Kisebb sérülést szenvedett a dán kormányfő, akit pénteken bántalmazott egy férfi
ĀA 39 éves férfit a rendőrség rögtön őrizetbe vette
ĀA 39 éves férfit a rendőrség rögtön őrizetbe vette
ĀHúsz embert még mindig a thaiföldi főváros kórházának intenzív osztályán ápolnak
ĀA merénylő szimpátiáját fejezte ki Lubomir Harman iránt, aki 2010-ben hét embert ölt meg, és több mint egy tucatot megsebesített
ĀEgy karóval bántalmazta a 17 éves fiút, akit aztán sorsára hagyott
ĀA sérülését követő hosszú lábadozás alatt sokan lemondtak róla
ĀA 32 éves magyar teniszező közösségi oldalán osztotta meg az okot
ĀA Bajnokok Ligája elődöntőjének mérkőzésén szakadt el a térdszalagja
ĀEgyelőre nem lehet tudni, hogy az 56-szoros válogatott játékosnak mennyi időt kell kihagynia
ĀA sebésszel egyeztetett arról, gyorsítja-e a felépülést egy műtét
ĀA brazil szupersztár súlyos sérülése miatt hónapok óta nem tud pályára lépni
ĀA háromszoros olimpiai bajnok vívó másfél hete, a budapesti Zarándi Csaba kard csapat világkupán sérült meg
ĀA sportoló kijelentette, szeretnék a már megnyert Ligakupa mellé a másik három trófeát is elhódítani, amiért még versenyben vannak
ĀOtthon, az autóban, kiránduláskor, utazáskor és a munkahelyen is jól jöhet a gondosan összerendezett elsősegélycsomag
ĀÓnodi-Jánoskúti Máté legutóbb december 9-én lépett pályára, majd kiújult a novemberi vállsérülése
ĀA 35 éves játékos a Washington Wizards ellen 140–115-re megnyert pénteki találkozón sérült meg, amikor a második negyedben Jordan Poole-lal szemben védekezett
ĀA magyar válogatott hálóőr hasizomsérülés miatt kihagyta a múlt heti, Bayern München elleni összecsapást
ĀA 28 éves futballista korábban megfordult a svéd AIK-nál, az orosz Krasznodarnál és a belga Anderlechtnél is
ĀKomoly balesete után még mindig nem épült fel teljesen a sztár
ĀA 37 éves sztár korábban bejelentette, hogy félbeszakadt ausztráliai túrája után a katari fővárosban lép ismét pályára, csakhogy csütörtökön közölte, hogy nem vállalja a játékot
ĀA 23 éves magyar középpályás január elsején szenvedett combsérülést a Newcastle United ellen 4–2-re megnyert Premier League-mérkőzésen
ĀJanuár 1-jén, a Newcastle ellen szenvedett combsérülést a magyar középpályás