Vérteszt, ami még a tünetek megjelenése előtt 50-féle tumort mutathat ki
ĀAz orvosok egyetlen vérvétel segítségével meg tudják vizsgálni a DNS-kód különböző mintáit
A TTK kutatóinak felfedezése hozzájárulhat a kemoterápia mellékhatásainak csökkentéséhez
ĀA terápiás szerek mellékhatásainak minimalizálása napjaink egyik legégetőbb kihívása
25 éve használják világszerte a híres magyar találmányt
ĀHidvégi a rákkutatásban szerzett érdemeiért Köztársasági Elnöki aranyéremben részesült
Így jelzi a tenyér és az ujjak állapota a daganatot
ĀMár az 1980-as évek elején leírták a kapcsolatot a daganatok és a tenyeret érintő furcsa tünetegyüttes között
„Önnek agresszív tüdőrákja van” – karácsonyi üdvözlet helyett tévedésből ezt küldte ki egy brit háziorvos
ĀAz egyik ilyen beteg az 57 éves Chris Reed volt, aki szerint a párja elsírta magát az SMS láttán
Vlagyimir Putyin beteg, haldoklik vagy már meg is halt
ĀMár több hasonmás helyettesíti, legalábbis állítólag
Hátborzongató méretű óriáspolipot fogtak ki véletlenül Kanadában
ĀA csendes-óceáni óriáspolip akár 3–5 évig élhet, a kifejlett példány súlya elérheti a 70 kilogrammot is
Végstádiumú rákból gyógyult meg egy kísérleti módszernek köszönhetően
ĀA férfi szervezetéből a kezelést követően teljesen eltűntek a daganatok
A dánok szerint rák ellen kezelték az orosz elnököt
ĀA látványos egészségügyi problémáit azonban nem ez okozza
Hosszas betegség után elhunyt a Trónok harca színésze
ĀWilko Johnsonnak 2013-ban mindössze 10 hónapot jósoltak az orvosok
Szentkirályi Alexandra: Április 10. Nemzeti Rákellenes Nap!
Ā„Rendszeres önvizsgálattal, korai felismeréssel és szűrővizsgálatokkal időben megelőzhetjük a rosszindulatú betegségeket”
Elkötelezetten a rákellenes küzdelemben
ĀKásler Miklós: Alapvetés, hogy a daganatok jelentős részének kialakulása életmódbeli változtatással megelőzhető, illetve a szűréssel és a korai diagnózissal a betegség eredményesen kezelhető
Igazolták egy új rákellenes gyógymód hatékonyságát
ĀBár széleskörű alkalmazásuk még várat magára, a daganatellenes oltások klinikai vizsgálatokban ígéretesnek tűnnek
A koronavírus-járvány idején is megkapják kezeléseiket az onkológiai ellátást igénylő betegek
ĀEmmi: Minden daganatos beteg megkapja a számára szabott terápiát
Korszakalkotó tanulmány változtathatja meg a rák kezelését
ĀA daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját építették fel tudósok
Ma Magyarországon minden adott a legkorszerűbb rákgyógyításhoz
ĀA szűrés és az életmódváltás a betegség elleni harc leghatékonyabb fegyverei
Döbbenetes pontossággal mutatható ki tizenhárom ráktípus a vérből egy új módszerrel
ĀMár néhány évvel a jövőre kezdődő tesztidőszak után kereskedelmi forgalomba kerülhet a rendszer
Kéttonnás robotot vetnek be a rákos sejtek ellen
ĀA szerkezet mágneses tüskében végződő karja a vas-oxid-részecskéket pontosan arra a helyre vezeti, ahol a gyógyszernek hatnia kell
Melanomás betegekre veszélyes lehet a probiotikum
Ā114 bőrrákos beteg vizsgálata után derítették ki, hogy az élőflórás termékek a páciensek hetven százalékánál rontották a túlélési esélyeket
