Sunak: A Nyugatnak bátrabbnak kellene lennie az orosz vagyon elkobzásában
ĀA Nyugat az ukrajnai konfliktus kezdete óta mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztott be
ĀA Nyugat az ukrajnai konfliktus kezdete óta mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztott be
ĀA szankciókat csak azért vonták vissza, mert az egész térség számára megélhetési nehézségeket okoz
ĀMedvegyev reagált a legújabb szankciókra
ĀAz újabb büntetőintézkedések többek között olyan személyek ellen irányulnak, akik szerepet játszottak Alekszej Navalnij bebörtönzésében
ĀKibővítették az európai intézmények és az EU-tagállamok azon képviselőinek listáját, akiknek tilos belépniük az ország területére
ĀA szankciós csomag nagy hangsúlyt fektet az intézkedések kijátszása elleni küzdelemre
ĀA hat személyre beutazási tilalom vonatkozik, amely nem engedi számukra az uniós területekre való belépést vagy átutazást
ĀArra kérte a cégvezetőket, hogy használják ki a lehetőséget az együttműködés fejlesztésére a szankciók által nem érintett területeken
ĀA londoni külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy a börtönkomplexum parancsnoka, Vagyim Kalinyin ezredes és öt helyettese is a szankcionáltak között van
ĀPal Jonson már azt is látja, amit sokan nem
ĀAz ukrán elnök elmondta, hogy tárgyalt erről a kérdésről Josep Borrell-lel
ĀLeszögezte, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte
ĀA dokumentumok szerint az iráni állami petrolkémiai kereskedelmi vállalat Londonban bejegyzett fedőcégeket tart fenn
ĀHangsúlyozta, hogy a háborút Oroszország indította, és nemcsak Ukrajna függetlensége a célpontja
ĀNégy olyan vállalkozásról van szó, amely fedőcégként működött
ĀA Nemzetközi Valutaalap jelentősen javította az orosz gazdaság növekedési előrejelzését
ĀA büntetőintézkedésekkel sújtott hét iráni személyiség a forradalmi gárda úgynevezett 840-es egységének tagja
ĀA listán szerepel a részben kormányzati orosz Biztonságos Internet Liga, amely segíti az orosz kormányt a cenzúra gyakorlatának érvényesítésében
ĀA szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak
ĀMegjegyezte, hogy álláspontját Immanuel Kant német filozófus elvei alapján fogalmazta meg
ĀA jogsértéseket áruforgalmi ellenőrzések során tárták fel a keleten Oroszországgal és Fehéroroszországgal is határos uniós tagországban
ĀAz ETW-Tekhnologiya vezérigazgatóit tartóztatták le a hatóságok, valamint a cég egyik alkalmazottját
ĀA brüsszeli közlemény szerint a jegyzékbe vettek között vannak fegyvereket, valamint katonai járműveket gyártó vállalatok és fiókvállalataik
ĀA tárcavezető szerint több európai uniós tagállam a cselekvés látszatát szeretné kelteni a szankciós intézkedésekkel
ĀA hétfői határozattal 328-ra emelkedett azok száma, akikkel szemben beutazási tilalmat vezettek be és befagyasztották vagyoni eszközeiket
ĀOroszország alaposan megnehezíti a britek dolgát
ĀA gazdasági összeomlástól való félelmek alaptalannak bizonyultak – mondta Von der Leyen
ĀAz Egyesült Államok továbbra is vásárol orosz olajat annak ellenére, hogy az Oroszország-ellenes szankciók elkötelezett híve
ĀA szankciók által kiváltott visszaesés 2022-ben a jósoltnál kisebb, 2,1 helyett 1,2 százalékos volt
ĀA szankciós intézkedések a tanács korábbi közleménye szerint „újabb csapást mérnek” Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús képességére