Alig néhány óra alatt ítélt a bíróság a Ceaușescu-házaspár fölött
ĀA háromfős kivégzőosztag felsorakozott
ĀA háromfős kivégzőosztag felsorakozott
ĀA szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot
ĀA zsidó közösség képviselője tiltakozik
ĀA lap megkeresésére az IGI azt is közölte, hogy Bukarest 1724 menedékkérő visszafogadását jóvá is hagyta
ĀVarga 13-szor szerepelt a magyar válogatottban, amelyben egy gólt szerzett
ĀHárom hét alatt regisztrálták a tetemes mennyiséget
ĀA román kormány tavaly ősszel átalakította a teljes adórendszert, és olyan döntéseket hozott, melyekre várható volt egy ilyen reakció
ĀElmondta, kisebbségi létben nem elég a szavazatok kétharmadát megszerezni
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket
ĀAz erdélyi magyar színművésztől kedden vesznek végső búcsút Kolozsváron
ĀRomániában nehezen viselik, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök kifejezik szolidaritásukat az Erdélyben élő magyarokkal
ĀAláhúzta: a magyarok nem kérik, hogy mások egyetértsenek, azonosuljanak azzal, amit Istenről, hazáról, családról, Európáról gondolnak
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult
ĀSokan a mai napig nincsenek beoltva a kanyaró ellen keleti szomszédunknál
ĀPénteken több gazdaszervezet közös közleményben vállalt szolidaritást a spontán megmozdulás résztvevőivel
ĀAz új jogegységi határozattal a legfelsőbb bíróság az eddigi felemás jogi helyzetekre keresett megoldást az egyházi restitúció kapcsán
ĀAz adatsor szerint több mint 40 százalékuk vallotta azt, hogy a politikai palettán jobbra, illetve középre helyezné magát
ĀEmil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték
ĀA közúti fuvarozók elégedetlenek többek között a kötelező gépjárműbiztosítás magas árával, azzal, hogy GPS-rendszert kér tőlük az adóhatóság
ĀA hivatal szerint Gálfi Árpád a város képviselőtestületének jóváhagyása nélkül szerződött egy helyi ügyvédi irodával
ĀA szakértők szerint az élettársi kapcsolat Romániában nem a házastársi kapcsolat alternatívájaként jelenik meg
ĀTöbb moldvai megyében behavazott országutakat zártak le
ĀA pénzügyi segítség kiegészül az egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helyreállítási munkákban való aktív részvételével
Ā42 hónap alatt kell befejezni a beruházást
ĀAz érsekség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz is támogatási kérést nyújtott be
ĀA Balánbányai Hegyimentők figyelmeztettek mindenkit, hogy semmiképpen se vágjanak neki télen az ikonikus Egyes-kő meghódításának
ĀAz ügyészek egy jogi és három magánszemély ellen indítottak bűnvádi eljárást gondatlanságból elkövetett rongálás gyanújával