Meghalt egy román–izraeli állampolgárságú túsz a Gázai övezetben
ĀMég három román–izraeli kettős állampolgárt tartanak fogva a Gázában
ĀMég három román–izraeli kettős állampolgárt tartanak fogva a Gázában
Ā„Magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes”, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett
ĀTévútra vezethet, ha csak a GDP adatait vesszük figyelembe
ĀA gyártóknak és a viszonteladóknak kötelességük lesz begyűjteni és újrahasznosítani a 0,1 és 3 liter közötti űrtartalmú flakonokat
ĀAz egyik szervező szerint őket „nem a gyűlölet, hanem a román testvériség és a testvéri szeretet vezérli”
ĀA román törvényhozók az utóbbi években többször megszavazták kiváltságaik eltörlését
ĀMeglepetés érte a romániai Galac iskolásait
ĀA szociáldemokrata kormányfőt az Europa FM kereskedelmi rádió csütörtök esti műsorában beszélt erről
ĀSzerdán áramhiány volt az ukrán energiarendszerben, napközben arra szólították fel az ukránokat, hogy takarékosabban fogyasszák az áramot
ĀEgyelőre nem tudni, mikortól vezetnék be az új adózási szabályokat
ĀA vádak szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa visszaélt polgármesteri hatáskörével
ĀRománia NATO-tagként kötelezettséget vállalt arra, hogy a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordít évente védelmi kiadásokra
ĀA kommunizmus idején államosított épületben 2007-ig kisegítőiskola működött, majd használaton kívül állt
ĀLeszögezte: a magyarok nemzeti jelképei és közösségi szimbólumai nem képezik vita tárgyát
ĀÉlénk érdeklődést mutattak a fiatalok
ĀAz ukrán pilótákat is itt fogják felkészíteni
ĀA városvezetés a közrend javítására létrehozta a helyi rendőrséget, javította a közvilágítást, térfigyelő kamerákat helyezett ki
ĀA székelyföldi megyében másodfokú viharriasztás van érvényben
ĀAz a cél, hogy ne legyen olyan közösség, ahol a szülő nem taníthatja magyarul a gyermekét
ĀA német légierő vadászgépei korlátozott ideig megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatot végeznek majd Romániában
ĀA magyarok harmadikok lettek, a románok pedig aranyérmesek