A litván parlament is az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását kéri az olimpiáról
ĀEllenben az afrikai országok támogatnák az indulásukat
ĀEllenben az afrikai országok támogatnák az indulásukat
ĀAz Afrikai Olimpiai Bizottságok Szövetsége támogatja a NOB megengedőbb ajánlását
ĀVisszaengednék az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre
ĀTovább vizsgálják annak a lehetőségét, hogy Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra
ĀAz ENSZ emberi jogi bizottsága is támogatja a diszkriminációmentes nyári játékokat
ĀAz olimpiai bizottság vezetősége szerint hiba keverni a sportot a politikával
ĀUkrajna sportminisztere kijelentette, hogy ha visszaengedik az ellenségeik sportolóit a rendezvényekre, Kijev kivonulhat a nemzetek tornájáról
ĀHárom hét alatt közel hatezer tesztet végeznek majd el a sportolók körében
ĀÚgy véli, egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján
ĀA NOB bejelentése alapján nem csak a felnőtt, hanem az ifjúsági játékok közvetítési jogait is elnyerte
ĀSajtóértesülések szerint Franciaország, Svájc és Olaszország közösen pályázna
ĀA NOB elítélte, amikor az orosz haderő bevonult Ukrajnába, és kérte, hogy egyik támadó fél országában se rendezzenek nemzetközi sporteseményt
ĀAz ukrán elnök az oroszok kizárását kérte a NOB-tól
ĀCsak a jövő nyár elején dönt a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága a 2030-as téli olimpia helyszínéről
ĀA Nemzetközi Atlétikai Szövetség 39,48 millió dollárt kapott
ĀThomas Bach szerint nem a sportolók felelősek a háborúért, de kitart kizárásuk mellett
Ā„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság legnagyobb kincse a nyári olimpiai játékok”
ĀAljakszandr Lukasenka támogatta az orosz elnök javaslatát
ĀA kontinentális tornákon lehet kvótákat szerezni
ĀA közép-amerikai ország komolyan vizsgálja a rendezés lehetőségét
ĀTovábbra sem javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke az orosz és fehérorosz sportolók meghívását a nemzetközi versenyekre
ĀA kormányfő és Thomas Bach szerint nem szabad lebecsülni a sport béketeremtő képességét
ĀTovább csökkentek az amatőr ökölvívás esélyei arra, hogy 2024 után is szerepelhessen az olimpiákon
ĀAz ökölvívásban ugyan lehetetlen az önkiütés, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) azonban újabb hatalmas csapást mért az amatőr bokszra.
ĀViola Amherd svájci sportminiszter levélben szólította fel Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, hogy zárja ki Oroszország és Fehéroroszország tisztségviselőit a szervezetből az ukrajnai háború miatt
ĀUkrán és más nemzetiségű sportolók levélben fordultak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsághoz (IPC)
ĀTovábbra is téma a nemzetközi médiában a 15 éves orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva doppingügye
ĀA hópehely volt a pekingi téli olimpia látványos megnyitójának legfontosabb motívuma
ĀMa, magyar idő szerint 13 órakor a megnyitóval kezdetét veszi a téli ötkarikás játékok
ĀPekingben is műhóval pótolják az esetleges hószegénységet, ahogy az az elmúlt nyolc téli olimpián történt, mégis kritika tárgyává tették a sportolók