Félbe kellett szakítani a tokiói olimpia lángváltóját
ĀSpártában a vártánál jóval nagyobb tömeg gyűlt össze, fokozva ezzel a kór továbbterjedésének veszélyét
ĀSpártában a vártánál jóval nagyobb tömeg gyűlt össze, fokozva ezzel a kór továbbterjedésének veszélyét
ĀA koronavírus-járvány miatt ezúttal a görög szervezők döntése értelmében mindössze száz meghívott és akkreditált vendég vett részt a ceremónián
ĀAz eredetileg tervezett nyári időpont szerint elképzelhető, hogy az év későbbi szakaszában kerül sor az ötkarikás játékokra - A NOB szerint nincs veszélyben a nyári rendezés, minden sportolót arra buzdít, hogy folytassa a felkészülést
ĀA 14 oldalas dokumentum értékét 700 ezer és egymillió dollár közötti összegre becsülik
ĀA tervezők számára a magyar identitás, a márka megjelenése és a rendező Japán iránti tisztelet volt a három fő szempont a munka során +GALÉRIA
ĀA 20-szoros Grand Slam-győztes játékos szerint még túl korai arról beszélni, mi lesz egy év múlva
ĀSvédországgal versenyzett az olasz pályázat
ĀCsak akkor hagyna fel az úszással, ha gyereke születne