Párizs 2024 – Bach megvédte az oroszok és fehéroroszok olimpiai részvételét
ĀKitért arra, hogy nem tart Ukrajna bojkottjától a párizsi játékokon
ĀKitért arra, hogy nem tart Ukrajna bojkottjától a párizsi játékokon
ĀElfogadhatatlannak tartják, hogy az orosz és fehérorosz sportolók is indulhatnak
ĀAz orosz és fehérorosz sportolóknak azonban nem minden egyéni sportágban van lehetőségük kvótát szerezni
ĀSzerinte a bizottság csak látszattevékenységet végez
ĀAz orosz és a fehérorosz sportolók nem képviseltethetik magukat a csapatsportokban
ĀMértéktartó olimpiát terveznek 95 százalékban meglévő versenyhelyszíneken
ĀA NOB-tagság újabb hatalmas kihívás lenne számára
ĀA Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hónap végéig dönti el, hogy mely országok lépnek tovább a helyszínkijelölési folyamat következő szakaszába
ĀAz országúti kvóta a nemzetnek szól
ĀMoszkva 2024 szeptemberében tervezi megrendezni az első nyári Baráti Világjátékokat
ĀElmondása szerint a 2024-es párizsi olimpia az egység és a béke szimbóluma lehet
ĀA tervek szerint Stockholm lenne a játékok központja
ĀAz Alpokban eddig már háromszor rendeztek ötkarikás játékokat
ĀA döntés automatikusan azzal járt, hogy az Orosz Olimpiai Bizottság nem működhet nemzeti olimpiai bizottságként
ĀAz orosz diplomácia vezetője azzal vádolja a testületet, hogy „újra és újra bizonyítja politikai aktivizmusát”
ĀA kormányfő szerint az ország minden téren, így a sportban is előrehaladt a fejlődésben
ĀThomas Bach argentínai látogatásán adott hangot e kívánságának
ĀEspinós szerint a nagy múltú karaténak feltétlenül helyet kellett volna kapnia a 2028-as játékokon
ĀNem tartják emberi jognak az olimpián való részvételt
ĀKijelentette, ebben az új munkában az együttműködést és a csapatjátékot nagyon fontosnak tartja
ĀA sportvezető, akinek nyilatkozatát a Magyar Olimpiai Bizottság közleménye idézte, elmondta, azóta figyeli Fürjes Balázs sport és az olimpiai mozgalom iránti rajongását, mióta a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot vezette
ĀA Mumbaiban zajló 141. NOB-közgyűlés (IOC Session) második napján a legnagyobb érdeklődés a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjának véglegesítését kísérte
ĀAz 51 éves szakember áprilisban pályázta meg a NOB-tagságot, jelentkezését pedig a tagfelvételi bizottság pozitívan bírálta el, így a vb javasolhatta a közgyűlésnek tagfelvételre
ĀZajlik a NOB kongresszusa
ĀThomas Bach, a NOB elnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a végrehajtó bizottság határozatait
Ā„Nagyon gyorsan választ kell találnunk a klímaváltozás téli sportokra gyakorolt, drámai hatásának kérdésére” – szögezte le Bach
ĀA vb határozatai nem véglegesek, azokról a NOB vasárnap kezdődő közgyűlése fog szavazni
ĀA döntés automatikus következménye, hogy az OOB nem működhet nemzeti olimpiai bizottságként
ĀMegoszlanak a vélemények az Olimpiai Charta tervezett módosításairól