Útjára indult az olimpiai láng Japánban
ĀA lángváltó a fukusimai atomerőmű közelében található labdarúgó edzőközpontból rajtolt el, a fáklyával először a japán női futballválogatott tagjai futottak
Hivatalos: Nem lehetnek külföldi szurkolók az olimpián
ĀA döntést a járvány terjedése miatti félelemmel indokolták
Majoros Bence döntőt és kvótát nyert a dohai világselejtezőn
ĀA magyar női asztalitenisz csapat mellett ő is biztos résztvevő az olimpián
Olimpiai résztvevő a magyar női kardválogatott
ĀMagyar női kardválogatott először szerepelhet nyári játékokon
Tízezer futó az olimpiai láng vivője
ĀFukusimától Tokióig viszik a váltófutás tagjai az ötkarikás játékokat szimbolizáló lángot, nem tilos az út mellé állni, de a japánokat online szurkolásra biztatják
Szexista megjegyzései miatt lemondott tisztségéről a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke
ĀTávozni kénytelen a korábbi miniszterelnök
Csúcsfutással akar eljutni nyáron Tokióba
ĀA veszprémi Szögi István be akarja bizonyítani, hogy a nemzetközi élmezőny középtávon utolérhető, és akár az olimpiai szintet is megfuthatja
Egy századunk már készülhet Tokióra
ĀOlimpia. A magyar női kézilabda-válogatott még kiharcolhatja a részvételt a nyári játékokra
Bizottság vizsgálja, Budapestnek érdemes‑e pályáznia a 2032-es olimpiára
ĀPárizs ragaszkodik a 2024-hez
Budapest rendezi a kard olimpiai kvalifikációs világkupát
ĀTöbb a tokiói olimpiával kapcsolatos hír is napvilágot látott
Keszthelyiék ötödször vívták ki az olimpiai indulást
ĀA legfontosabb mérkőzésen játszott a legjobban a magyar női válogatott a triesztiselejtezőtornán, magabiztosan verte meg a házigazda olaszokat
Nem a vereség, hanem a játék volt nagyon fájó
ĀA csoportmásodik magyar válogatott a franciákkal mérkőzik az elődöntőbe jutásért a kvalifikációs tornán
Szabad-e kivételezni a legjobb sportolókkal?
ĀA kanadai sportvezető, Dick Pound szerint az olimpikonok oltását előre kellene venni, a britek ezt a luxust biztos nem engedik meg maguknak
Szabó Tünde: 2021-ben újra a sporté lesz a főszerep
ĀTöbb mint 150 olyan hazai rendezésű nemzetközi sportesemény van tervben az idén, amelyet támogat a kormány
Covid-frászban vannak az olimpia házigazdái
ĀA japánok nyolcvan százaléka aggódik, hogy megfertőződik
„A Jóisten küld nekünk nagyszerű hősöket”
ĀÜnnep. Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a századik születésnapját ünneplő Keleti Ágnest
Ismét biztonságos olimpiát ígért a japán kormányfő
ĀSzuga Josihide közölte, rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára
Orbán Viktor: A nemzeti önbecsülés és a sport összetartozik
ĀNéha úgy érzem, egy nagy világátnevelő táborban kell élnünk - mondta a kormányfő
Az egész világ számára fontos az olimpia megrendezése
ĀKulcsár Krisztián szerint a járvány jelentős anyagi, egzisztenciális veszteséget okoz a sportnak is, legjobban az utánpótlást sújthatja
Kimeríthetetlen lelki erőforrás a család melege
ĀKét kisgyermek mellett is sikeresen tért vissza Szász-Kovács Emese, aki indulni akar az olimpián
A FIBA főtitkára szerint az NBA legjobbjai is ott lesznek az olimpián
ĀAz észak-amerikai kosárliga rájátszása mindössze egy nappal az olimpia megnyitója előtt zárul, így erősen kérdéses, hogy a sportág legnagyobb sztárjai milyen állapotban érkezhetnek meg a tokiói játékokra
Ezentúl 50 millió forint jár egy olimpiai aranyéremért
ĀA kormány jelentősen megnövelte az olimpiákon és más fontos világversenyeken jó helyezést elérő sportolók jutalmának összegét
Amputált lábú futó nem versenyezhet az épek mezőnyében a tokiói olimpián
ĀHatározott a Sportdöntőbíróság
