Az EU a Hamászt is célzó szankciós keretet hozott létre, és hat személyt jegyzékbe vett
ĀAz új szankciós rendszer alkalmazásával az EU célba veheti azokat, akik pénzügyileg támogatják a Hamászt
Az olasz külügyminiszter szerint nem megengedhető, hogy a Hamász irányítsa a Közel-Kelet térségét
ĀAntonio Tajani bejelentette, hogy Olaszország készen áll részt venni egy esetleges ENSZ-békemisszióban a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg szerint az Iszlám Dzsihád magas rangú tagját likvidálták Gázában
ĀAz izraeli offenzíva kezdete óta 192 katona vesztette életét a harcokban
A brit kormány terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott egy iszlamista csoportot
ĀA Hamász támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek
A húszik szabad áthaladást ígérnek a Vörös-tengeren minden hajónak, amely nem áll kapcsolatban Izraellel
ĀCéljuk, hogy gazdaságilag gyengítsék Izraelt annak érdekében, hogy felhagyjon a Gázai övezetben indított háborújával
Jordániai külügyminiszter: Izrael engedélyezze az elűzött gázaiak hazatérését
ĀEgyúttal leszögezte, rendkívül fontos, hogy mielőbb véget vessenek a gázai háborúnak
Davos – Hercog: Izrael imádkozik, hogy a Gázába szállított gyógyszerek eljussanak a túszokhoz
ĀFelszólította a világ vezető országait, hogy támogassák Gázát a háború után
Az izraeli hadsereg egy nap alatt 60 fegyveressel végzett a Gázai övezetben
ĀA hadsereg által közölt jelentéseket egyenlőre nem sikerült független forrásból megerősíteni
Az olasz pénzügyminiszter aggódik a vörös-tengeri válság miatt
ĀGiancarlo Giorgetti az olasz sajtónak csütörtökön megerősítette, hogy folyamatos kapcsolatban áll Szaúd-Arábia és Katar képviselőivel
Negyedszer támadták a héten a húszi felkelők állásait az amerikai erők
ĀA támadás károkat okozott, de sebesülést nem
Orbán Viktor: A közel-keleti keresztényeket is meg kell védeni
ĀMagyarország a továbbiakban is segíti a közel-keleti kereszténység fennmaradását
Az UNRWA vezetője szerint borús jövő vár a Gázai övezet lakosságára
ĀPhilippe Lazzarini hangsúlyozta, hogy az izraeli csapások által különösen sújtott északi részen humanitárius katasztrófa alakult ki
ENSZ-szakértők: Izrael fegyverként használja a kiéheztetést a palesztinokkal szemben
ĀA szakértők a humanitárius segélyszállítmányok akadálytalan bejutását követelték az izraeli kormánytól
A húszi lázadóknak szánt iráni fegyvereket talált egy hajón az amerikai hadsereg
ĀAz ENSZ korábban határozatban mondta ki, hogy tilos fegyvereket szállítani az Irán által támogatott húszi lázadóknak
Rakétatalálat ért egy máltai lobogó alatt közlekedő hajót Jemennél
ĀAz Irán által támogatott jemeni húszi lázadó csoport azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti a vörös-tengeri támadásainak körét
A civileket védeni kell, a túszokat szabadon kell bocsátani
ĀA belga külügyminiszter szerint a ciszjordániai területeken is aggodalomra adnak okot az erőszakos események
A kétállami megoldás létrejöttével Rijád elismerné Izraelt
ĀIzraelt a régióban elsőként Egyiptom ismerte el 1979-ben
Az EU szankciókkal sújtotta a Hamász gázai övezeti vezetőjét
ĀBrüsszel eltökélt az Iszlám Állam és az al-Kaida elleni küzdelemben is
Katar szerint a gázai feszültségcsökkentés más válsággócokra is hatással lenne
ĀA gázai háború októberi kitörése óta Katar több alkalommal igyekezett közvetíteni a felek között
Húszi vezető: Jemen lesz az amerikaiak „temetője”
ĀAz elmúlt hetekben a húszik többször is megtámadtak Izraelbe tartó hajókat a Vörös-tengeren
A brit kormány terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott egy iszlamista csoportot
ĀA szervezet a múltban is rendszeresen ünnepelte az Izrael és általában a zsidók ellen elkövetett támadásokat – áll a tárca hétfői közleményében
Az ENSZ hozzáférést kér az asdódi kikötőhöz
ĀGázai hivatalos források szerint a háborúban már több mint 24 ezer ember halt meg az övezetben, ahol több mint kétmillió ember él
Orosz védelmi tárca: Moszkva és Teherán nagyszabású szerződés megkötésére készül
ĀA miniszterek azonnali tűzszünetet sürgettek a Gázai övezetben
NRC: A Gázai övezet lakhatatlanná válik
ĀA Norvég Menekülttanácsnak jelenleg is mintegy ötven munkatársa van az ostromlott palesztin területen
Az izraeli túszok családtagjai szeretteik kiszabadítását követelik a háború századik napján
ĀA rendezvényen tárgyalásokat és megállapodást sürgetnek szeretteik szabadon bocsátása érdekében
Hezbollah-vezér: Izrael egyetlen célját sem érte el Gázában
ĀOktóber óta a Hamásszal szövetséges és szintén Irán támogatását élvező, síita Hezbollah és Izrael között mindennapos a tűzpárbaj
A gázai harcok leállítását és palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter
ĀA tárcavezetők a Vörös-tenger térségével kapcsolatban aggodalmuknak adtak hangot, és óva intettek a feszültség kiszélesítésétől
Sokan meghaltak a gázai övezetet ért légicsapásokban
ĀIzrael az övezetet irányító Hamászt teszi felelőssé a civil áldozatok magas számáért
Brit védelmi miniszter: Nem lehet hagyni, hogy banditák veszélyeztessék a nemzetközi hajózást
ĀShapps kijelentette: a teheráni rezsimnek tűzszünetre kell rászorítania a húszi lázadókat
