Kihúzta a gyufát Trump
ĀÚjabb szakaszába lépett a konfliktus Dánia és az Egyesült Államok közöt
Skandináv válasz az ukrán menekültválságra
ĀKutatás szerint egyre többen nem tervezik a hazatérést
A Fidesz szolidáris a fővárosi dolgozókkal
ĀSzepesfalvy Anna szerint nincs veszélyben a fizetés
Többen is megégtek
ĀColorado államban egy Izrael mellett kiálló szolidaritási eseményen szenvedtek súlyos sérüléseket
A boldogság világnapja
ĀA boldogság fogalmának megragadásán a régi görög filozófusoktól kezdve a nagy gondolkodók mindmáig törik a fejüket. Az illékony életérzés azonban annyira összetett, sokrétű, hogy legtöbbjüknek bele is tört a bicskája
Szolidaritási akció a ritka betegségek világnapján
ĀTöbb budapesti épület is fényárba borul pénteken
A csőddel játszik Budapest
ĀA Kúriához fordul a fővárosi kormányhivatal a törvénytelen fővárosi költségvetés miatt
Elégtelen a főváros vezetésének
ĀNagy Márton költségvetési szakértők kölcsönadását kínálja fel
Tőkés László: Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
ĀKöszönetet mondott azoknak, akik annak idején templomukhoz jöttek
Az EU elítéli a georgiai polgárokkal szembeni állami erőszakot
ĀBrüsszel kivizsgáltatná a kínzásokra vonatkozó állítások hitelességét
Ajánlások a kettős választás után 2.
ĀA vezetőinket az elvadult közéletben gyakran érik méltatlan és igaztalan támadások. Meg kell védenünk őket ezektől
Őrjöngenek a románok Novák Katalin és Orbán Viktor döntése miatt
ĀRomániában nehezen viselik, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök kifejezik szolidaritásukat az Erdélyben élő magyarokkal
A kínai diplomácia nemes célja az emberiség sorsközösségének építése
ĀA globális válságok és az előttünk álló kihívások közepette fontos, hogy minden ország felismerje, nem mindenki a maga kis csónakjában evez, hanem a közös sorsunk nagy hajóját kell kormányoznunk
Zelenszkij felszólította Európát, hogy hozzanak létre egy arzenált a szabadság védelmére
ĀUkrajna csak akkor tud továbbra is ellenállni Oroszországnak, ha a nyugati országok számos fronton szolidaritást mutatnak
A „mozgósítás és a szolidaritás” estéjét tartották a párizsi Nagy Zsinagógában
ĀA Nagy Zsinagóga annyira zsúfolt volt, hogy megnyitották az épület emeleti szintjét
Magyar Levente: A kormány javasolni fogja az ENSZ-nek, hogy május 19. legyen a fair play világnapja
ĀSzerinte a fair play elősegíti az együttműködést a szolidaritáshoz, amelyre manapság nagyobb szükség van, mint valaha
Kéz a kézben az emberi sorsközösség építéséért
ĀPont tíz évvel ezelőtt vetette fel Hszi Csin-ping elnök az emberi sorsközösség építéséről szóló koncepcióját
Egy francia város polgármestere levette az ukrán zászlót a városházáról
ĀMegunta, hogy Kijev a barbarizmust támogatja
Adományozzon tematikus napokon, két helyszínen a rászoruló gyermekeknek
ĀZsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője idén azt kéri: tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, ivóvizet, illetve tisztálkodási és fertőtlenítőszereket hozzanak az adományozók
Közveszélyes bürokraták
ĀBrüsszelben évek óta az a módi, hogy ha egy ötlet nem válik be, akkor körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá, és minden problémát ugyanúgy akarnak megoldani
Herczegh Anita: Fontos, hogy visszataláljunk az összefogáshoz
ĀA járvány első hullámán fegyelmezettséggel, összefogással sikeresen túllendültünk - mondta a köztársasági elnök felesége
A CÖF-CÖKA kiáll az igazságtalanul támadott orvosok és egészségügyi szakdolgozók mellett
ĀPrioritás, hogy számukra minden szükséges feltétel adott legyen ahhoz, hogy munkájukat zavartalanul végezhessék
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász egyhetes szolidaritási akciója
ĀA segélyprogram-sorozat programjait országszerte több mint 300 helyszínen rendezik meg
