja, hogy ők eszkalálják a krízist, és megszegik az atomalkut, ez pedig jól jöhet a briteknek, mert felsorakoztathatják maguk mögé az európai országokat”
ĀA brit külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a történteket - Teherán szerint egy baleset miatt foglalták le a hajót