Dél-szíriai katonai létesítményeket bombázott szerdára virradóra az izraeli hadsereg saját közlése szerint
ĀAz akció válaszcsapás volt arra, hogy az éjszaka Szíriából lövések érték az izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsík déli részét
ĀAz akció válaszcsapás volt arra, hogy az éjszaka Szíriából lövések érték az izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsík déli részét
ĀA svéd rendőrség vizsgálatot indított az ügyben
ĀA Bahijah nevű hajó január 5-én indult Ausztráliából Izraelbe
ĀIzrael azzal vádolja UNRWA-t, hogy egyes tagjai részt vettek a Hamász szélsőséges palesztin szervezet izraeli célpontok elleni, 2023. október 7-i terrortámadásában
ĀEgy kórházban ütöttek rajta a terroristákon a palesztinnek álcázott izraeliek
ĀDavid Cameron szerint el kell kezdeni annak kidolgozását, hogy a palesztin állam milyen formát öltsön, milyen keretek között jöjjön létre, és miként működjön
ĀA kormányfő leszögezte: Izrael egészen addig nem vet véget a gázai háborúnak, amíg minden célját el nem érte
ĀHivatalos palesztin forrásból egyelőre nem erősítették meg a megöltek kilétét
ĀIzrael szerint a vasárnap tartott tárgyalások konstruktívak voltak
ĀAz UNRWA tizenkét munkatársa részt vett a Hamász Izrael elleni, októberi támadásában
ĀAz izraeli kormányfő védelmébe vette a gázai háborút, és leszögezte: ha a Hamász győzelmet arat, Európa és Amerika lesz a következő
ĀA Hamász korábban az összes, azaz több ezer, izraeli börtönökben raboskodó palesztin fogoly elengedését szabta feltételül a túszok elengedéséért
ĀA tüntetést az észak-olaszországi palesztin egyetemista szervezetek hirdették meg
ĀA bíróság elrendelte, hogy Izrael egy hónapon belül tegyen jelentést arról, mit tesz annak érdekében, hogy megfeleljen a népirtásról szóló rendeletnek
ĀA miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU és Izrael kapcsolata mindig is „színes" volt
ĀAz izraeli miniszterelnök visszautasította
ĀA palesztinok védett csoportnak számítanak az egyezmény értelmében
ĀAz amerikai közlemény szerint a washingtoni adminisztráció egyeztetett az ügyről az izraeli kormánnyal is
ĀJosep Borrell kijelentette: az Európai Uniót rendkívüli módon aggasztják a segélyszervezetet ért vádak
ĀAláhúzta: „még sok noszogatásra van szükség” a megállapodás létrejöttéig, de hozzátette, lát lehetőséget a megegyezésre
ĀTöbbségük a megszállt Ciszjordániából és Gázából származik, és nagy részük adminisztratív őrizetben van
ĀAz izraeli hadsereg egyelőre annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet
ĀA légicsapások eredményességére utal, hogy a lázadók január 18. óta nem hajtottak végre sikeres rakétatámadást – közölte Patrick Ryder vezérőrnagy, a Pentagon szóvivője
ĀHétfőn 24 katona vesztette életét a Gázai övezet déli és középső részén dúló harcokban
ĀMagyarország álláspontja kristálytiszta és világos: nem szabad, tilos elfelejteni, hogy miből indult ki az egész közel-keleti konfliktus
ĀRijád legfontosabb célja a feszültségcsökkentés és a civilek védelme
ĀHozzátette, a keresztényeket jelenleg emberéleteket követelő, véres keresztényüldözés elsősorban Afrikában éri, csak Nigériában ezreket ölnek meg a hitük miatt
ĀIzrael nem építhet békét „csak katonai eszközökkel” – húzta alá
ĀAz amerikai haditengerészet drónokkal és helikopterekkel támogatott rajtaütést hajtott végre egy felségjelzés nélküli, iráni fegyvereket szállító hajón